Hochwurzen – Steirischer Bodensee
Reggel kellemes hűvösre ébredtünk, a beígért esőnek nyoma
sem volt, helyenként már a nap is kiviggyant a felhők közül. A reggeli a korábban
megszokottnál jóval színvonalasabb volt, bárhol jártunk eddig ott sem éheztünk,
de itt… Négy féle omlett, tükörtojás, főtt tojás (lágy és kemény), grillkolbászok,
virsli, sült bacon, négyféle müzli, különleges kenyerek ( többek közt répás
kenyeret is ettem ) kiflik, zsemlék, felvágottak, zöldség gyümölcs,
joghurtok, tejtermékek, külön sajtrészleg szóval minden IS …Nagyon észnél kellett lenni,
hogy már reggel ne gyomorrontásig egyen az ember :-)
Reggeli után buszra szálltunk, majd felmentünk a Gipfelbahn Hochwurzen
kabinos felvonóhoz, ahonnan panorámakabinokkal egészen 1852 méterig utaztunk,
ezért egy fillért sem fizettünk, ugyanis a szálloda adott minden utasnak egy
névre szóló Sommercard-ot, amivel a Schladming környéki felvonókat ingyenesen
lehetett igénybe venni. Fent már azért hűvösebb volt, mint a völgyben és a
felhők eltakarták az amúgy szenzációs kilátást. Az állomás mellett
villanypásztorral elkerített helyen kecskéket lehet nézegetni, esetleg
simogatni is, már amikor nem vesznek össze, mint ahogy ott jártunkkor is tették…
Egy kisebb sétára indultunk, az úgynevezett Bankerlweg-en, ami
magyarul Padok Útját jelent, ugyanis a túraútvonal mellett rengeteg, különböző
kialakítású pad van kihelyezve. Tényleg nem kell nagy kihívást jelentő túrára
gondolni, persze ahol lefelé megyünk ott egyszer-egyszer felfelé is kell menni :-)
A felvonó állomásától először a Hochwurzenalm épülete mellett sétáltunk el, néhány perc múlva elértük a Kleine Hochwurtzen 1840 méteres csúcsát, ahonnan szépen látszott volna a szemben magasodó Schaber 2133 méteres csúcsa, de az időjárás nem volt kegyes, és inkább felhőbe burkolta…
 |
| Felhőbe burkolva |
Innen lefelé vettük az irányt, a kanyargós ösvény itt-ott sziklás, de azért simán járható, majd az út szépen bement a fenyvesek közé. Az út mellett egyre gyakrabban tűntek fel padok, az egyszerűtől az egészen érdekes formáig, és mindegyiken egy kis táblán feltüntették a készítőket is.
Az erdőben aztán elágazott az út, ami egy hurkot ír le, így mindegy merre indulunk el, ugyanide jutunk vissza. Mi jobbra mentünk, az út szépen lefelé vitt bennünket, néha a felhők mögül kisejlett a környező hegyek látványa is, illetve egyre szebb padokat lehetett kipróbálni.
 |
| Merre menjünk? |
Aztán persze jött a hegymenet, egy kisebb kapaszkodó következett, majd visszajutottunk az útelágazáshoz, innen azonban egy kissé lihegősebb útszakasz jött ugyanis az út elkezd huncut módon emelkedni, épp csak annyira hogy ne legyen nehéz, de azért kellően megdolgoztassa a hegyekhez nem szokott síkvidéki turistát.
Mikor már azt hinné
az ember, hogy vége a megpróbáltatásoknak, na, akkor ér ki egy murvás útra, és
persze hogy ezen is felfelé kell mászni. Végül is ezért jöttünk ide és nem a
tengerpartra, úgyhogy szépen mentünk is tovább, majd elértük a felvonóhoz
vezető csapást, ami még mindig felfelé vezetett. Mire visszasétáltunk a felvonó
épületéhez, már a nap is előbújt, és kellemesen kimelegedve huppantunk le a
szabad padok egyikére.
 |
| Lent a völgyben Schladming |
A völgybe nem kell a felvonóval visszamenni, le lehet száguldani egy Mountain Kart-al is, 22 euróért cserébe.
 |
| A gép |
A gép gyerekkorunk háromkerekű, lábbal hajtós kiskocsijára hajaz, azzal a különbséggel, hogy nincsenek pedáljai, ellenben a két hátsó kereket külön is lehet fékezni. Nyilatkozni kell, hogy csak saját felelősségre vállaljuk a lefelé száguldást, majd keresni kell egy megfelelő méretű bukósisakot, és már lehet is beülni a kiválasztott járműbe. Mire kitaláltuk, hogy leszáguldunk, addigra elfogytak a szabad járművek. Érdekes módon egyszerre indítottak el kb. 50 gépet a közel 7 kilométer hosszú távolságra.
