Ideje újra indítani a blogot, ami azt is jelenti, hogy ismét utazgattunk és fogunk is. Mindjárt első úti célunk a közelmúltban Bécs, a császárváros volt. Ezúttal azonban saját szervezésben, mentünk a fejünk – és a térkép –után :-)
Vonattal indultunk el Ausztriába, ami ha minden klappol
akkor egy igen gyors és kényelmes utazási mód. Nekünk
szerencsénk volt, mert minden vonatunk időben indult és érkezett is. Nagy szó ez,
ismerve a MÁV mindennapos gondjait… A Keleti pályaudvarról 10:50 órakor induló
Eurocity vonat a - kissé kényelmetlen ülések ellenére – gyorsan kivitt
bennünket Bécsbe, a két ország közti különbségek már az első osztrák vasúti
megállóhelyen látszódtak: a meglehetősen leharcolt hegyeshalmi vasútállomás
után felüdülés volt látni a rendezett, korszerű osztrák megállóhelyeket.
Kora délután gurult be a vonatunk a bécsi Hauptbahnhof-ra,
innen mintegy 200 méterre volt a szállásunk, a Radisson hotellánc gazdaságos áru
Prizeotel szállodája. Gyors bejelentkezés után elfoglaltuk a szobánkat is, nem
kell nagy luxusra gondolni, de minden van, ami egy egész napos csatangolás után
kell: ágy, zuhanyzó, tv. A dizájn viszont érdekes :-)
 |
| A szálló hallja |
 |
| Design szoba |
Miután összeszedtük magunkat, először visszamentünk a Hauptbahnhof-ra, ami egy háromszintes bevásárló központ is egyben. A választék óriási, a Mannerl márkabolttól az indiai gyorsétteremig a ruházati üzleteken át a szupermarketig minden is van. Kerestünk egy szimpatikus kajáldát majd jóllakva elindultunk felfedezni a környéket, először is a kb. negyedórányi sétára található Belvedere palotát.
A Schloss Belvedere a Prinz Eugen Strasse, a Landstrasse
Gürtel és a Rennweg által határolt területen található, gróf Savoyai Jenő császári
hadvezér részére készült 1714 és 1723 között Johann Lukas von Hildebrandt
tervei alapján. A komplexum két kastélyból, az Alsó Belvederéből és a Felső
Belvederéből illetve egy hatalmas kertből áll, a két épület közt 23 méter
szintkülönbség van. Jelenleg művészeti kiállításoknak ad otthont, illetve 1955.
május 15-én a Felső Belvederében írták alá az Osztrák Államszerződést, a mai
Ausztria alapokmányát.
Mi a Felső Belvedere Landstrasse felőli főkapuján sétáltunk be a kertbe – ami ingyenes - és szinte rögtön elénk tárul a szenzációs Felső Belvedere épülete.
 |
| A Felső Belvedere |
Ez a palota a reprezentációs célokat szolgált, mutatta a
vagyont, és valljuk be őszintén egészen lenyűgöző, a palota előtt egy hatalmas medence
is található. A borongós szeles idő ellenére elég sokan sétáltak a kastély
körül, nagyobb csoportok pedig a kastélyban található kiállítás megtekintésére
gyülekeztek.
 |
| A kert felől is szép |
A Felső Belvedere mellett elsétálva a szemünk elé tárult a fantasztikus kert, és annak különleges szobrai: vannak itt szfinxek, több múzsa, illetve Calliope és Hercules közös szobra is látható.
A kertben több szökőkút
van kialakítva, amik ottjárttunkor még nem üzemeltek. A kert végében található
az Alsó Belvedere, ami Savoyai Jenő otthonaként funkcionált, és kevésbé
grandiózus, mint a Felső Belvedere. Itt egy kis szuvenírshop illetve egy kávézó
található jelenleg. A kastély melletti Alpesi Kert is zárva volt még, oda csak
a kovácsoltvas kapun keresztül lehetett bekukkantani.
 |
| Hátul az Alsó Belvedere |
Ami még hirtelen feltűnt, hogy nagyon sokan futottak a
viszonylag rossz idő ellenére is a paloták körül, bár mint később tapasztaltuk,
az osztrákok nagyon szerethetnek futni, ugyanis a következő néhány napban
rengeteg szaladgálót láttunk.
