Kalandozás Dél Lengyelországban 3.nap

 

Auschwitz-Birkenau-Czestochowa

 

Nem egy szokványos nap elé néztünk… A körutazások során az emberek általában a természeti szépségeket és a különböző történelmi korok látványos emlékeit keresik fel. Ez erre a napra nem teljesen volt igaz. Napunk nagy részét ugyanis nem olyan helyen töltöttük, ami szép és látványos…

Kora reggel indultunk Wieliczkából, ugyanis az auschwitzi koncentrációs tábor kb.80 kilométerre található, ami ugyan nem komoly távolság, azonban a lengyel autópályákon kialakult dugókat figyelembe véve már komoly feladat. A városból kiérve, talán ha húsz kilométert sikerült normális tempóban haladni, és aztán kezdődött az araszolás. Tudni kell, hogy az Oswieczim-ben található múzeumba csak előre bejelentett időpontban fogadnak csoportokat. Negyedórával előtte kötelező megjelenni, mert ha nem akkor a csoport bukta a túrát. Mi utasok kicsit izgultunk, hogy oda érünk e, de az idegenvezetőnk halál nyugodtan nézte az óráját: aggodalomra semmi ok, időben ott leszünk. És tényleg: a dugó eloszlott, lendületet vettünk és kb. negyedórával a túra kezdete előtt fékeztünk az tábor előtti parkolóban.

Oswieczim ma egy kb.negyvenezres kisváros dél Lengyelországban. Történelme során többször gazdát és országot cserélt, de szinte senki nem ismerné ezt a kisvárost, ha a második világháború elején, 1939 novemberében nem csatolják a náci Németországhoz, és a fasiszták nem itt alakítják ki a legnagyobb megsemmisítő tábort. A komplexum több nagyobb és kisebb tábort foglalt magába: Auschwitz 1, az alaptábor, az egykori Osztrák-Magyar Monarchia katonáinak épített, de később kiürített laktanyájában, az innen 3 kilométerre található Auschwitz II, azaz a Birkenau. illetve a várostól kissé keletre található Auschwitz III, azaz Monowitz, ami egy kisebb tábor volt, szemben az út túloldalán álló IG Farben hadiüzem munkásai számára.

Auschwitz I.-et 1940 május 20.-án alapították, először csak politikai foglyokat, lengyel értelmiségieket, ellenállókat és szovjet hadifoglyokat őriztek itt, később női rabok is érkeztek, 1942-ben már 20.000 embert zsúfoltak össze a németek.

A tábor térképe

Túránkat mi is itt kezdtük, és a beléptetés erősen emlékeztetett arra, ahogyan az ideérkező rabokat fogadta. Az érkező csoportokat korlátokkal elválasztott sávokba terelik, majd jönnek a helyi idegenvezetők, akik az adott csoport nyelvét beszélik – a mi idegenvezetőnk nagyon szépen beszélt magyarul, amit a krakkói egyetemen tanult meg. Belépés csak névre szóló jegy és személyi igazolvány felmutatásával lehetséges. Fémtárgy, hátizsák, fényképezőgép, szúró vágó eszköz bevitele tilos. A beléptető kapuk előtt a nadrágszíjat is kivetetik, pénztárcát, telefont egy kis dobozban átküldik a röntgenkapun, a turista átsétál egy fémdetektoros kapun, eközben az arcképelemző kamera felismeri, és a fényképe megjelenik a monitoron az érvényes jeggyel együtt.  Közben persze fennhangon noszogatják az embert, hogy haladjon, menjen tovább, vegyen egy fejhallgatót az állványról, majd haladjon, vegye át az audio guide készüléket, és haladjon kifelé az udvarra. Kicsit beleborzong az ember, hogy mennyire hasonlít a módszer… A tábor területére egyébként fényképezőgépet nem lehet bevinni, de telefonnal lehet fényképeket készíteni, vannak viszont olyan helyek ahol tilos, ezt mindig el is mondták, és mindenki maximálisan betartotta ezt a kérést.

