Leonardo Szülőföldjén 2.nap

 

Firenze – Vinci – Pescia

 

A nyári hőhullám természetesen Olaszországot sem nagyon kímélte, reggel már úgymond egész kellemes hőmérsékletre ébredtünk, párás fülledt volt az idő. A reggelit persze nem gátolta a hőmérséklet, majd a becuccoltunk a buszba és irány Firenze. Az olasz úthálózat egész jól kiépített, gyakorlatilag bárhonnan rövid időn belül fel lehet hajtani egy autópályára, persze a fizetőkapus móka után. Firenze és a szállásunk kb.200 kilométerre van egymástól, ezt jó két és fél óra alatt meg lehet tenni, ha nem jön közbe semmi. Menetközben áthaladtunk a Pó folyó felett, Bolognát elkerülve láttuk a nemzetközi repteret, majd valamivel fél 11 után, problémamentesen megérkeztünk Firenze külvárosába, egész pontosan , a romantikusan hangzó Parcheggio Villa Constanza-hoz, ami nem más mint egy buszparkoló :-) Itt lehet átszállni villamosra, amivel egyszerűen és kényelmesen be lehet jutni a városba.

Irány a belváros!

Firenze történelméről sokan sok mindent leírtak már, de azért egy kisebb ismertető nem árt, rövid történelemóra következik :-)

 A város az Arno folyó két partján terül el, a reneszánsz bölcsőjeként is emlegetik. A régészeti leletek tanúsága szerint a mai Firenze területe már háromezer éve is lakott volt. A Mugnone és az Arno összefolyásánál kora vaskori település nyomait fedezték fel, a város központjában, a Piazza della Repubblicánál pedig ugyancsak ebből az időből származó temetőt. I. e. 59-ben Julius Caesar veterán katonái új kolóniát létesítettek az Arno jobb partján. A Florentia (virágzó) nevet adták neki, a legvalószínűbb elmélet szerint a katonák jókívánságként adták a virágzó nevet városuknak, azt kívánva, hogy új településük szépen kibontakozzék és virágozzék. Az 5. század népvándorlásainak pusztításai Firenzét sem kímélték: a gótok több alkalommal is feldúlták a települést, melyet a legenda szerint Nagy Károly építtette újjá, aki a 786-os év karácsonyát itt töltötte. Az ezredforduló idején őrgrófok uralkodtak fölötte, akik idővel egyre nagyobb hatalomra tettek szert. A 11. század végétől a gazdag firenzei kereskedő- és bankárcsaládok egyre nagyobb befolyásra tettek szert és különböző hatalmi, politikai csoportosulásokba szerveződtek. A 13. századra a hatalmi csoportosulások két tömbbe tömörültek: a pápát támogató és a német-római császár oldalán álló pártjaira. Versengésük évszázadokon át nyugtalanságban tartotta nemcsak Firenzét, hanem Toszkána többi nagyobb városát is. A két párt közötti gyűlölet 1215 húsvétján robbant ki, gyakorlatilag Rómeó és Júlia története elevenedett meg, amikor a pápa-párti Buondelmonti család egyik ifjú sarja megkérte a másik oldalhoz tartozó Amidei lány kezét. A sérelem miatt az Amideik az Uberti család segítségét kérték és meggyilkolták az ifjú Buondelmontit. Hosszú évekig tartó villongások és csatározások során a város vezetése többször gazdát cserélt, a 13. század végén Firenze többször háborúzott Pisával, Luccával, és Arezzoval. A háborúkat gyors felvirágzás követte, az alsóbb néposztály több tagját is gyorsan meggazdagította és befolyásossá tette; ezek közé tartozott a Medici-család is.

A Mediciek 1434 és 1737 közti időben kisebb nagyobb megszakításokkal uralták Firenzét. A város valódi aranykora Lorenzo de' Medici (1449–1492) uralkodásához köthető, akit il Magnificónak (a Fenséges) neveztek. Lorenzo, mint államférfi, költő, és mint a tudományok és művészetek pártfogója halhatatlan hírre tett szert. Firenze lett az olasz szellemi mozgalom és művészet középpontja. A legkitűnőbb művészeken kívül a legjelesebb filozófusok is Lorenzo pompás udvarába gyülekeztek. Halála után a nép ragadta magához a hatalmat, amit a Mediciek 1512-ben szereztek vissza.1527-ben ismét megdőlt a hatalmuk, amit 1530-ban V.Károly segítségével szereztek vissza, és 1737-ig a Medici család kihalásáig meg is tartottak. Ezután az osztrák fennhatóság alatt állt a város, egészen 1859-ig, amikor nagyhercegséget elfoglalták a Szárd–Piemonti Királyság csapatai. Firenze és Toszkána 1865. március 15-én csatlakozott az egyesült Olasz Királysághoz, és ezzel a városállam közel ezeréves fennállása megszűnt. Mint az Olasz Királyság egyik nagy múltú, híres városa azonban továbbra is fontos szerepet játszott, ennek bizonyítéka, hogy 1865-1871 között a királyság fővárosa volt.