Miközben a két palota körül sétálgattunk egy kicsit az időjárás is kegyes lett hozzánk, előbukkant a nap is, hangulatosabbá téve az épületeket és a kerteket is. Ez azért nem tartott sokáig, a szeles, hűvös időjárást megunva elsétáltunk és felfedeztük a környéket. A délutáni forgalom tetőzött, a szokásos csúcsforgalomban akadtak kissé türelmetlenebbek is, bár a dudálás nem mindig hozta meg a várt eredményt, ugyanis ha a közlekedési lámpa nem engedi, akkor itt meg nem mozdul a sor, tülkölgethet akárki…
Sétánk végén az Intersparban kötöttünk ki, azt meg kell állapítani, hogy ami akciós az nagyon az, egyébként meg majdnem hazai árak vannak, csak ugye a havi fizu értéke, meg a termékek minősége nem ugyanaz. Kellemesen kifáradva tértünk vissza a szállodánkba, és rákészültünk a másnapra, mert egész jó kis sétának néztünk elébe.
Másnap reggel elfogyasztottuk a büféjellegű reggelinket – a
már korábban megszokott minőségben, minden korosztály számára van választási
lehetőség – és végre nem kötelezően a hosszúkávét erőltették, hanem három
kávéautomata volt beállítva, úgyhogy a reggeli eszpresszó is megvolt!
A szállóval szembe átsétálva a D jelű villamossal beutaztunk
a Karlsplatz-ig, ahonnan egy rövid séta után meg is érkeztünk a Naschmarktra. A Wienzeile-én található piac a mai
formájában 1916-ban nyitotta meg a kapuit, eredetileg egy másik helyen, egy
fedett piacot terveztek építeni, de az átmeneti Naschmarkt-ot úgy megkedvelték
a helyiek, hogy megmaradt jelenlegi helyén. Napjainkban 120 standon kínálnak az
egzotikus fűszerektől a helyi termelők által előállított termékeken keresztül a
szuvenírekig gyakorlatilag szinte mindent, és van jó pár étterem reggeliző és bár
is, és ingyenes Wi-Fi is van.
 |
| Reggel a Naschmarkt-on |
Kora reggel lévén még nem volt akkora nyüzsgés így a két
bámészkodóra mindjárt le is csaptak a dörzsölt török eladók, hirtelen
megkóstoltatták volna velünk az összes sajtot, olivabogyót és édességet is, de
azért ha határozottak vagyunk, le lehet őket állítani… egy időre :-) Egy kevésbé rámenős
osztrák férfinél azért bevásároltunk fűszerekből, és kaptunk egy kis kockákra
vágott kókuszt is. Okvetlen ki kell próbálni, mert nagyon finom!
A Naschmarkt után kimetróztunk Schönbrunnba, kastélyt és kertet nézni.Fura volt, hogy a szerelvény többet haladt a felszínen mint a föld alatt… Én kis naiv azt hittem, sikerült egy olyan időpontban megjelenni, amikor még nincs turista áradat, nos, ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna: a kastély előtt minimum 60 egyen bódét és rengeteg dekorációs elemet, valamint egy kisméretű, gyerekeknek szánt óriáskereket is felállítottak, mert közeleg a húsvét, tehát ez is egy jó alkalom egy remek kézműves vásárra.
Az meg ugye egyértelmű, hogy délelőtt kilenc körül nyüzsögtek a turisták. Mivel hatalmas sor várakozott a kastély megtekintésére, mi meg már amúgy is láttuk korábban, ezért inkább megkerültük az épületet és sétáltunk a parkban, majd felmentünk a Glorietthez. Útközben, a park túlsó végén megcsodáltuk a Neptun kutat, sajnos még ez sem működött…
 |
| A Naptun kút és a Gloriett |
A Gloriett, egy monumentális barokk
kerti építmény, melyet 1775-ben emeltek a dimbes-dombos Bécsi erdő egyik lankás
nyúlványán. A Gloriette-ből nagyszerű kilátás nyílik Bécsre, a helyiek azt mondják,
aki még nem járt odafenn, még nem volt Schönbrunnban. I. Ferenc József császár,
és Sisi is kedvelte ezt a helyet, éppen ezért egy reggeliző szobát rendeztek be az épületben,
bár azt megjegyezném, hogy elég korán kellett kelni a császári párnak, ha még
fel is caplattak reggelizni oda, meg aztán
vissza is kellett jutni, mert a korabeli feljegyzések szerint elég
szoros volt a császár napirendje… A mai látogatók is utánozhatják a császári
párt, ugyanis egy kávéházat alakítottak ki, nehogy már pont ott ne legyen semmi…Na
meg a feljutáskor elégetett kalóriát egy kávé –süti kombóval vissza kell
pótolni :-)
 |
| Lábunk előtt a város |
Vissza a kastélyhoz sokkal gyorsabban leértünk, majd
néződtünk egy kicsit az elő húsvéti forgatagban, majd ettünk egy kisebb sétát a
környéken, útba ejtettük a Technisches
Museum-ot majd a 4-es metróval visszamentünk Karlsplatzig, onnan az 1-es
metróval ki egészen a Praterstern
megállóig, és mintegy háromnegyed óra alatt kint voltunk Bécs népszerű szabadidős –és vidámparkjában, a
Práterben.
