Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: 2021

Karácsonyi hangulat Prágában

  Alapesetben manapság már nem egy nagydolog, ha advent idején az ember egy kis ünnepi látványosságért és kikapcsolódásért a szomszédos – vagy közeli – országba átruccan, azonban amikor egyik vírus jön a másik után, és lassan annyi oltást veszünk fel, mintha valami egzotikus országba készülnénk, akkor már nem is olyan egyszerű. De ha minden klappol, akkor egy fantasztikus hétvége a végeredmény  :-)   Péntek hajnali indulás, Budapesten átcuccoltunk a buszunkba, majd indulás egy kis helytörténeti városnézéssel és információ áradattal megspékelve, idegenvezetőnk ugyanis bemelegítés képpen egy röpke budapesti vezetést tartott, csak úgy korán reggel, a várost összekötő villamoshálózat történetétől egészen az Egér út elkészültéig. Olyan dolgokat mesélt, amiről egy mezei átlagembernek fogalma nincs, így persze érthető, hogy elég hamar Budaörsig jutottunk, ahol aztán teljes lett a létszám. Ezután egy jóval monotonabb etap következett, egészen a szlovák határig, ott egy kis várakozás után

Vonaton , Vízen Levegőben Svájcban 6.nap

Rattenbeg – Hazaút   Tipikus őszi reggel köszöntött ránk Innsbruckban, olyan ködös, szürke felhős, napsütést erre a napra nem is jósoltak a meteorológusok. Ettől függetlenül persze indultunk is tovább a reggeli után az utazásunk utolsó érdemi megállója Rattenberg felé. A mintegy félórás gurulás után úgy szálltunk le a buszról, hogy a máskor nyüzsgő kisváros parkolójában egyetlen más jármű sem állt… Az Inn partja Stílusos üdvözlés  Rattenberg az Inn partján fekszik, jelen pillanatban – azaz a 2021.január elsejei adatok szerint – 448 lakosa van, így Rattenberg Ausztria legkisebb városa… A rómaiak által alapított település a 16.századig bányász-és hajósvárosként volt ismert, de miután a bányái kimerültek, nem építették tovább a települést, így a mai napig megőrizte akkori állapotát. Napjainkban a turizmus a fő bevételi forrás illetve az üvegipar az, amiről Rattenberg nevezetes. A városkának sem postahivatala, sem önálló rendőrőrse sincs, van viszont bíróság, ha valakinek erre lenne szüks

Vonaton ,Vízen Levegőben Svájcban 5.nap

  Thunersee – Interlaken – Innsbruck   Sajnos eljött az a nap, amikor elindultunk visszafelé. Ronda sötét reggel volt, szakadt az eső… Korai reggeli után sietősen buszra szálltunk, és lassan de biztosan elindultunk Ausztria irányába, előtte azonban tettünk egy kitérőt Thun felé, hogy ott hajóra szálljunk és áthajózzunk Spiezbe.   Ahogy világosodott úgy csendesedett az eső is, Gstaad-ot elhagyva a Simmenthal –on keresztül haladtunk Thun felé. A takaros falvak szinte kihaltak voltak, vasárnap reggel ugyan kinek van kedve esőben kint bóklászni?   Nem sokkal kilenc óra után értünk Thun-ba, szinte a hajóállomásnál szálltunk le. Itt azért már volt élet, a turistabuszok megállóhelye mellett az út túloldalán a vasútállomás található, illetve a mi csoportunkon kívül két másik csoport is felszállásra várt a kikötőben ringatózó két hajó egyikére. Beszállásra várva   A Thunersee, vagy magyarosan Thuni-tó területe 48 négyzetkilométer, 17,5 kilométer hosszú, 3,5 kilométer széles átla