 

Kint aztán a kis csoport megkezdte a sétát, először egy rövid ismertetőt kaptunk, a tábor egykori főbejárata előtt, a kapu felett pedig ott virít az „Arbeit macht frei” felirat… A munka szabaddá tesz, a cinikus felirat célja az volt, hogy az ideérkezők valamiféle reményt tápláljanak, hogy talán túlélhetik. A kapun áthaladva jobb oldalon volt egy kis tér, itt szolgáltatta a menet zenét a foglyokból verbuvált zenekar, amikor a rabok dolgozni mentek illetve este, amikor visszajöttek. A tábor egyébként külsőre egy teljesen hétköznapi laktanyára emlékeztet, talán csak a sok szögesdrót és őrtorony az, ami feltűnő.

 Szépen sorban végigjártuk a barakkok egy részét, az egyikben a deportálás témája van kidolgozva, a másikban tárgyi emlékek láthatóak, többek közt két tonna haj- itt tilos volt fényképezni -, bőröndök, a tulajdonosaik adataival, szemüvegek, protézisek illetve főzőedények, amit az áldozatok azért hoztak magukkal, mert úgy tudták, hogy munkatáborba mennek, és majd főznek magukra.

 Az egyik üvegfal mögött a felszabadító szovjet hadsereg által összegyűjtött Cyklon B gáz dobozai láthatóak, melyekre a Giftgas (ajándékgáz) felirat van felfestve. 5 doboz 1500-2000 ember elpusztítására volt elég…

A 10 és a 11-es barakkok megőrizték a korabeli berendezéseiket, látható a rögtönítélő bíróság szobája, a faágyakkal zsúfolt rabkörletek, a kápók valamivel kényelmesebb szobái illetve a pincében a börtön is. Itt több olyan kis cella van kialakítva, ahová 4-5 ember tud beállni egymás mellé, akikre aztán rácsukták az ajtót és reggelig ott álltak. Az egész napos kegyetlen munka után nemegyszer előfordult, hogy az éjszaka folyamán elhunytakat reggelig támasztották az életben lévők, majd reggel ajtó kinyit és irány a munka. Van olyan cella is, aminek az egyetlen kis ablakát, amin keresztül a rabok levegőt kaptak, kintről le lehetett zárni, bent pedig egyszer csak elfogyott az oxigén…

A halálfal

A 10 és a 11-es barakk közt található az úgynevezett halálfal, amit már helyreállítottak, itt több ezer embert lőttek agyon. A 16-os a 17-es barakkal szemben három fa oszlopra egy vasúti sín van felrögzítve. Ezen a helyen 42 rabot akasztottak fel egyszerre, akik szökést terveztek, de a tervük kitudódott és az SS katonák elrettentő büntetést választottak. 

Minden ország, akiknek állampolgárai áldozatul estek a holokausztnak, lehetősége volt egy emlékpontot berendeznie. Magyarország – annak ellenére, hogy csak 1944-ben kezdte meg a deportálásokat, - 430.000 embert juttatott ide, toronymagasan a legtöbbet Európában. A 8-as számú barakkban látható emlékkiállítás az idegenvezető elmondása szerint a legprofibb, méltó emléket állít az itt elhunytakra. Kb. negyedóra, húsz perc alatt végigjárható, a kiállítás interaktív módon vezeti végig a látogatót, a zsidótörvények kihirdetésétől a gettók felállításán át egészen a tragikus végig. Családi fotókat lehet látni, majd a néhány túlélő felszabadításkor készült fényképe is látható, a különbség sokkoló.

 

Miután a barakkokat megnéztünk, egy, utólag nyitott oldalsó kapun elhagytuk a tábor területét, és rögtön egy kis dombon álló akasztófát találtunk: a tábor alapítójaként, illetve parancsnokaként itt szolgált Rudolf Höss-t elfogása és elítélése után 1947.április 16-án itt, az egyes krematórium mellett akasztottak fel.

Rudolf Höss akasztófája

Innen csak néhány lépés a krematórium: vezetőnk az ajtó előtt mesélt néhány dolgot, majd elmondta, hogy bent mit is fogunk látni, ugyanis itt nem szólalnak meg odabent, mert egy kegyeleti hely számukra. Beléptünk egy hatalmas, rosszul megvilágított, málladozó falú terembe, és csak mutogatott felfelé, hogy hol találhatóak azok a nyílások, ahol a Zyklon B-t bedobták. Egy ajtón át beléptünk a krematóriumban, itt négy kemence találhat, a hozzátartozó eszközökkel, majd innen egy ajtón át egy kis előtér található, itt lehet kimenni a szabadba. Hátborzongató volt…

Az Auschwitz I tábor bejárása ezzel be is fejeződött. A sátornál le kellett adni a fejhallgatót és az audió guide-ot, majd kisétáltunk a bejárathoz. Itt van büfé, mosdó és egy kicsi shop is ahol könyveket, és egyéb írásos dokumentumokat, térképeket lehet vásárolni, természetesen magyar nyelvűeket is.