A városból 1944-ben visszavonuló Wermacht egységei a Ponte Vecchio kivételével az összes hidat felrobbantották, ezzel elpusztítva Firenze belvárosának legrégebbi részét. A károkat két évtized alatt sikerült helyreállítani. 1966 novemberében az Arno áradása hatalmas károkat okozott a történelmi városrészekben. 1982-ben Firenze történelmi központját az UNESCO a világörökség részévé nyilvánította, majd 1986-ban a város Európa kulturális fővárosává.

Szóval ott tartottam, hogy a buszparkolóból villamossal lehet bejutni a belvárosba. Firenze jelenleg két villamos vonallal rendelkezik, mi a T1 jelűvel utaztunk. A vasútállomás melletti Valifonda megállóhelyig a menetidő 23 perc, légkondicionált, tiszta szerelvények, a megállók előtt olaszul és angolul is bemondják, hogy melyik megálló következik. A jegyen egy Spotify lejátszási lista is megtalálható, ha nagyon unalmasnak találjuk az utat, a mobil segítségével pillanatok alatt zenéhez jutunk. Ja és minden felszálló azonnal kezelte a jegyét, valószínűleg húzós lehet a bírság :-)

A villamosról leszállva valósággal mellbe vágta az embert a fülledt meleg. Néhány perces sétával jutottunk el a Piazza di Santa Maria Novelláig, itt már várt minket a helyi idegenvezető, Gina. Neve ellenére echte magyar a hölgy, gyerekkora óta Firenzében él, nála autentikusabb személy nem nagyon kell egy idegenvezetéshez. 

Piazza di Santa Maria Novella

A térről szűk sikátorokon sétáltunk, majd megálltunk a Via delle Belle Donne utcán egy borablak mellett, olaszul ezt Buchetta del Vino-nak nevezik. A középkori pestisjárványok idején terjedt el ez a borárusítási forma, amikor is az utcán állva a kedves vendég csak megmondta, hogy mennyi és milyen bort szeretne, a pénzt letette, megkapta a bort, így gyakorlatilag érintésmentesen vásárolhattak. Korábban több száz ilyen borkimérés működött, manapság három, ez az egyik. Azt ugye mondanom se kell, hogy egész sor turista állt most is sorba :-)

Néhány perccel később már a Via de Tornabuoni-n található Palazzo Strozzi előtt álltunk, majd bementünk az udvarára. A kinti hőséghez képest a belső udvaron elviselhető hőmérséklet volt, itt megcsodálhattunk egy valódi reneszánsz épületet, igaz csak kívülről, ugyanis a palota jelenleg különféle művészeti kiállításoknak ad otthont. 

A Strozzi palota udvara

Az udvaron átsétálva a Piazza Strozzira jutottunk ki, az itt található kávézó a város focicsapatának, az Acf  Fiorentina játékosainak kedvelt helye. A térről néhány perc sétával jutottunk el a Köztársaság térre, azaz a Piazza della Republica-ra, mely a római kori Fórum helyére épült. Körben világmárkák üzletei, a tér közepén pedig egy körhinta áll, a Diadalív pedig, ami alatt besétáltunk a térre, innen mutat igazán jól. 