 |
| A Práter óriáskereke |
A Práter egykor császári vadászterület volt, és csak a
nemesség látogathatta meg egészen addig, amíg II. József osztrák császár
1766-ban a bécsieknek nem adományozta a területet rekreációs területként, és
mivel a császár jóváhagyta a vendéglátó-standok létesítését is, nem telt el sok
idő, míg a mai Wurstelprater elődje megépült az egykori vadászterületen.
Megépültek az első éttermek, vendéglősök, kávéfőzők, mézeskalács-főzők
telepedtek le, hinták, körhinták, tekepályák következtek.
1873-ban Bécsben, a Práter környékén rendezték meg az első
és eddig egyetlen bécsi világkiállítást. Ekkor mintegy 2,3 millió m2-en 53.000
kiállító mutatta be szolgáltatásait, kiemelten a kulturális témákat. A
kiállítás központjaként épült, 84 méter magas, 109 méteres kupola átmérőjű
rotunda 1937-ben tűzvész áldozata lett. A Bécsi Vásár főépülete ma is a helyén
áll.
1895-ben felépült a "Velence Bécsben"
szórakozónegyed, 1897-ben pedig a város egyik nevezetessége, az óriáskerék,
azaz a Riesenrad, mely Walter Basset
angol katonai mérnök tervei alapján készült. A jellegzetes piros gondolákba 20
ember fér el, a kerék nagyon lassan forog, és gyakran megáll, hogy
beszállhassanak a kabinokba az emberek. A 20 perces menetidő alatt bőven jut
idő nézelődésre, de vegyük számításba, hogy a kabin teljesen zárt. A kilátás
természetesen parádés a városra, a Praterre. Az óriáskerék este is működik, nem
kell lemondanunk a város esti fényeiről. A 20. század elején a Práter egyre inkább a
kultúra és a szórakozás helyévé vált, a gyerekek szórakoztatására egyszerű
fabódékban számos bábszínházat alakítottak ki, amelyek közül a vicces Hanswurst
játszotta a főszerepet, innen ered a Wurstelprater elnevezés.
1938-ban a Práter a bécsi önkormányzat tulajdonába került. A
második világháború alatt a terület nagy része elpusztult számos bombatalálat
következtében, valamint árkok és harckocsi akadályok építése miatt. A
Wurstelprater nagy része 1945 áprilisában tűz áldozatává vált. 1945 után a
magánkezdeményezések révén újjáépítették, és a városi kertészség
újraerdősítette a területet. Napjainkban egy jól kiépített, könnyen
megközelíthető, szabadtéri szórakozóhely és egy vidámpark keveréke, amely még
így is csak egy kis részét foglalja el a hatalma zöldterületnek, egyébként itt
van a modern Ernst Happel Stadion, az 1913-ban épült ügetőpálya, egy
lóversenypálya a sziget legtávolabbi sarkában, egy hatalmas játszótér és számos
vendéglátóhely is.