Buszra szálltunk és átgurultunk a hivatalos látogató központ parkolójába, ami a két tábor között található, és innen pár perc séta Auschwitz II, azaz Birkenau…

 

Az első látásra is félelmetes, mindenki számára ismerős vasúti sín és bejárat néhány méterre áll a látogatóközponttól. A tábor helyén eredetileg Brezinka falu állt, aminek a lakosságát a németek kitelepítették, majd a foglyokkal a házakat leromboltatták, és az így keletkezett építőanyagból építették fel a tábor kőépületeit. Megfigyelhető, hogy bár téglavörös az épület, de ha jobban megnézzük, nem egyforma színűek a téglák…

Átsétáltunk a bejáraton, azon a kapun, melyen évekig az ide deportált szerencsétleneket szállító vonatok is begördültek.  Rögtön feltűnik a korabeli fotókon is látható vasúti rámpa, illetve a két oldalon elhelyezkedő barakkok. Jobbra a férfi tábor, balra a női tábor, szögesdrót, és őrtorony mindenfelé. Idegenvezetőnk itt néhány percben beszélt a táborról, majd megnéztük a férfi tábor két barakkját.

 Az első a latrinaként funkcionáló épület, ide reggel és este behajtották az embereket, a kápó az ajtóban visszaszámolt 30-tól, ennyi idő volt elvégezni a kis és nagydolgot, és már hajtották is kifelé az embereket, mert jött a következő csoport. Higiénia semmi, intimitás, mint olyan ismeretlen fogalom volt. Viszont sok ember számára az életben maradást is jelentette ez a hely adott esetben: mivel ide - a szag és a körülmények miatt – sem az őrség, sem a kápók nem szerettek sokat bejárni, az itt dolgozók viszonylagos nyugalomban voltak, fedett helyen, ami nem utolsó szempont. A szagokat könnyebben meg lehetett szokni, mint a kemény fizikai munkát odakint, ahol ki voltak szolgáltatva az öröknek…

 

A következő barakk szálláshelyként funkcionált: három emeletes faágyak végig a barakkban, középen futott az ún. fűtéscső: minden barakk elején és végén volt egy kis tűztér, kéménykivezetéssel, telente egy-egy vödör szén járt mindkét tűzhelyhez, ez volt a fűtés. A priccseken három–öt személy is feküdt, oldalt fekve fértek csak el, a fennmaradt elbeszélések szerint az járt jól, aki a felső részen aludt, mert őket jó esetben csak az esővíz áztatta el, nem pedig a lecsorgó vizelet széklet és testnedvek, ugyanis itt nem volt WC és egyéb tisztálkodási lehetőség…

A barakkból kijőve szabadon lehetett nézelődni a tábor területén illetve a hírhedt zsidórámpán, ahol díszletként egy üres vagon most is áll. A férfitábor barakkjainak 90 százaléka el van bontva, erre az a magyarázat, hogy itt minden eredeti, úgy áll, ahogy megépítették. A lebontott barakkok alkatrészei, faanyagai konzervált állapotban vannak eltárolva, ha valami megsérül, esetleg tönkremegy, kihoznak egy ugyanolyan, eredeti darabot és beillesztik.

 

Az út túloldalán álló, egykori női táborban kiállítás is látható abban az épületben, ahol az újonnan érkezet foglyokat nyilvántartásba vették, és fertőtlenítették. Az egymást követő helyiségekben olyan sorrendben lehet haladni, ahogyan az ideérkező foglyoknak kellett. Az utolsó helyiségben Kb. kétezer, Auschwitzba deportált zsidók tulajdonát képező fénykép látható, melyeket a tábor felszabadítása után találtak meg. A tábor négy krematóriuma sem létezik, mert a 4-es számút 1944. októberében egy sonderkommandós  - csomagválogatók, és a krematóriumok takarítói – csoport felrobbantotta. Őket az SS elfogta és valamennyiüket halálra ítélte. Néhány hónnappal később a közeledő Vörös Hadsereg miatt a nácik elkezdték a népirtás nyomai eltüntetni, felrobbantottak több épületet, krematóriumot, dokumentumokat égettek el, és a járóképes foglyokat 1945 januárjában a Birodalom belsejébe küldték.  1945 január 27.-én a Vörös Hadsereg egységei elérték a tábort, megmentve az itt maradt 7500 embert…

1947. július 2.-án a lengyel parlament törvénybe iktatta a volt tábor területének és objektumainak örök időre történő megőrzését. 1979-ben a lengyel állam javaslatára a volt tábor területét az Unesco felvette a világörökségi listájára.