A Diadalív

Rövid fotózkodás után a Via Román sétáltunk tovább, ekkor Gina rászólt a csoportra, hogy kistáskát, hátizsákot, egyebet mindenki vegye maga elé, és egyik keze legyen rajta, mert a firenzei Dóm előtt elég sok zsebtolvaj ügyködik mostanában a masszív rendőri jelenlét ellenére is. És tényleg, akkor tűnt fel, hogy szinte minden sarkon van legalább két rendőr, de folyamatosan jönnek, mennek, autóval, kismotorral, gyalogosan. A Dóm elé érve aztán már láttuk őket futni is, valószínűleg megfogtak egy gazembert:-D

 

A Piazza del Duomo-n óriási tömeg ált, természetesen mindenki a legjobb helyről szerette volna a legjobb fotót elkészíteni. A Dóm fehér carrarai márványból készült épülete, annak mérete impozáns látvány, a márvány pedig a napsugarakat szépen nyomta vissza a térre, fokozva az amúgy is nagy hőséget.  A Cattedrale di Santa Maria del Fiore, vagyis a Liliomos Szűz Mária-székesegyház építését 1296-ban kezdték el, az alapkőletételre 1299. szeptember 8-án került sor, az épület teljesen 1471-ben készült el. A templom 169 m hosszú, 104 m széles, kupolája a laternával 107 m magas, ezzel Olaszország harmadik legnagyobb, a világ negyedik legnagyobb temploma.

 

A Dómmal szemben található a Paradicsom kapuja, majdnem 30 évig tartott, amíg elkészült. A kapu tíz négyzet alakú panelből áll, amelyek mindegyike egy bibliai történet egy-egy jelenetét ábrázolja. A bronzkapu , amit megcsodáltunk egy hiteles másolat, az eredetit a Firenzei Nemzeti Múzeumban őrzik, de a másolat is páratlan a maga nemében. 

A Paradicsom kapuja

A Dóm körül illetve a téren óriási volt a nyüzsgés, a kevés árnyékba húzódott, aki csak tudott, illetve a kávéházak teraszán üldögélte a szerencsések. A Dóm oldalában hosszú sorban várakoztak azok, akik bementek, sőt még a Dóm kupolájára is ki lehet menni, állítólag szenzációs a kilátás.  

A Dóm mellett elhaladva a taxiállomástól nem messze a téren van egy fehér kör felfestve: a történet szerint a Dóm kupoláján található aranygömb az évszázadok során egy vihar következtében leesett, pont oda ahol a jelzés fel van festve. Innen pár lépésre az egyik étterem oldalában a járdán van egy kő, melyen a Sasso di Dante feliratú kis emléktábla díszeleg.  Szintén meg nem erősített információk szerint Dante – amíg Firenzében élt – itt üldögélt és nézte a Dóm építését, illetve elmélkedett, utoljára 1302-ben, ebben az évbe száműzték ugyanis Firenzéből. Mondjuk, az nehezen tudom elképzelni, hogy ez az eredeti kő lenne, melyet az évszázadok során senki nem tett arrébb, vagy nem vitt el máshová, de legyen így :-)

Dante köve

A kő mellől zegzugos sikátorokon át néhány perc sétával Dante házához jutottunk el. Itt a mai Via Dante Alighieri-n álltak a család házai, azt nem lehet tudni, hogy a költő melyikben született. A költő szülőházául a 19. században kijelölt épület egy eredeti, 13. századi lakótorony, 1911-ben restaurálták, Dante emlékmúzeuma-ként funkcionál. Innen csak pár lépésre található a város legrégebbi trattoriája, kisvendéglője, mely a kihelyezett cégér szerint 1513-óta üzemel.

Dante háza

Séta közben Gina szóba hozta az olasz gasztronómiát, ami Firenzében is igen magas fokon űznek. Rengeteg kis étterem, pizzéria, fagylaltozó, kávézó van a városban illetve a hagyományos olasz streetfood is sokadvirágzását éli, de ne szaladjunk előre, először a műemlékek aztán a kaja! :-) 

Közben a szűk kis utcákon sétálva a tömegben, eljutottunk a Via Porta Rossa-ra, itt található a bőrpiac. A boltíves, hatalmas épületben valódi bőrből készült termékek kaphatóak, a kistáskától a bőrkabátig van itt minden. A tér túlsó oldalán található Porcellino, a vaddisznó bronzból készült szobra. A helyi legendák szerint, ha megsimogatják az orrát, akkor szerencsések leszünk. Jelentem a malac orra fényesre van koptatva, de arról nincs hír, hogy hányan lettek lottómilliomosok a malackával történt találkozás után :-)

Innen megint csak pár perc gyaloglás következett, és megérkeztünk Firenze egyik jelképéhez az Arno folyó felett átívelő Ponte Vecchio-hoz. A Régi híd 1345-ben épült, Firenze hídjai közül ez volt az egyetlen, mely érintetlenül túlélte a II. Világháborút. A híd műhelyeiben kezdetben hentesek, cserzővargák és patkolókovácsok dolgoztak, majd szép lassan aranyművesek vették birtokukba. A híd oldalaihoz épített ún. „fecskefészkekben” a mai napig ötvösök és aranyművesek alkotnak, tele van kicsi, de drága üzletekkel. A hídról remek a rálátás a városra és a távolabbi hidakra is.