Péntek dél körül nem voltak sokan, nem is mindegyik „játék” vagy, hogy is nevezzem volt nyitva, de a nyitva levőkre, ha csak egy vagy két jelentkező ült fel, az el is indították. Egyébként van itt a dínós ijesztgetéstől kezdve a horrorházakon át a klasszikus dodzsem-ig minden, a klasszikus céllövölde, illetve a cébadobás is van, ha valaki arra vágyik. A legtöbben persze a Praterturm –ra ültek fel, ami 117 méter (!!!) Magasra viszi fel a bátrakat, közben forgatja a láncos hintán ülőket körbe –körbe… Már a látvány is elég volt, nekem nem tudnának eleget fizetni, hogy felüljek rá! :-)
 |
| 117 méter és pörög... |
Igencsak ebédidő volt már, így aztán a netes ajánlások hatására beültünk ebédelni a Schweizerhaus-ba. A Kolarik család 1920 óta üzemelteti az éttermet, ami mai napig hatalmas elismertségnek örvend a városban. Hat belső terem és egy hatalmas kerthelyiség várja a vendégeket, a honlapjuk szerint 800 főig mindenkit le tudnak ültetni…
 |
| Ide kell jönni.... |
És tényleg, amikor beléptünk, a
kerthelység szinte tele volt, az asztalok már előre foglalva, a földszinti
terem szintén, majd az első emeleten sikerrel jártunk, villámgyorsan kerítettek
nekünk asztalt. A pincérek villámgyorsak voltak, és hihetetlen kedvesek, szinte
mindegyiknek volt egy kedves szava a vendégekhez, főleg a gyerekekhez! Miután
leültünk, már kaptuk is az étlapot, az italokkal kb.2 perc alatt megjelentek,
majd megrendeltük a klasszikus Wiener Schnizelt – mi mást? – és mintegy nyolc
perccel a rendelés után a kaja már előttünk volt! Jó, nem dolgoztattuk meg a
konyhát, de itt nagyjából mindenki ezt rendeli, vagy csülköt és ezután jönnek
azok az ételek, amikre esetleg várni kell kicsit többet. Egyébként nagyon nagy
adagot kaptunk, nagyon finom is volt, a csapolt Ottakringer bio zwickl pedig
megkoronázta az ebédet. Jóllakottan távoztunk ez után az ebéd után még
fájdalmasabb volt felnézni a Praterturm-on pörgőkre :-)
 |
| ...ezért ! |
És ha már ott voltunk, megnéztük a Madame Tussauds bécsi panoptikumát is. Elsőre nem voltam nagyon lelkes, de abszolút nem bántam meg hogy bementünk! A főbejárat előtt ET figurája néz ránk egy biciklikosárból, majd a vörös szőnyegen belépve szinte egyből a pénztárhoz értünk.
A belépő nem
olcsó, de amit nyújtanak érte… de erről majd később. Jegyváltás után szinte
rögtön Mária Teréziába botlottunk, majdnem szó szerint. Aztán jöttek szépen
sorban először Napóleon, majd Churchill, és II.János Pál pápa, majd szinte
belebotlik az emberfia Tarantino-ba ahogy épp Brad Pitt-et instruálja.
Kialakítottak egy helyiséget a filmtörténelem korszakos zsenijének, Alfred
Hitchkock-nak is, a Sikoly című film híres jelenetéhez azonban egy túlbuzgó olasz
família miatt nem fértünk oda, így be kellett érni Marlene Dietrich-el, aki a
30-as évek német filmcsillaga volt, valamint a viaszbábuként is elbűvölő Audrey
Hepburn-el…
A politikusok,
filmsztárok és közszereplők után jöttek a sztárok, lehet fotózkodni Arnold
Schwarzenegger társaságában, Placido Domingo-val, de akár az ifjú Mozart, vagy
Beethoven társaságában. Következett néhány hazai – értsd osztrák – celeb, a
sielőből lett schlagerkönig Hansi Hinterseer, a korábbi futballsztár Hans
Krankl, illetve napjaink legmagasabban jegyzet tosztrák focistája, David Alaba,
illetve beállítottak egy síliftet is, amiben szintén fotózkodni lehet egy
alpesi háttér előtt. Innen egy zenére villogó lépcsőn felsétálva már is a híres
zenészek és sztárok közt találtuk magunkat, rögtön az első Freddy Mercury
pózolt velünk szemben, mögötte Robbie Williams viaszfigurája hempergett egy
napágyon vele szemben pedig Michael Jackson viaszfugurája volt látható.
Természetesen nem maradhatott ki Taylor Swift, illetve a One Direction nevü
fiúbanda sem, valamin a szólóénekesként is befutott Harry Stiles-al is lehet
fotózkodni.
Mikor ide értünk, akkor az alkalmazott fiatal hölgy rákérdezett, hogy van e fotójegyünk..Volt, és mindjárt egy háttér elé parancsolt minket, pózoltunk kalapban , piros szívvel illetve Oscar díjjal is, majd felvilágosított bennünket, hogy a shopban a fotójegy beszkennelése után ki is lehet nyomtatni a legjobban sikerült fotót, illetve más is vár még ott ránk.
