Széchenyi Kastély, Nagycenk – Léka vára - Őrségi Skanzen,Pityerszer

 

A közelmúltban sikerült eljutni az ország nyugati szegletébe, ugyanis volt néhány olyan látnivaló a bakancslistán, amit eddig még nem sikerült megnézni, de most sort kerítettünk rá.

 

Kiinduló bázisunk a Sárvártól néhány kilométerre található Bögöt szolgált, egész pontosan az Erdei Vendégház. Bent van a ház az erdőben, a falutól körülbelül 600 méterre, és olyan isteni csend van… 

Fák között a vadászház

A korán kelők hajnalban a vaddisznók zajait hallhatják, vagy a szarvasbőgést! Szóval innen indultunk el Nagycenkre, hogy megnézzük a „legnagyobb magyar” gróf Széchenyi István egykori lakhelyét, a Nagycenki Széchenyi kastélyt. A távolság kb. 50 kilométer, de a kritikán aluli útminőségnek köszönhetően jóval többnek tűnt.

Széchenyi Kastély,Nagycenk

 

A kastélyt szinte eltéveszteni sem lehet, de azért arra figyelni kell, hogy ne a gazdasági bejárón keresztül parkoljanak le a kastély területén – ami egyébként a látogatóknak tilos – mert ez az álmoskönyvek szerint sem jó jel. :-)  Szóval miután sikerült a kijelölt parkolóhelyen megállni, egy gyors belépővásárlás után már bent is voltunk a kastély parkban, ami első látásra is lenyűgöző…

A nemzeti emlékhelyként számon tartott kastély 1741 és 1750 közt épült, Franz Anton Pilgram tervei alapján, ugyanis az akkori lakók Gróf Széchenyi Antal, de inkább a felesége Barkóczy Zsuzsanna szabott irányt a kastély építésekor. Haláluk után Gróf Széchenyi Ferenc – Széchenyi István apja – költözött a kastélyba és Ringier József építész tervei alapján átépítette azt, így alakult ki a mai is látható épület. Széchenyi István 1816-ban a katonai karrierje lezárása után hazatért, majd miután 1818—19-ben beutazta a Távol-Keletet, hazaérve meg­kezdte munkáját a politikai életben és a birtokán. A külföldön szerzett tapasztalatait felhasználva, mintagazdaságot hozott létre az 1820-ban átvett birtokon. A kastély egyes részeit 1834–1840 között Hild Ferdinánd soproni építésszel korszerűsítette: akkor még ritkaságszámba menő fürdőszobák és vízöblítéses wc-k csodájára jártak. Az épület 1860 (Széchenyi halálának éve) táján nyerte el végleges formáját, amikor fia, Béla befejezte a Virágházat és beépíttette a hátsó traktus rizalitközeit.

A következő birtokos, Széchenyi István gróf és Seilern Crescence fia Széchenyi Béla, az angolparkot fás növényekkel ültette tele négy világrész számos ritka fafajtájával. Amikor Széchenyi Béla felesége Erdődy Hanna 1872-ben 26 éves korában meghalt, utolsó kívánsága az volt, hogy a híres kettős hársfasor, az 1754-ben Széchenyi Antal és felesége Barkóczy Zsuzsanna által ültetett fasor végében temessék el. Ekkor férje, az ázsiai körútjáról hozott 34 kaukázusi fenyő magvait ültette el a síremlék körül. A park Széchenyi Béla halála után hanyatlásnak indult, az 1944. december 6-i angol légitámadás során a parkba hullott bombák miatt az épület légnyomásos sérüléseket szenvedett, aminek során ablakok törtek ki és cserepek estek le a tetőről, amit azonnal kijavítottak. 1945 június-júliusában az itt üdülők a kastélyból mindent kidobtak és elégettek. A műemléki bizottság augusztus 5-én járt a helyszínen, jelentésükben azt írták, ha hat héttel korábban érkeznek, minden megmenthető lett volna… Az ötvenes években már csak a falak álltak, innen indult a restauráció, a felújítás első üteme 1973-ra fejeződött be. Szeptember 21-én nyílt meg a Széchenyi István Emlékmúzeum első kiállítása a főépületben. Ezt további felújítások követték: 1976-ban, 1985-ben, majd 1988-ra fejeződött be a teljes épületegyüttes felújítása.

 

A kastély előtt a Széchenyi Ferenc által megszüntetett angolkertet 1973-ban állították helyre, az 1750-es kinézetét visszaállítva.

Az angolkert

 Az épületbe belépve a kiállítás a földszinten indul, ahol egy kis történelmi áttekintést kapunk, majd a Széchenyi családról, és a kis Széchenyi Istvánról láthatunk néhány képet, a termeken áthaladva pedig különböző használati tárgyakat is láthatunk, többek közt a kis Széchenyi István gyerekkori székét, vagy főuraknak kötelező viseletként számon tartott kardját is. 

Széchenyi kardja

Az emeletre felsétálva előtérbe kerül a reformer Széchenyi István: a lótenyésztés, a banki hitelezés valamint a politikai küzdelmei egyaránt megemlítésre került. A kiállítás során több interaktív állomás is van, ahol a kor magyar gondolkodóinak illetve politikusainak beszédeit lehet meghallgatni. Külön teremben látható a Lánchíd megépítése és az ehhez kapcsolódó relikviák, illetve a falra szerelt tv-ken a Hídember című filmből láthatók részletek.

