Fertőhomok - Fertőd - Podersdorf am See - Sopron
Néhány hete
egy kis villámturnét csináltunk, szétnéztünk a Fertő tó magyar és osztrák
oldalán is.
Jó pár óra
autókázás után érkeztünk meg Hegykőre, a korábban már kipróbált Tornácos Hotel
és Restaurant-hoz. Tudtuk, hogy jó a konyha, de most sikerült egy lapáttal még
rátenni, szó szerint… Már a levessel majdnem jóllaktunk, erre a négyfős
társaságunk rendelt egy kétszemélyes bajor tálat, a levest lefojtani bőven elég
lesz jelszóval… Aha… Amikor a felszolgáló kihozta a tálat, az arcunkra kiült a
döbbenet: ez kétszemélyes tál? Jó adag
kaja érkezett a konyhából, és bár küzdöttünk rendesen, a szakácsok nyertek,
ugyanis négyen nem tudtunk megenni egy elméletileg kétszemélyes tálat! Minden
nagyon finom volt, de egész egyszerűen megteltünk :-)
 |
| kifogott rajtunk... |
A kellemes őszi időben kis séta következett, egészen a közeli Café Lazuli-ig , érdekes módon a kávénak és a desszertnek azért még akadt egy kis hely :-)
Nyáron valószínűleg nagyobb itt az élet , már csak a helyi termálfürdő
és a HegiQ Wellnes Hotel miatt is, de a kempingben még október közepén is
voltak nem is kevesen. Miután visszamentünk a parkolóba, átgurultunk a
szomszédos Fertőhomokra – tulajdonképpen össze van épülve a két falu - hogy a
Márk Vendégházban elfoglaljuk a szobáinkat. Vendéglátónk, Erzsike már várt ránk,
úgy fogadott bennünket mintha visszajáró vendégek lennénk. A szobákba felvittük
a cuccainkat, közben jót beszélgettünk a vendéglátónkkal és hirtelen még egy
kis diólikőr is előkerült J A szállás tiszta , rendezett,
tényleg mindennel felszerelt, és akkor
még az Erzsike által másnap reggel készített reggeliről nem is beszéltem, de
mindent a maga idejében…
A szállásunk már csak azért is volt jó helyen, mert az utcára kilépve szinte beestünk a Szentkői Sörfőzdébe – milyen véletlen :-) - ahol a késő délutánt és a kora estét eltöltöttük. A négy féle alap sör remek, a csajokra is gondoltak, a sörkoktélok is nagyszerűek, kulturált a környezet, csak úgy repült az idő…
Kora este indultunk vissza a szállásra, és biztos ami biztos vittünk magunkkal sört is,
nehogy kiszáradjunk a hazafelé vezető , mintegy 50 méteres út során, de
szerencsésen megérkeztünk a szállásra, ahol késő estig beszélgetve megterveztük a másnapot.
Reggel
nyolcra ígérte Erzsike a reggelit, és mikor megjelentünk az étkező ajtajában,
megterített asztal várt bennünket. Tényleg minden is volt a többféle kenyértől
a rántottáig, tea, kávé –frissen, üdítő, mondanom se kell igen jóllakott a csapat,
megint! Reggeli közben elmeséltük, hogy
átmennénk Ausztriába, Pátfaluig- azaz Podersdorfig – megnézni a Fertő tavat,
Erzsike adott egy pár tanácsot, ha már ott vagyunk, benézhetünk a Billába, mert
akciós egy csomó dolog…
Reggeli után a lovak közé csaptunk és Fertőd érintésével a botrányos minőségű hazai utakon elzötyögtünk a határig… Annyira szánalmas, hogy a XXI.században az 1950-es éveket idéző utakon kell közlekedni… mert ahogy átgurultunk a sógorokhoz, érdekes módon kisimult az út! Takarosan, rendezett falvak, Pomogy vagyis Pamhagen majd Illmic után mintegy negyven perces autókázás végén begurultunk Podersdorf am See-be.
