Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: 2020

A Szomszéd hegye mindig zöldebb 2020 5.nap

  Klagenfurt , Minimundus     Megyünk haza… ezzel a gondolattal ébredtünk. A bőröndök összepakolva, reggeli után egy búcsúpillantás a Großglocknerre, majd fel a buszra és indulás. A hosszú hazaút monoton buszozását egy remek látnivalóval szakítottuk meg, megálltunk ugyanis Klagenfurtban , hogy megnézzük a messze földön híres Minimundus-t, azaz a világot kicsiben: -)   Klagenfurt am Wörthersee, ahogy 2008 óta nevezik hivatalosan, Karintia tartomány székhelye, s mint a nevében is benne van, szinte a Wörthersee partján fekszik. Az itt található Minimundus-nak keresztelt , földünk nevezetes építményeit és látványosságait bemutató park történet 1958-ig nyúlik vissza. Akkor még Mini Europe-nak nevezték és mindössze 20 modell volt látható a hivatalos megnyitóra pedig 1959 július 3.-án került sor.   Akkora siker volt, hogy hamarosan bővíteni kellett a parkot, 1977-ben már a mai, 26.000 nm-es területen állnak a modellek, melyek száma egyre nő. 1990-ben bemutatják a római Szent Péter tér

A Szomszéd hegye mindig zöldebb 4.nap

  Mölltal Gleccser – Ragga szurdok   Királyetap… Így nevezik a kerékpáros versenyeken a legmagasabb hegyekre menő, leghosszabb szakaszt. A mai napunk volt a mi kis király etapunk, ugyanis magasra is mentünk, meg szurdokba is, kicsit télbe majd bele a párás melegbe…   A reggeli után már rutinszerűen mentünk ki a hotel elé – ballra nézz! Jó Reggelt Großglockner !! :-)– a napos de kissé hűvös időben  találgattuk, hogy mit és mennyi cuccot vigyünk: hideg lesz e a hegyen, megázunk …aztán majd a szurdokban  mi lesz… Egy szó mint száz, szinte mindenki mindenre készült, a kiskabáttól a rövidnadrágig hoztunk mindent.   Heiligenblutból  a már megszokott úton indultunk el, a kis falvakon keresztül egészen  Winklern-ig, ott Flattach felé fordultunk,  majd Flattachba érve nekivágtunk a hegyoldalnak. A buszunk rövid idő alatt felvitt bennünket a Gletscherbahn megállójáig, a tök üres parkolóba. Néhány személyautón kívül csak egy svájci síiskola két kisbusza áll ott…   A Karintia kártya itt is hasznos

A Szomszéd hegye mindig zöldebb 2020 3.nap

Heiligenblut - Virgental – Gößnitzfall    Szerda reggelre már az időjárás is megemberelte magát, a szálloda ajtaján kilépve a kora reggeli hűvösben gyönyörűen látszott Ausztria legmagasabb, hófödte csúcsa. A reggeli után már rutinszerűen mentünk ki a hotel elé, csak úgy nézelődni… Volt mit…  'Morgen ! Mai napon egy kicsit utaztunk is, a Heiligenbluttól mintegy másfél órányi útra található Virgental –ba kirándultunk, egészen pontosan az Umbaltal vízeséshez. Alig indultunk el, máris megálltunk a falu határában egy röpke fotószünetre, innen ugyanis remekül látszik a Szűz Ugrása elnevezésű vízesés… A nevére csak következtetni lehet, vélhetőleg egy elkeseredett szűz leány vetette le magát innen valamikor a történelem folyamán, mindenesetre a vízesés tényleg pazar…  A Szűz ugrása Továbbhaladva Lienz felé hangulatos, patent kis falvakon mentünk keresztül, majd Lienznél ismét volt egy rövidebb fotószünet, ugyanis remekül láthatóak a lienzi Dolomitok hegycsúcsai, pláne, hogy az időjárás i