Mdina -
Valletta– Gozo
Az első
közös máltai családi reggeli után elindultunk, hogy busszal eljussunk Mdinába.
A sziget egykori fővárosa – amit Csendes Városnak is hívnak – az útvonal
tervező szerint kb. egyórányi buszozásra volt a szállásunktól, de először is
egy buszmegállót kellett találni a környéken, hogy onnan újra tervezhető legyen
az útvonal.
A szűk, kissé emelkedő sliemai utcákon a kirakott szemetes zsákokat kerülgetve hamar találtunk is egy buszmegállót, aztán rájöttünk, hogy nekünk talán az út másik oldalán lévő buszmegállóban kellene felszállni, ha nem akarunk ellenkező irányba menni. Szokni kellett ezt a fordított világot…
 |
| Tipikus máltai utcakép |
Rövid ácsorgás után jött
is a megfelelő jelzésű busz, leintettük, ahogy tanultuk, majd kezdetét vette a
száguldásnak nem nevezhető utazás. Korábban írtam, hogy itt érdekes felfogásban
vezetnek a buszsofőrök, igen szűk helyekre is behajtanak úgy, hogy a
szembejövőnek megugrik a pulzusa… Olyan közel mennek egymás mellett, hogy az
ujjam nem merném odatenni, de balesetet nem nagyon láttunk. Húszperces
kacskaringós zötykölődés után leszálltunk a Mater Dei kórház előtti Sptar1
megállóban, a szemközti, Sptar2 buszmegállóba akkor ért oda az a járat, amire
fel kellett szállnunk, így várakozás nélkül haladtunk tovább. Az út minősége
helyenként magyaros – folytonossági hibákkal küzd – de ahogy elnéztem, ez itt
senkit nem zavart. Buszunk közben megérkezett Birkirkarába, ez a város tulajdonképpen
össze van épülve Msidával és Balzannal, mint ahogy a sziget nagy része majdnem
egy város… Közben kiértünk a kétszer két sávos autóútra, ahol már lehetett
normálisan haladni. A szigeten lakott területen kívül 80 km/óra a megengedett
legnagyobb sebesség személygépkocsik részére, ahogy elnéztem, ezt inkább egy
amolyan ajánlásnak veszik J
Valamivel
11 óra előtt értünk Mdinába, a busz szinte a várkapu előtt tette le az
utasokat. Akik nézték a Trónok Harca című sorozatot, azoknak ismerős lehet a
hely, ugyanis itt forgattak néhány jelenetet, ahogy belépünk a kapun, az egyik ajándékbolt
hatalmas táblával hirdeti, hogy itt vásárolhatunk a sorozathoz köthető
ajándékokat is.
 |
| Mdina várkapu |
Mdina volt
hosszú ideig Málta fővárosa, ma csak az erődített várost foglalja magában, lakossága
258 fő – a 2005-ös népszámlálás szerint. Valletta 1566-os építésével
elvesztette jelentőségét, a lakosság nagy része elvándorolt, az épületek vagy
összedőltek, vagy nagyon leromlott állapotban maradtak hátra. 1693-ban erős
földrengés rázta meg Mdinát, az összedőlt épületek helyén a lovagok barokk
épületeket emeltek, többek közt a Szent Pál társkatedrálist, a máltai Lorenzo
Gafà egyik főművét, majd 1723 és 1728 között aztán António Manuel de Vilhena
nagymester François Mondion francia építésszel rendbetetette a város
erődítéseit, palotát építtetett és újra lakhatóvá tette Mdinát.