A környéken
talált leletek szerint már a rómaiak megjelenése előtt is különböző kelta
törzsek éltek itt, a magyarok a 10. század környékén telepedtek meg itt. Szent
István 1021-ben besenyőket telepített ide, elsősorban határvédelmi
feladatokkal. Az ide érkező, Gizella királyné kíséretéhez tartozó Poth grófok
voltak a teleülés névadói. 1242-ben a tatárok elpusztították a falut, a tatárok
elvonulása után IV.Béla németeket telepített ide. A mohácsi vész után a törökök
garázdálkodtak erre, majd a kuruc háborúk után már harmadjára kellet
újjáépíteni a települést. Elterjedt a szőlőtermesztés, és a borkészítés is, ami
felvirágoztatta a falut, ahol a 19. században a ciszterci rend iskolát alapított,
ez volt az első iskola a Fertőzugban. A trianoni békeszerződés után Ausztria
Burgenland tartományához csatolták, ekkortájt jelentek meg az első turisták is.
A második világháború után 1955-ig, Ausztria függetlenné válásáig a szovjet
csapatok állomásoztak a környéken, miután kivonultak, a turizmus ismételten
fellendült. Napjainkban a Fertő tó egyik üdülőközpontja, itt található a
legnagyobb, 4 kilométer hosszú strand is. A kedvező időjárás miatt a vízi
sportok kedvelői rengeteg lehetőséget találnak a kikapcsolódásra.
A
mezővároska főutcáján gurultunk egy darabig, majd ráfordultunk a Seestrasséra,
ahonnan egy kis körforgalomból kihajtva, a Seezeile-én parkoltunk le, a parkolásért
nem kellett fizetni. Innen egy rövid séta a tó, de közben átsétáltunk a
Promenad Pension előtti téren, ahol jó
néhány ismert kerékpárversenyző tenyérlenyomata látható.
A Fertő tó
Közép-Európa harmadik legnagyobb állóvize és Európa legnyugatabbra fekvő
sztyepptava, vagyis síkvidéki, szikes sós állóvíz, sótartalma több mint
harmincszorosa a Balatonénak. Vízszintje erősen ingadozó, mert csak a Vulka
folyó táplálja, a partvidék sem állandó, a tó kiterjedése ugyanis folyamatosan
változik. A tó már többször kiszáradt, a legutóbb 1855-ben, amikor a vízszint
drasztikus csökkenését észlelték, majd a víz 1866 júniusára teljesen eltűnt a
mederből. A Trianoni szerződés
értelmében nagy része Ausztriához került,
a ’70-es években egy kétsávos,
három kilométer hosszú hidat akartak építeni Mörbisch és Illmitz közt, de az
osztrák környezetvédők tiltakozása miatt nem lett belőle semmi.
A tó előtt
a Podo Beach felirat fogadja a látogatót, itt mindjárt lehet szelfizni is. Erős
szél fújt és szinte az egész tó tele volt kitesurf-ösökkel, hagyományos
windsurf-ösökkel, elképesztő látvány volt, ahogy szelték a habokat. A kitesurf
– vagy más néven sárkányszörf – egy extrém sport, a wakeboard, a szörf és a siklóernyőzés
keveréke. A sportoló egy szörfdeszkán áll és egy ernyővel navigálhatja magát a
széltől függően, jelen esetben láttunk több méter magasra is felszálló
szörfösöket is, akik aztán szépen visszaereszkedtek a vízfelületre… Ha nem
sikerült, akkor viszont csobbantak egy nagyot, de a szél segítségével szinte
azonnal tudtak továbbhaladni!