A tábor meglátogatása után elköszöntünk idegenvezetőinktől, majd buszra szállva egy jó két órás út következett a Warta folyó partján álló Czestochowa városába. Itt található ugyanis Lengyelország legnagyobb zarándokhelye, a Jasna Gora-i kolostor.

 

A lengyel vallási és nemzeti szabadság szimbólumát Nagy Lajos király alapította 1382-ben. Itt található Európa egyik legismertebb Szűz Mária ábrázolása, a częstochowai Fekete Madonna ikon, amely az 1382-es alapítás körül került a kolostorba. A képnek csodatévő erőt tulajdonítanak, és évente több százezer zarándok érkezik ide, hogy ha csak néhány pillanatra is, de láthassa a képet.

 

Csoportunk a kolostortól nem messze lévő, hatalmas parkolóból sétált be az épületbe. Masszív falak, bástyák közé sétáltunk be, nem egy szokványos templom, amit láttunk. A belső udvaron lévő épületben található a Pálos Rádió, amely innen sugározza adását. Még egy nagyon fontos magyar kötödése van a rendnek: akit a kolostor vezetőjének kineveznek, tudnia kell magyarul! A pálos rend ugyanis magyar szerzetesrend és ők alapították a kolostort, így ezzel is tovább ápolják a történelmi hagyományokat. Az udvarról besétáltunk a  kolostorba , ahol sikerült megtekintenünk két szentmise közt a Fekete Madonna ikont . A falakon sok helyen  különféle  tárgyak vannak kifüggesztve a katonai kitüntetésektől a fegyvereken át egészen a  mankókig. Ez azért van, ugyanis rengeteg katona tulajdonította a harcban szerzett sebesüléséből felgyógyulását annak, hogy láthatta a szent ikont, ezért a Pálos rendnek ajándékozta a fegyverét a kitüntetését, vagy éppen a mankóját, amire már nem volt szüksége.

Mivel kezdődött a mise, tovább sétáltunk, kimentünk a kolostort övező várfalra és kényelmesen körbe jártuk az épületet. Két bástya közt egy fotókiállításon követhettük végi II.János Pál pápa gazdag életútját, személyes, családi fotóktól egészen a hivatalos eseményfotókon megörökítve. A egyik bástyán több jó állapotú, középkorból származó ágyú látható, az egyik hátsó bástyán pedig –ki más? -  II.János Pál pápa szobra áll. A falról egy egésze hatalmas füves terület látható, itt szokták a zarándoklatok és más egyházi események szent miséi lebonyolítani. Egy lépcsőn be lehetett menni egy kisebb terembe, ahol a kincstárból kihozott csodaszép tárgyakat lehetett megnézni, persze mindent a szemnek, semmit a kéznek alapon! 

Sétánk végeztével Krakkó felé vettük az irányt. Menet közben felmerült az igény arra, hogy a megmaradt zlotyt szeretnénk valahol elkölteni, persze idegenvezetők partner volt ebben kérdésben, így Krakkóban a Carrefour hipermarketben mindenki sikeresen elverte a maradék pénzét :-) Volt, aki zsugor sörre, volt, aki édességre, de az biztos, hogy induláskor sok boldog turista ült a buszon :-)

Szállásunkra visszaérve újabb lengyel fogásokat kóstolhattunk meg, édes káposztából készült leves és töltött pirog volt a kaja. A káposztaleves hússal rendesen el volt eresztve, a pirogok pedig hússal illetve fűszeres krumplival voltak megtöltve, ehhez saláta volt a köret, illetve még a végén jött a már megszokott desszert is.  Senki nem maradt éhes, és rendesen kifáradva vonult be mindenki a szobájába , azzal a tudattal, hogy másnap hazafelé vesszük az irányt.