Ponte Vecchio

A hídról visszasétálva, az Arno folyó partján 1564-ben az egyik Medici herceg esküvője alkalmából egy fedett folyosót építettek, amit ma az alkotója után Vasari folyosónak neveznek. Ezen sétáltunk végig, az árkádsortól pedig csak néhány lépés az Ufizzi képtár hatalmas épülete.

A Vasari folyosó

 A Galleria degli Uffizi-t 1581-ben alapították Firenze történelmi központjában. Az első gyűjteményeket a Mediciek bőkezű mecenatúrája hozta létre az elmúlt évszázadok során páratlan, felbecsülhetetlen műtárgyűjtemény halmozódott fel. A képtárba csak úgy spontán jegyvásárlással elég nehéz bejutni,  az idegenvezetőnk szerint , ha rendesen meg akarjuk nézni, akkor az két napot igényel! 

Az Uffizi Képtár homlokzata

Így hát megcsodáltuk a képtár U alakú udvarát, a falakon lévő szobrokat – többek közt da Vinciét és Dantéét – majd szépen kisétáltunk a közelben található Piazza della Signoria-ra, ami Firenze központi tere, itt található a Palazzo Vechio, ami ma a Városháza, előtte látható Michelangelo Dávid szobrának másolata valamint Bartolomeo Ammanati Neptun kútja. Meg rengeteg turista…

Palazzo Vecchio

A Palazzo Vecchio, azaz az Öreg palota 1298 és 1322 közt épült, a toszkánai nagyhercegek székhelye volt, majd kormányzói palota, ma városháza. Turista szempontból fontos információ, hogy az oldalában ingyenes ivóvíz vételi lehetőség van, két fali kútból szénsavas (!!!) Illetve sima csapvíz folyik. Ha ránézünk az épületre, erődnek is híhetnénk, de csak a külseje ilyen zord, a tornya padig a világi hatalmat jelképezi.

 

A bejárat előtt álló Dávid szobrát Michelangelo Buonarroti 1501 és 1504 között készítette Firenzében. 1873-ig a Palazzo Vecchio előtt állt, ekkor helyezték át jelenlegi helyére, a Galleria dell’Accademia erre a célra készült termébe, az eredeti helyén azóta egy másolat tekinthető meg. A szobor egyike a világ legismertebb képzőművészeti alkotásainak. A bibliai Dávidot ábrázolja Góliáttal vívott küzdelme előtt.

 

Az épülettől kicsit távolabb található Neptun-kút Bartolomeo Ammannati alkotása, ami 1563 és 1575 között készült. A szökőkutat a helyiek egyszerűen csak Nagy Fehérnek (Il Biancone) nevezik, remek fotókat lehet róla készíteni.

 Túránk itt véget is ért, kora délutánra járt az idő és már éhes volt a társaság. Gina a séta közben szót ejtett arról, hogy itt Firenzében nagy hagyománya van a streetfood jellegű ételeknek, ilyen például a Lampredotto, ami nem más, mint pacalos szendvics. A marhagyomor egy bizonyos részét fűszeres levesben megfőzik, majd szeletelik egészen kicsi darabokra, sóval, borssal és esetleg pestoval ízesítik, a zsemle tetejét egy fűszeres szósszal megízesítik, és ennyi, már lehet is enni. Közkedvelt még a Porchetta, amit bőrös sertéshúsból készítenek, mint a hasaalja, fűszeres töltelékkel felcsavarják, majd pedig hajszálvékonyra szeletelve szendvicsként fogyasztják .

Készre sütött malac, azaz Porchetta

 Mutatott is Gina néhány helyet , ahová nyugodt lelkiismerettel mert minket küldeni, mert ezek a helyek  a firenzeiek által kedvelt kajáldák, márpedig ha ők oda járnak rossz nem lehet. Persze akinek ehhez nem fűlt a foga, az pizzázhatott, fagyizhatott kedvére. A Piazza della Signorától nem messze van a L’Antico Trippaio bódéja, amit egy testvérpár üzemeltet. Ki akartam próbálni a pacalos szendót, de már az előttem álló kiéhezett vendégnek is szóltak, épp most főzik így minimum húsz perc, mire kész. Maradt a porchetta, és nem bántam meg! 