A
legnagyobb látvány azonban a móló végén álló Leuchtturm, azaz a világítótorony,
mely erősen hasonlít az Északi tengernél található tornyokra, hálás fotótéma :-),
nem csak nekünk volt az, de kézről kézre jártak a telefonok, szinte mindenki
fotózta a másikat, a toronnyal a háttérben!
 |
| A podersdorfi világítótorony |
A kellemetlenül szeles, de napsütéses időben
nézegettük egy darabig a tavat és a vízi műsort, majd szépen visszasétáltunk az
autóhoz, hogy megfogadva vendéglátónk tanácsát beugorjunk a Billába! A
kisvárosban több szupermarket is van, a Spar és a Billa a város szélén, jól
kialakított parkolóhelyekkel. Az akciók tényleg jók voltak, meg is
pakoltuk az autó hátulját :-)
Visszafelé
jövet megálltunk Fertődön, és megnéztük az Eszterházy kastélyt, ami
Magyarország egyik leglátogatottabb turisztikai látnivalója. Az 1720-ban
megépített sarudi vadászkastély – hiába Süttör területén épült, területileg
Sarud faluhoz tartozott – 1762-ben Eszterházy Miklós megbízásából teljesen
átépítették, egy pompás főúri kastéllyá alakították át.1766-an készült el,
ekkorra egy komplett település alakult ki körülette, ez volt Eszterháza – a mai
Fertőd – nevét az építtető család után kapta.
A kastély a
fénykorát 1768 és 1790 közt élte, Eszterházy Miklós herceg, akit egyszerűen
csak Pompakedvelőnek hívtak, egy európai mértékkel is jelentős rezidenciát
hozott létre: az épületben elhelyezett műkincsek, a berendezés, a színház és a
kastély körüli erdő mind azt bizonyította, hogy a kastély ura gazdag mecénás és
befolyásos ember. Meglátogatta a kastélyt Mária Terézia császárnő és I.Pál,
minden oroszok cárja is, a kiváló karmester és zeneszerző, Joseph Haydn pedig
az udvari zenekar karmestereként volt jelen.
A herceg
1790-ben bekövetkezett halála után vége lett a mókának: a felhalmozott adósság
miatt a család visszaköltözött a kismartoni kastélyba, a színház bezárt, a
zenekar és a színi társulat Haydn-nal az élen elköltözött Bécsbe. A kastély fenntartása rengeteg pénzt vitt el,
azonban 1898-ban Eszterházy IV.Miklós átvette a családi vagyon felett az
uralmat, az adósságokat rendezte és feleségével, Cziráky Margit grófnővel
felújították az Eszterházai kastélyt és be is költöztek. A ma is látható
rózsakert az egykori színház helyén található. Az Eszterházy család egészen a
II. Világháború végéig használta a kastélyt, a kommunista uralom elől elmenekültek,
az épületegyüttest a szovjet hadsereg vette birtokba, ennek a nyomait még ma is
láthatjuk a kiállításokon illetve az épületekben: a falakon a szovjet eszméket
hirdető feliratok láthatók. Távozásukkor a kastély értékes berendezési tárgyait
a helyi lakossággal közösen széthordták, a kastély nyugati szárnyába kertészeti
szakgimnáziumot és kollégiumot költöztettek, a keleti szárnyat pedig növénytani
kutatóállomásnak használták. 1957-ben került állami tulajdonba az épület, azóta
szinte folyamatos a felújítás. Az épület szépen lassan az eredeti pompáját
megközelítő állapotba kerül…
A kastélyba a Joseph Haydn utcáról nyíló gyönyörű kovácsoltvas kapun lehet bejutni, a hatalmas díszudvaron átsétálva az épület főbejáratához lehet eljutni. Jobboldali lépcső mellett található egy kis kápolna, a baloldali lépcső mellett pedig a kastélyba jutunk be.
Még mielőtt végigjártuk volna a kastélyt kisétáltunk a Kastélyparkban található Eszterházy kávézóba, a kávé mellé mi mást is lehetne enni, ha nem egy szelet Eszterházy tortát? Persze van más is, de ez úgy adta magát… az épületbe visszasétálva megnéztük Haydn szobrát a parkban, majd a főbejáraton keresztül az előtérbe értünk, a jegykezelés után kedvesen figyelmeztettek, hogy fotózni csak vaku nélkül szabad, és kezdődhetett a kastély felfedezése.
