Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: szeptember, 2013

Tracht, Bier und Bratwurst - Oktoberfest 2013

    Tavaly jártam először a müncheni Oktoberfesten, és akkor annyira megtetszett , hogy feltett szándékomban állt idén is elmenni, apropóként pedig az szolgált, hogy az idei a 180. Oktoberfest…Egy ilyen évfordulón pedig illik ott lenni J   Az utazás a tavalyival teljesen megegyezett, este 10-kor indulás (most épp a Mexikói útról, mert a Hősök terét elfoglalták a nemzet lovai), majd miután megtelt a busz már indultunk is. Éjszaka mit lehet csinálni egy buszon ? Hát aludni, már aki tud…Én tudtam, néha fel-fel néztem , először épp Hegyeshalomnál, amikor még döccen egy párat a busz, majd néhány órával később egy Felső Ausztriát hirdető táblára emlékszem, illetve szintén későbbről egy Salzburg 100 km feliratú tábla maradt meg. És hipp-hopp, máris Németországban voltunk, reggel hat óra után kászálódtunk le az Irschenberg melletti pihenőhelyen. Itt egy hosszabb pihenő alatt mindenki „formába hozhatta” magát. A parkoló zsúfolásig volt, 18 buszt számoltam, ennek a fele ol

Bajorországi csodák 3.nap

    Zugspitze - Oberammergau - Wieskirche - Kempten     Ma reggel nem jutott idő a sétára ugyanis reggeli után búcsút vettünk Ebbs-től, ugyanis a ma esti szállásunk már Bajorországban várt ránk. De addig is….A kellemes berendezésű, de nem feltétlen alvásbarát szobánkról már irtam egy keveset, de mesélnél még valamit, a fürdőröl…Szép és tiszta volt ezzel tényleg semmi baj , de mivel a tetőtérben található, okozott néhány kellemetlen pillanatot. Jó persze , aki tetőtérben él annak ez fel sem tűnik, de tusolni csak kisebb jógamutatványok után lehetett, mert ha nem figyelt a kedves vendég úgy beverte a fejét (mint én) hogy csak úgy koppant… Nem is egyszer… A   wc használatakor szintén figyelni kellett ugyanis egy hirtelen felugrás az ülőkéről az bizony fejbeveréssel járt… És hogy a verekedésnek ne legyen ilyen könnyen vége, amikor már a fogmosás után is egy fejbekoppintás volt a jutalom.. Na akkor már emlegettem a tervezők fel és lemenőit… A fejkoppintós fürdő   Mind