Mentünk szépen tovább, felsorolni is nehéz, mennyi híresség
van itt kiállítva, a hölgyek nagy örömére Leonardo di Caprio illetve Benedic
Cumberbatch is látható, de itt van Angelina Jolie is… természetesen nem
maradhatott ki Ferenc József császár és az Ő Sissi-je sem, a terem egyik
felében a valódi császári pár volt kiállítva, baloldalon pedig a Sissi
szerepében világhírűvé lett Romy Schneider.
 |
| Erzsébet Királynő... |
 |
| ...és Sissi ahogy mi ismerjük |
Sétánk végeztével a shopban aztán a pénztárnál közölte velünk a hölgy, hogy válasszunk a 157 fényképünk (!!!) Közül ugyanis az elkészült képeket több háttérre ráillesztették, így lett ennyi kép. Az egyik legjobban sikerültet egy kis díszes borítékban a kezünkbe adták, két palack üdítő és egy Oscar szobor társaságában! Ők komolyan veszik a mindent a vendégért szlogent…
Odakint a vidámpark felett egyre szomorúbb, borult lett az ég, egy-két esőcsepp is megjelent, így hát szépen visszametróztunk és villamosoztunk a szállodáig, majd egy kis extra sétával a közeli Hoferben beszereztük a vacsoránkat, - árak azok elég jók, a választék is - aztán mentünk pihenni egy keveset.
Szombatra esőt ígért minden helyi és internetes időjárás
előrejelző oldal, és sajnos be is jött a jóslatuk. Reggeli után villamossal
bementünk a Burgring-ig, innen néhány perc alatt a máskor nyüzsgő Heldenplatzra
értünk. A tér egyik oldalán a Hofburg a Habsburgok otthona félkörívben uralja a
teret, előtte áll Savoyai Jenő herceg impozáns lovas szobra, míg a tér másik
oldalán Károly főherceg pózol a lován, mögötte pedig a Volksgarten található. A
Hofburg első emeletén egy erkély látható, erről az erkélyről jelentette be
Adolf Hitler 1938 március 15-én an Anschlusst, azaz Ausztria csatlakozását a
Harmadik Birodalomhoz. Nos, az erkély szinte azóta van lezárva, nem
látogatható, bár újabban próbálják eloszlatni a körülötte terjengő mitikus
pletykákat, de valószínűleg nem büszkék arra az erkélyre és arra, sem ami ott
történt…
 |
| A Hofburg... |
 |
| ...és a hírhedt erkély |
Az eső elől a Schatzkammerbe, azaz a Királyi Kincstárba
menekültünk. A Múzeum a Schweizerhof-ban található, és mint minden múzeumban
szigorú rend van. A belépőjegy megvásárlása után - a pénztáros hölgy összes
magyar tudásával mondott köszönetet, hogy bementünk a múzeumba - kabátot a
ruhatárba, kis hátizsák maradhat, de minden másnak ott a szekrény, illetve egy
utolsó jegyellenőrzés után – amit 20 méterrel előrébb vásároltunk - már be is
léphettünk. Azt még az elején elmondták, de ki is van írva, hogy fotózni vaku
nélkül szabad, illetve nem nyúlkálás, meg simogatás, mert a riasztó azonnal
jelez…
A Múzeumban két gyűjteményt lehet megtekinteni, a Világi Kincstárt
és a Lelki Kincstárt. A Világi Kincstár egy történelmi utazás, ahol
megtekinthető a Német Római császárok koronája a Szent Lándzsával, továbbá a
Habsburgok koronája és koronaékszerei, illetve Bocskai István törökök által
készített koronája is, valamint több koronázási és ünnepi ruházat. A Lelki
kincstár pedig a művészet és a vallás világába enged betekintést, több kiállító
termen keresztül lehet csodálni a hihetetlen szép vallási kegytárgyakat is.
 |
| A Habsburgok koronája... |
 |
| ééé az uralkodó ruházata |
 |
| Bocskai koronája |
 |
| A mindenkori Német-Római Császár koronája |
 |
| Az Aranygyapjú rend kitüntetése |
Körülbelül másfél órát nézelődtünk a kincstárban, majd nekivágtunk a belvárosnak, gyalog, mert „nem is esik már annyira „! Pedig de, persze megpróbáltunk optimisták, lenni… A Demel cukrászda előtt esőtőt függetlenül sokan szoktak ácsorogni, most is voltak jó páran. A Grabenen ugyanolyan nyüzsgés volt, mint máskor, A Stefansdom mellett azonban jóval kevesebben voltak, ugyanis sokan a szemközti árkád alatt ácsorogtak.