Szavakkal nem lehet pontosan leírni azt a luxust, amit láttunk: a falakon helyreállították a távol keleti tapétákat, a bútorzat gyönyörű, majdnem minden teremben egy korabeli fényképpel mutatják be, hogy nézett ki a helyiség az 1900-as évek elején… gyakorlatilag 90 százalékban ugyanúgy sikerült berendezni szinte mindent, elképesztő a pontosság.
 |
| Akkor... |
 |
| ...és most |
A falakon található díszítések, a freskók mind
elképesztően szépek, nekem azonban a bálterem maradt meg igazán: a hatalmas
teremben a falakon körben óriási tükrök találhatóak, aranyozott díszítés
mindenhol, a csillár és a plafonon
található freskó, csillog- villog minden … mintha éppen egy közelgő bálra
készülnének,és már csak a zenekarra és a meghívott vendégekre várnának.
Szenzációs!
 |
| A bálterem |
A földszinti és emeleti szobák bejárása után felmentünk a Belvedere-nek nevezett tetőtérbe is, a Belvedere olaszul szép kilátást jelent.
 |
| A kilátás a Belvdere-ből |
Nos, a kilátás minden irányba gyönyörű, azonban itt szembesül a látogató az emberi barbársággal: a falakra cirill betűs orosz kiáltványok vannak felkenve, meg persze a sarló és kalapács sem hiányozhat.
A felső részen egy multimédiás bemutató a kastély történetét
meséli el, illetve néhány kiállítóhelyen a háború utáni állapotokat is
bemutatják. A sétánkat a kastély shop-jában fejeztük be, itt azért érződik az
exkluzivitás…
Kora
délután lett mire végigjártuk a kastélyt és úgy gondoltuk, eleget teszünk
házigazdáink kedves invitálásának, és elgurultunk a közeli Lászlómajorba, ahol
Majorsági napot tartottak. A majorság Sarródtól pár kilométerre található,
odaérve azt láttuk, hogy parkolni sem lesz egyszerű, olyan sokan voltak.
A
bejáratnál rögtön nyomtak a kezünkbe néhány tombolát – ingyen – majd a kézműves
termelők kínálatát is végignéztük. Nézelődni éhesen nem a legkellemesebb, ezért
a jelenlévő éttermi kitelepülésnél meg is ebédeltünk, jelentem a bivalypörkölt
nagyszerű volt! :-) A vásárban nézelődtünk egy kicsit,
a tombolahúzás során nyertünk is – a helyi kézművesek által felajánlott termékeket
sorsolták, ki – majd visszaindultunk a szállásunkra. Hazaérve aztán csak
megnéztük a közeli sörfőzdét, változott e valami tegnap óta, és ha már ott voltunk,
akkor csak leültünk egy-két sörre, miközben mellettünk épp egy csapatépítő
sörfőzde látogatás zajlott.
Estefelé visszamentünk a szállásunkra, vacsoraként a közeli pizzériát próbáltuk ki, nem is maradtunk éhesek!
Vasárnap
reggel vendéglátónk ismét kitett magáért, és bőséges reggelivel várt minket,
majd miután teleettünk magunkat, búcsút vettünk szállásunktól, azzal az
ígérettel, hogy ide még visszamegyünk. Viszont ha már ilyen közel volt, szétnéztünk a
Leghűségesebb városban, Sopronban. Autóval kb. negyed óra volt az út, és
legalább annyi idő volt mire sikerült parkolóhelyet találni a belvárosban.
Sopron – németül
Ödenburg – Magyarország egyik legrégebbi városa, amely félszigetszerűen nyúlik
be Ausztria területére, és az itt élő nagy létszámú németajkú lakosság miatt
hivatalosan kétnyelvű város. Területe az őskor óta lakott, első említése a
római korból származik, Scarbantia néven. 1277-től szabad királyi város, 1625-ben
III.Ferdinándot itt koronázták királlyá. A város az 1676-os tűzvészben
elpusztult, majd barokk stílusban építették újjá az épületeket. Az első világháború
után népszavazással döntöttek a város sorsáról, így az Magyarország
fennhatósága alatt maradt. A második világháború után az itteni németjajkú lakosság
nagy részét kitelepítették.