A pirított zsemlébe nem sajnálták a husit, zöldséggel megtunkolták, majd a tetejét valamilyen szószba belemártották, és egy zacsiban a kezembe nyomták, persze nem maradhatott el egy jó hideg olasz sör sem. Mivel a hely az utcán van, leülni nem nagyon lehet, azt a néhány bárszéket, ami ki volt rakva, mindenki asztalként használta és szépen körbeállta. Ahogy ettünk, csak jöttek az emberek, mindenki gyorsan megkapta a kajáját, köztük a taxis fazon is, aki menet közben lassított, kikiabált a kocsiból, hogy mit enne, néhány perc múlva jött vissza és már nyomták is a kezébe. Ebéd után illik egy igazi olasz eszpresszót is inni, ezt a pár sarokkal arrébb található kis kávézóban ejtettük meg, érdekesség, hogyha a pultnál állva isszuk, meg akkor kevesebbe kerül, mintha leülnénk.

 Nem maradhatott ki a fagyi sem, gigantikus adagot csaptak bele a tölcsérbe, de előrelátóak  voltak, mert minden fagyihoz adtak egy kis kanalat,  anélkül pillanatok alatt könyékig fagyis lesz az ember, a hatalmas hőség miatt lapátolni kell befelé serényen a finomságot, de azért megoldottuk:-)

Kaja után sétáltunk a környező kis utcákban, vettünk egy-két szuvenírt, az üvegjeinket feltöltöttük vízzel, majd a megbeszélt időre visszamentünk a találkahelyre, a melegtől és az egész napos sétától kissé vert seregnek nézett ki a csoport mire a villamosmegállóig elértünk. Jött is hamarosan a szerelvény, a légkondicionált villamos szemmel láthatólag mindenkinek jól esett. Visszaszálltunk a buszunkra, majd elindultunk Leonardo da Vinci szülőfaluja, Vinci irányába. Egy ideig autópályáztunk, majd Empoli után alacsonyabb rendű úton haladtunk a Vinci felé, errefelé már a filmekből is jól ismert toszkán tájban is gyönyörködhettünk.

Vinci felé

 

Vinci egy kis 14.000 lakosú község, a településtől kb. 3 kilométerre egy tanyán született Leonardo di ser Piero da Vinci, azaz Leonardo, a vincibeli Piero fia 1452. április 15-én. A településen egy múzeum és egy kisebb tárlat látható, ami Leonardo itt töltött éveit mutatja be.

 A község közepén álló dombon található a Guidi grófok kastélya, melyet körbe lehet sétálni, remek rálátás van a tájra.

Természetesen van itt Mona Lisa póló, poszter és minden más is, nem épp a hagyományos ábrázolásban, láttunk például gázálarcos Mona Lisa képet is… A községben egyébként totális nyugalom honolt, a firenzei nyüzsgéshez képest  itt csak elvétve ment el autó az úton, az itt lakók a házaikba húzódtak, szinte teljes csendben lehetett sétálni egyet.

Nem sokkal később ismét visszaültünk a buszra, mert a szállásunkra még el kellett jutni. Nem volt messz kb 30 kilométer és meg is érkeztünk Pesciába, ahol egy főúri villából kialakított hotelben szálltunk meg. Gyors szobafoglalás után mentünk vacsorázni, mily meglepő, tészta ma is volt és szinte másolták az előző esti menüt :-) Nem baj, nagyon jól esett, főleg hogy a felszolgáló hölgy szinte minden fogásból boldogan osztott repetát is :-) 

Vacsora után benéztem a bárba, és a szavam elállt: a tulaj igazi férfi, fociőrült lehet, ugyanis szinte az összes jegyzett olasz focicsapat zászlaja fent van a falakon, megspékelve néhány erre járó külföldi egylet zászlójával. Nem semmi látvány : 

A szobánk egy kicsit szűkösebb volt, mint előző este, a kilátás viszont sokkal szebb volt… Ringatni persze most sem kellett egyikünket sem, a  következő nap megint nem egy könnyű sétagaloppnak ígérkezett.