 |
| Stephansdom az esőben |
Azért csak sétáltunk tovább, bár nem igazán szeretem az esőt, de
mentem hősiesen tovább, majd kiegyeztünk abban, hogy a Schwedenplatz-ig gyalogolunk,
onnan villamossal elmegyünk a Hundertwasser házhoz. Így is lett, a villamoson
egy kicsit átmelegedtünk, mert bár nem volt vészesen hideg, de az eső és a néha
megerősödő szél azért egy idő után nem volt kellemes. Gyorsan a Hetzgasse-re
értünk, onnan gyalog már csak kb. 200 méter és meg is érkeztünk az egyik
legismertebb osztrák képzőművész ötletei által épített házhoz.
1977. november 30-án Bécs polgármesteréhez, Leopold Gratzhoz
intézett levelében Bruno Kreisky kancellár azt javasolta, hogy Hundertwasser
kapjon lehetőséget építészeti elképzeléseinek egy lakóépület építésében való
megvalósítására. A Bécs 3. kerületében, a Landstraße-n található ház 1983.
augusztus 16-tól 1985. október 15-ig épült. A megnyitó 1986. március 1-jén volt. A
beépített terület 1092 m², a lakóterület kb. 3550 m², 50 lakás, négy
üzlethelyiség és egy orvosi rendelő található. A lakások mérete 30 m²-től 150
m²-ig terjed, a bérleti díj körülbelül 5 euró/m². A háznak körülbelül 150
lakója van. A közös helyiségekben két játszószoba és egy télikert található. A
tetőteraszok összterülete kb. 920 m²: 16 privát és három közösségi. Az egyéb
megközelíthetetlen zöldterületek mérete körülbelül 440 m². A teraszokon lévő
föld súlya körülbelül 900 tonna. Ja és a legfontosabbak: nincs egy egyenes
vonal sem az épületben, némelyik lakás fákkal van benőve, a homlokzattól kezdve
mindenfelé szín kavalkád látható, a padlózat egyenletlen: ez az organikus
építészet, amelynek a tervezője a képviselője volt. A ház a mai napig Bécs
város tulajdona és az egyik legtöbbet fényképezett épülete a városnak.
 |
| Hundertwasserhaus |
Friedensreich Hundertwasser Regentag Dunkelbunt (született: Friedrich Stowasser , 1928. december 15. Bécs - 2000. február 19. a Queen Elizabeth 2 fedélzetén Brisbane mellett) osztrák művész, aki elsősorban építészet és környezetvédelem területén tevékenykedett. Egész életében az „egyenes vonal” és mindenféle szabványosítás művészi ellenfele volt. Képeket festett, épületeket tervezett, gobleneket, érméket és bélyegeket tervezett, aktív kulturális és társadalmi életet élt.
A ház elég látványos, de egy kis napfény nem ártott volna… Egyébként az utca is alkalmazkodott a házhoz, a járda egyenletlen, a ház előtt egy kisebb dombon egy szökőkút áll, és a sarki kávézóhoz is egy hepehupás emelkedőn lehet eljutni. A Házzal szemben áll a Hundertwasser Village, egy kis üzletház, melyben több szuvenír bolt van, egy kávézó és egy hivatalos galéria is. Persze odabent sincs egy egyenes fal illetve síkfelület sem…
Miután
sikeresen eláztunk –ismét- bent a kávézóban vigasztalódtunk egy kicsit egy kávé
mellett, majd egy kis idő után kerestünk egy közeli éttermet. Az ajánlások a
Restaurant zum Goldenen Löwen-t kissé retró helyként jellemezték, de nem kicsit
volt az… Végül is mindegy, közel volt, a levest és a másodikat is elég gyorsan
megkaptuk, nem is spóroltak vele, szóval azért rendben volt.
Vasárnap reggel pedig összepakoltunk a cuccainkat, reggeli után kijelentkeztünk – a szobakulcsként funkcionáló kártyát csak be kell dobni a kijelölt dobozba – és auf Wiedersehen! A Hauptbahnhofon vártunk egy kicsit, majd a Münchenből érkező vonattal elindultunk Budapestre. Érdekes, ez a vonat is tiszta volt, kényelmes, és még nagyjából pontos is, mert csak egy 10 percet késett Pestig. Kora este értünk haza, kellemesen kifáradva. Bécs egy élmény volt, de ha csak egy kicsit jobb időnk lett volna...
Megjegyzések
Megjegyzés küldése