Napjainkban
a paloták lakóházakként funkcionálnak, a városba gépkocsival földi halandó nem
hajthat be, a lakók is csak szigorú engedélyek birtokában tehetik ezt meg,
Csendes Városnak is valószínű ezért nevezik. A szűk sikátorok, zegzugos kis
utcák elképesztő hangulatosak, éttermekből is akad egy pár, na meg persze
ajándéküzletekből sincs hiány. A keleti bástyáról pedig pazar kilátás nyílik a
szigetre, egészen a tengeri el lehet látni. A szűk utcákon sétálgatva el is
kapja a hangulat az embert, vajon milyen lehet, amikor tényleg csend van?
 |
| Mdina |
 |
| St.Paul Társkatedrális |
A nagy
sétálásban meg is éheztünk, így kerestünk egy szimpatikus éttermet, a Coogi’s
Pizzeria & Bistro remek választás volt. Hangulatos belül is, a felszolgálók
nagyon kedvesek, a kiszolgálás elsőrangú, a kaja pedig nagyon finom volt. A feleségem
mindjárt ki is próbálta a helyiek által nagyon kedvelt Coniglio Alla Maltese-t,
azaz a máltai nyulat, amit először fokhagymával és fűszerekkel megsütnek, majd paradicsomos,
vörösboros szósszal tálalnak, párolt zöldségekkel és tepsis burgonyával. Nem
nézett ki rosszul, de mi „földhözragadtak” maradtunk az ismert olasz kajáknál J
 |
| A máltai nyúl... |
A kellemes
ebéd után kisétáltunk a Vár keleti bástyájára, ahonnan tényleg szenzációs a
panoráma, egészen a fővárosig, Vallettáig el lehet látni és a tenger is
látható, a mi kilátásunkat azonban egy igen ronda zivatarfelhő csúfította el,
ami nem messze tőlünk épp Hamrun városát öntözte, és úgy nézett ki, hogy felénk
közeledik.
 |
| A tengerig ellátni, közben jön az eső |
Miután
bejártuk ezt a kis gyöngyszemet, visszabuszoztunk Vallettába, hasonló
kanyargósan, mint délelőtt. A fővárosban még sétáltunk egy kicsit, megnéztük a
függetlenségi emlékművet, Málta ugyanis 1964. szeptember 21 óta független
állam, ekkor szűnt meg a brit fennhatóság a szigeten, viszont II. Erzsébet brit
királynő maradt az uralkodó. Az ország 1974-ben vált köztársasággá, majd
2004-től az Európai Unió tagja.
 |
| A Függetlenségi emlékmű |
Az
emlékműtől nem messze található a Tritonok Kútja elnevezésű szökőkút, Málta
egyik legfontosabb modernista nevezetessége. A szökőkút három bronz mitológiai
Triton alakból áll, amelyek egy hatalmas, 5 méter átmérőjű és körülbelül 3
tonna súlyú, kör alakú medencét tartanak. Két Triton ül, míg a harmadik térdel,
és hínár talapzaton egyensúlyoznak. Mindegyik Triton arca látható a
Városkapuból nézve.
 |
| Tritonok kútja |
Korábban a
különböző rendezvényekre használták, többek között a Köztársaság Napja nemzeti
ünnepségekre, amikor is rámpákat építettek a medencére, amire
motorkerékpárokkal hajtottak fel. Nos, ezt annyira nem viselte jól a szökőkút
szerkezete és 1978. március elsején az egyik Triton karja eltört, a szobrok
pedig összedőltek. 1986-ban a medencét és a sérült figurákat kijavították a
máltai szárazdokkoknál, majd 1990-ben a szökőkút vízellátó rendszereit is
kijavították, azonban az állagmegóvás ellenére továbbra is rossz állapotban
volt a szerkezet. A teljes felújításra 2017-ben került sor, hivatalosan 2018.
január 12-én avatta fel a máltai miniszterelnök.
A szökőkút megtekintése után még lesétáltunk a kikötőbe egy kicsit, de az eső sajnos utolért bennünket, így hazafelé vettük az irányt.