Sopron
egyetemi város is, 1919-ben költözött ide a Magyar Királyi Bányászati és
Erdészeti Főiskola, napjainkban Soproni Egyetemnek hívják. A város klímája és a
környező hegyek kedvezőek a szőlőtermesztés számára, nem véletlenül hívják
Sopront a kékfrankos fővárosának is.
Sétánkat a
Várkerületben kezdtük, vetettünk egy pillantást Sopron legkisebb lakóházára,
majd a Mária szobor mellett elhaladva az Előkapu felé mentünk, itt egy beton
boltív jelképezi az egykori várkaput, majd
jobbra a Soproni Infopont irodája található, közvetlen mellette pedig a város jelképe a
Tűztorony.
 |
| Sopron jelképe , a Tűztorony |
Szerintem
nincs olyan turista, aki a városban járva ne fotózta volna le Sopron ikonikus
jelképét. A Tűztorony 200 lépcsőjének megmászása után remek kilátás nyílik a
várost körülölelő Lövérekre, és tiszta
időben az Alpok hegyvonulatai is látszanak. A torony a mai alakját az 1676-os
tűzvész után nyerte el, egyben a polgárság öntudatának és hűségének jelképe is,
ugyanis az 1921. december 14—16 közt lezajlott népszavazás után, annak emlékére
készült el a barokkos kapukeret és a felette elhelyezett szoborcsoport, melyen
Hungaria maga köré gyűjti a város hűséges lakóit.
A torony
mellett közvetlenül a városháza áll, az épület előtt pedig Sopron leghíresebb
alakja, dr.Sopronyi-Thurner Mihály szobra áll, aki a város polgármestereként
jelentős részt vállalt abban, hogy a város Magyarország része maradjon. 20 éven
át vezette a várost, a második világháború után a kommunista rezsim
megfosztotta még a díszpolgári címétől is, azonban hiába akarták bírósági úton
elítéltetni, senki nem akadt a városban, aki ellene tanúskodott volna…
A főtéren látható a magyarországi barokk szobrászat egyik legértékesebb alkotása a Szentháromság szobor. A szobrot Thököly Katalin és férje Löwenburg Jakab emeltette, megemlékezve arról, hogy túlélték a 1695 és 1701 közt pusztító pestisjárványt.
 |
| A Szentháromság szobor |
A főtérről a Templom utcán sétáltunk tovább, itt tűnt fel, hogy szinte minden házon a műemlék épületjelzés látható. A Fegyvertár utcáig sétáltunk, innen az Orsolya térre értünk.
 |
| Orsolya tér |
A tér eredetileg Só piac néven
szerepelt, 1747-ben az orsolyita apácák
rendházat, templomot és zárdát létesítettek itt, innen ered a tér neve,
melynek közepén a Mária kút áll. A tér túlsó
oldalán az árkádok alatt a 9. Nádasdy Huszárezred emlékmúzeuma található.
 |
| Hangulatos belváros |
A Szent György
utcán sétáltunk visszafelé, majd a Lenck Átjárón keresztül visszajutottunk a
Várkerület utcájára. A sétát egy kávé és süti kombóval zártuk le a Hoffer
cukrászdában. A belváros rendkívül hangulatos, egy hosszabb sétát
mindenféleképpen megérne egyszer még. Valamivel 11 óra után aztán kocsiba
vágtuk magunkat és nekivágtunk a végtelen országútnak, átszelve az országot. Egy kisebb ebédszünetet beiktattunk, majd
kora délután volt, ahogy hazaértünk.
Nagyon tuti szállásunk volt, remek környezetben, és ismét sikerült szép helyekre eljutni. Egy biztos, nyár elején ismét megnézzük a Fertő tavat és környékét, csak akkor bicajjal!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése