Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: szeptember, 2023

Leonardo Szülőföldjén 3.nap

  Pisa-La Spezia-Cinque Terre – Reggio Emilia   A lassan ébredező Pescia hangjaira illetve az utcán elhaladó, munkába igyekvőkkel együtt keltünk. Gyors pakolás, majd mentünk reggelizni, ezután pedig az újabb napi buszozás következett. Pescia-Pisa (ez akár egy olasz másodosztályú bajnoki meccs is lehetne) kb. 50 kilométer, még a forgalom sem volt vészes, így aránylag hamar megérkeztünk Pisába. A busszal a megszokott úton haladva nem várt akadályba ütköztünk – majdnem szó szerint – ugyanis a parkolóhoz vezető úton van egy alagút, ahol kialakítottak egy magassági korlátozást, mely a rutinos sofőrünk számára is meglepetés volt. Mentünk hát egy kört a körforgalomban, majd rövid újratervezés következett és egy hátsó úton, de sikerült begurulni a hatalmas buszparkolóba. Még meg sem álltunk, már vércseként csaptak le az érkező járműre az afrikai származású árusok, némelyik a válláig fel volt pakolva esernyővel, kisebb-nagyobb táskákkal, de volt olyan felkészült „kiskereskedő” is, aki a k