 |
| A kitötő, épp eső előtt |
Állítólag Máltán ritkán esik
az eső, de most olyan vihar kerekedett mennydörgéssel villámlással, amit
errefelé is rég láthattak. Mivel a vízelvezetés, mint olyan nem ismert a
szigeten a lehullott esővíz a dimbes –dombos utcákon lefelé csorog, és ahol egy
kis sík rész van, ott megáll és a minimális csatornahálózat pedig nem győzi
elvezetni. Így lehetett az , hogy a buszba-amivel utaztunk -egyszer csak betört
a víz, és ha nem kapjuk fel a lábainkat, akkor a bokáig érő lében
tocsogtunk volna… De ami késik, nem múlik, mert a buszról leszállva
hazafelé sétálva az utca egyik oldaláról át kellett menni a másikra,az úton
pedig szépen folyt lefelé a víz, így más megoldás nem volt át kellett kelni a
hömpölygő vízfolyamon! Onnan aztán már minden mindegy volt, nem is kerülgettük
a pocsolyákat, a szállásra érve gyorsan le is kaptuk a cipőket és indult a nagy
szárítás. Azt ugye mondanom sem kell, hogy alig hazaértünk, nem sokára az eső
is elállt… J
Vasárnap
reggelre az esőnek nyoma sem volt, kellemes napsütéses időt jósoltak, ideális
idő egy kis hajókázásra Gozo szigetére. Előtte persze a szokásos buszozás a kikötőbe,
ahonnan a hangzatos nevű Gozo Ferry Express indul. Mikor megérkeztünk a
kikötőbe, a jegypénztár előtt jókora sor állt, de igazából akkor lepődtünk meg,
amikor a pénztár utáni csarnokba benéztünk, ott ugyanis már irgalmatlan sokan
voltak, attól tartottunk, hogy esetleg nem férünk fel a hajóra. Gozo-ra egy
jegy 7,50 euro, ennyiért háromnegyed óra alatt jutunk el a célállomásig. Eddig
nem is volt gyanús a dolog, majd amikor
rövid várakozás után megérkezett a járat, és elkezdtünk felszállni… a hajótest
erősen hasonlított egy katamaránra, és
nem volt a felső szinten utazási lehetőség, csak az ablakos belső részen. Na, igaz ez végtelen kényelmes
volt, hatalmas bőr fotelek, panoráma ablakok körös-körül…
Pontosan
10.45 –kor el is indult a hajó, szépen elsiklottunk a Három Város előtt, elhagytuk
Fort Ricasoli erődjét, átsiklottunk a
Fort St.Elmo-ból megcsodált híd alatt, majd a kiérve a kapitány gázt adott.
Ekkor lett világos, hogy miért is Gozo Ferry Express a neve a járatnak: érzésre
is piszok gyorsan mentünk, a tájékoztató szerint 65 km/h sebességgel haladtunk,
a Földközi tenger pedig most eléggé haragos volt, csak úgy hasított a hajó a
hullámok közt! Így már érthető, hogy miért nincs felső terasz, szerintem az
utasok felét elhagyná a hajó, mire Gozo-ba ér J. Ez a lehetőség egyébként 2023 óta elérhető, ugyanis a
Virtu Ferries Gozo és a Gozo Fast Ferries társaságok ekkor döntötték el, hogy
közös, nagysebességű kompjáratot indítnak el a főváros és Gozo szigete közt.
Közben
persze száguldottunk rendesen, elmaradt mellettünk a fő sziget, közben láttunk
kisebb nagyobb hajókat küzdeni a szeles és erőteljesen hullámzó tengeren, a
távolban még néhány konténerszállító hajót is láttunk aztán egyszer csak lassítottunk,
megérkeztünk Gozo szigetére. 42 perc alatt…
 |
| Gozo kikötője |
A komp Mgarr kikötőjébe futott be, gyors leszállás után már sétáltunk is fel a hegyoldalon, majd egy laza negyedórás séta után beérkeztünk Ghajnsielem településre, itt néztük ki a Rexy Restaurant-ot, itt szerettünk volna ebédelni. Szerencsénkre volt szabad asztal, a kiszolgálás itt is nagyon rendben volt, a rendelés után hoztak egy kis előételnek való ezt-azt, majd az ebédünk is villámgyorsan megérkezett. Ha nem is volt világszínvonalú,de finom volt és bődületesen nagy adagokat adtak, nem is bírtuk megenni, de készségesen elcsomagolták. Kaja után átballagtunk a közeli kis szupermarketbe, ahol az árak megint csak elég kedvezőek voltak, majd egy kisebb sétával a Fort Chambray erőd melletti poros földúton egy kilátóteraszig mentünk. Innen szenzációs látvány tárult a szemünk elé: távolban a fősziget, előtte Comino szigete, és a gyönyörű tenger, kisebb és nagyobb hajók mindenfelé… Leírni nem nagyon lehet a látványt!
