Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: november, 2020

A Szomszéd hegye mindig zöldebb 2020 5.nap

  Klagenfurt , Minimundus     Megyünk haza… ezzel a gondolattal ébredtünk. A bőröndök összepakolva, reggeli után egy búcsúpillantás a Großglocknerre, majd fel a buszra és indulás. A hosszú hazaút monoton buszozását egy remek látnivalóval szakítottuk meg, megálltunk ugyanis Klagenfurtban , hogy megnézzük a messze földön híres Minimundus-t, azaz a világot kicsiben: -)   Klagenfurt am Wörthersee, ahogy 2008 óta nevezik hivatalosan, Karintia tartomány székhelye, s mint a nevében is benne van, szinte a Wörthersee partján fekszik. Az itt található Minimundus-nak keresztelt , földünk nevezetes építményeit és látványosságait bemutató park történet 1958-ig nyúlik vissza. Akkor még Mini Europe-nak nevezték és mindössze 20 modell volt látható a hivatalos megnyitóra pedig 1959 július 3.-án került sor.   Akkora siker volt, hogy hamarosan bővíteni kellett a parkot, 1977-ben már a mai, 26.000 nm-es területen állnak a modellek, melyek száma egyre nő. 1990-ben bemutatják a római Szent Péter tér