 |
| Várják a rajtot |
Majdnem egyszerre indultak el a járművek a lefelé tartó kabinnal, és egyszerre értünk le az első indulóval. A felvonóhoz érkezőktől összegyűjtötték a kartokat és a felfelé tartó kabinok oldalára kialakított kampós tartókra felakasztották őket, egy kabinra két jármű fért fel, és már mentek is vissza a kiindulópontra. Miután a csoport fele-fele arányban felvonózott és Mountain Kartozott, szépen megvártunk mindenkit, majd visszasétáltunk a buszhoz és a közeli, Steirischer Bodensee-hez utaztunk.
Az út nagyjából fél óra, a főútról letérve a kis hegyi kacskaringós úton nem lehet csak úgy felmenni: mivel természetvédelmi terület, útdíjköteles. Nem sokkal a tó előtt egy kis kunyhó van az út jobboldalán, az oda kitelepített hölgy kedves mosollyal végigszaladt a buszon, a nála lévő okos eszközzel lecsippantotta a Sommercardokat és már mehettünk is tovább. A Bodensee nem összekeverendő a Svájc-Ausztria-Németország határán elterülő hatalmas tóval, ez a Steirischer Bodensee. A parkolóhoz érve az út túloldalán békésen legelésztek a helyi gazdák tehenei, vagy ha úgy tetszik dolgozott a Milka csokoládégyár kihelyezett tejüzeme :-).
 |
| A melósok munka közben :-) |
A tóhoz egy remek, széles betonúton lehet eljutni, laza könnyed sétával, az útról már egész szépen mutatja magát a Wasserfall am Bodensee, egy rendkívül látványos vízesés.
 |
| Ott a vízesés |
A tóhoz érve a Forelenhoff vendégház mellett kell elindulni a víz mellett, egy murvás, szinte teljesen sík úton.
 |
| Alpesi idill |
Elképesztő hangulatos, ahogy a hegyek körülölelik ezt a kis tavat, idilli csend van. A tó vize olyan tiszta, hogy a pisztrángok gyönyörűen látszanak benne…
 |
| Tiszta... |
A tó túlsó végéhez érve egy fahídon át lehet sétálni a víz másik oldalára, illetve itt van néhány kisebb vízesés is, a gyerekek legnagyobb örömére, akik bokáig a vízben pancsoltak. A murvás útnak itt vége lesz és elkezd emelkedni, először csak olyan barátságosan, majd hirtelen gonoszul, a tábla pedig a sziklás ösvényt jelöli ki a felfelé vezető útnak.
 |
| Előre a sziklákon |
Sűrűn kanyarog, emelkedik
rendesen, de a szikláknak hála, nem kell nagyokat lépni, hanem lehet kisebb
lendülettel is haladni felfelé, ettől függetlenül a mászáshoz nem szokott
egyének eléggé kifulladnak – mint én is – mire a vízesést jelző táblához érnek.
Innen tényleg csak pár lépés és elénk tárul a Wasserfall am Bodensee, melynek vize
hatalmas robajjal ömlik lefelé, kellemes vízpárával szórva meg a közelbe
merészkedőket.
A remek környezetben egész jó fényképeket lehet csinálni, majd miután kellően kipihentük magunkat, jöhetett a lejtmenet, ami a sziklák miatt közel sem veszélytelen, oda kell figyelni, mert könnyen sérülés lehet a vége. A tópartra visszaérve a nap megint előbújt, és szépen látszott a túlsó oldalon lévő Kammspitze, de csak rövid ideig, mert az érkező esőfelhő eltakarta.
 |
| Jön az eső... |
Ebből
az esőből mi is kaptunk, de csak annyit, hogy az esőkabátot elővegyük, és
szinte azonnal el is állt. A tavat a másik oldalon kerültük meg, a betonos úton
visszasétáltunk a buszunkhoz, innen a főútra a hegyoldalon futó szűk betonúton
mentünk, szemben a délelőttivel, itt egészen takaros kis gazdaságokat, illetve
házakat láttunk. Hiába itt nincs veszélyhelyzet, teljes nyugalomban telnek a
napok…
Késő délután volt, mire a szállásunkra visszaértünk, a
kezemen lévő okosóra adatai szerint közel 11 kilométert tettünk meg,
bemelegítésnek sem volt rossz, mert a következő nap keményebbnek ígérkezett…
Megjegyzések
Megjegyzés küldése