 |
| A háttérben a fősziget, előtte Comino |
 |
| Fort Chambray a hegyen |
Az erőd mellől egy kanyargós, poros földúton mentünk le a partra, ez volt a kimondhatatlan nevű Ix-Xatt-L-Ahmar Beach. A tengerpart sziklás, homokos napozós elég kevés van,a sziklák pedig meglehetősen csúszósak, könnyen be lehet mutatni egy két talajgyakorlatot:-) A part hirtelen mélyül, csak biztos úszóknak javasolják a fürdést, figyelmeztető tábla is van kihelyezve.Azért óvatosan, de csak besétáltunk a tengerbe...Az öböl kedvelt célpontja a hajóval érkezőknek, ugyanis volt itt vitorlás party hajó, kisebb nagyobb jachtok, és mége egy kisebb motorcsónak ismegjelent.És persze feltünt a lovas parti őr is, aki folyamatosan járja a partszakaszt, figyel és ha kell figyelmeztet is! Itt a parton található egy természetes sólepárló is, a modern technika bevezetése előtt ilyen partközeli helyeken párolták a sót, ami napjainkban is igen híres máltai árucikk.
 |
| természetes sólepárló és a bulihajók |
A kellemes napos időben elég hamar eltelt rajtunk az idő, szépen elindultunk vissza a településre, egy köves út vitt fel a faluhoz, néhol egész figyelemre méltó emelkedővel tarkítva. Busszal mentünk vissza a kikötőbe, onnan pedig a hagyományos kompjárattal a szemközti Cirkewwa kikötőjéig, a viteldíj fejenként 4,65 euro, ezért szépen komótosan húsz perc alatt visznek át a főszigetre.Innen busszal mentünk vissza Sliemába, másfél óra alatt. A buszozás alatt vettük csak észre, hogy aznap tartották a máltai nemzeti ünnepre tervezett repülőshowt, és amíg mi a buszon zötykölődtünk, néhány vadászgép a fejünk felett a tengerparthoz közeli részen szórakoztatta az út mellett álldogáló helyieket!
Kellemesen kifáradva szálltunk le a buszról és úgy gondoltuk, megérdemlünk egy kis jutalmat így a nap végén, ezért a közeli Dolci Pecatti nevű cukrászdában egy süti -kávé kombóval zártuk a napot !
Hétfő reggel igen korán keltünk, gyors bepakolás után elhagytuk a szállást, a megrendel Bolt percre pontosan jött értünk, és a kora reggeli , erősödő forgalomban kivitt bennünket a Máltai Nemzetközi Repülőtérre. Villámgyors csomagfeladás után átestünk a biztonsági ellenőrzésen, majd jó másfél órát vártunk a gépünk indulásáig. Addig nézelődtünk a Duty Free shopban – ami óriási – illetve a kék-sárga fapados légitársaság csapatának beszállás előtti akciózását! Érdekes módon minden beszálló kapu előtt, középkorú, kissé alacsony hölgyek ellenőrizték az utasok csomagjait, és akinek csak egy kicsit is kilógott az odakészített sablonból a poggyásza, annak vége volt: vagy öltözködik, amíg a poggyász méretes nem lesz, vagy potom 87 euro kifizetése után mosolyogva felengedik a gépre. Láttunk néhány, pánikszerűen, a divatra fittyet hányó öltözködő utast J, közben persze gyorsan beletuszkoltam a zsákom egy ilyen sablonba, nehogy meglepetés érjen J
A beszállásunk problémamentes volt, busszal kivittek minket a géphez és a magyar kapitány hölgy köszöntése után felszálltunk, érzékeny búcsút véve Máltától!
Érdekes és nagyon más világ Málta, de rengeteg látnivaló van és barátságosak az emberek .Sok szép helyen jártunk, de annyi mindent nem láttunk még a szigeten, hogy biztos hogy lesz visszaút!
 |
| Viszlát Málta ! |
Megjegyzések
Megjegyzés küldése