Ahogy haladunk előre a kiállításon, úgy kerül előtérbe a Széchenyin elhatalmasodó depresszió, egyre több berendezési tárgy látható a döblingi szanatóriumból, ahol utolsó éveit töltötte, illetve hangsúlyosabb szerepet kapnak a gyermekei, Béla és Ödön. Béla híres utazó volt, és koronaőrként szolgált, míg Ödön a magyar állami Tűzoltóság és az Oszmán Birodalom tűzoltóságának megalapítója, állítólag ő volt az első keresztény, aki a pasa címet úgy kapta meg, hogy nem kellett hitét elhagyva a muzulmán hitre áttérnie.

A kiállítás utolsó termében, egy üvegvitrinben Gróf Széchenyi István halálakor viselt ruházata van kiállítva, tisztán látható a vére az ingén…

Széchenyi bőr fotelje Döblingből

Halálakor viselt inge

 

Közel két óra alatt jártuk be a kastélyt, remek program, mert részletesen mutatja be a „legnagyobb magyar” életútját, külön kiemelve Magyarország történelmére gyakorolt hatását Széchenyi István egyszerre volt reformer, hídépítő, a mezőgazdaság és a bankrendszer megújítója. Erősen ajánlott kategória, ha valaki erre jár, okvetlen nézze meg a helyet.

 

Néhány nappal később kisebb autós túrát tettünk a szomszédos Burgenlandba, egész pontosan Léka várához. Ha valaki arra számít, hogy a nyugati országrészben valamivel jobbak a közlekedési körülmények, az erősen csalódni fog: kritikán aluli az út minősége – kivéve persze a nemrégiben elkészültek, illetve a fizetős utak – érdekes módon Kőszeget elhagyva néhány kilométerrel már pazar az út minősége és a környék is. Ja, az már Ausztria…

Léka Vára

 

Szóval átzötyögtünk a szomszédba, majd egy negyedóra alatt Lékán voltunk.  Lockenhaus egy 2000 lakosú mezőváros, a fölé magasodó vár miatt sok turista keresi fel a települést. A várat a város előtt egy bal kanyar után lehet megközelíteni, egy fasor árnyékolta úton. A vár alatt ingyenes parkoló van, onnan néhány perc alatt be lehet sétálni a bejárathoz. Első látásra lenyűgöző az épület, remek állapotban van, de nem volt ez mindig így.

A vár 1200 körül épült, első írásos említése 1242-ből származik, akkor Leuca néven jelölik. Kezdetben a güssingi grófi családok lakták, majd a Kanizsay grófok kezébe került, utánuk pedig a Nádasdy család birtokolta. III. Nádasdy Ferenc halála után elzálogosították, ezután az Eszterházyak kezébe került, akik 1676 és 1968 köz voltak a vár gazdái. Vagyis inkább nem voltak azok: amikor 1968-ban Paul Anton Keller és felesége megvásárolták, gyakorlatilag egy romhalmaz volt. A család minden magánvagyonát felhasználva megkezdte a felújítást, amelyet Paul Anton Keller 1976-os halála után a felesége, Margaret folytatott, de hamar rájött, hogy egyedül képtelen finanszírozni a vállalkozást, ezért létrehozta a férje emlékére a „Prof. Paul Anton Keller Alapítványt”, és az alapítvány gondozásába adta a várat.

 

A jegypénztárhoz egy lépcsőn kell felsétálni, ahol adott esetben magyar nyelven is lehet jegyet venni, de mi kifogtunk egy csak németül beszélő hölgyet, de sebaj, akkor vettünk németül jegyet. Egyébként a jegy mellé egy térkép is jár, ami magyarul is „tud”, illetve a kiállítások nagy részén magyar nyelvű feliratok is vannak. Az első, kicsi várudvarról egy árkádos lépcsőn lehet feljutni a várba, egy kisebb teremből nyílik a korabeli konyha, itt szépen látszanak a kormos falak, ugyanis nyitott a tűztér, a füst pedig egy kürtőn keresztül távozik. A konyha után a keresztes lovagokhoz kapcsolódó kiállítás következett, majd az egykori várkápolna, a vár szíve, az egykori kultikus szoba, ami a falakon található freskómaradványok és faragások alapján a templomos lovagokhoz köthető.

 

Innen aztán továbbsétáltunk a felső várba, ahol a vártorony aljában egy kínzókamra van berendezve, majd az emeleten jó néhány tematikus szoba van kialakítva: rögtön mindjárt az első helyiségben Nádasdy Ferenc gróf felesége, Báthory Erzsébet, a „vérgrófnő” emlékére berendezett szoba, ahol a témához illő zene szól, a falakon pedig festmények láthatóak az állítólagos bűntettekről, illetve Báthory Erzsébet életútja követhető végig. 

Báthory Erzsébet bűnei, ahogy a művész elképzelte

Kutatók szerint az egész történet egy koncepciós peren alapszik, a Habsburgoknak fájt a foga a hatalmas Nádasdy-Báthory vagyonra, valamint tudvalevő volt, hogy a grófnő unokatestvére Báthory Gábor erdélyi fejedelem, akinek hagyományosan rossz viszonya volt a bécsi udvarral. Így aztán, ha ilyen áron is, de megszerezték azt, amit akartak…

A következő teremben korabeli lovagi fegyvereket lehet megnézni, sőt felpróbálni is, majd egy a denevérekkel foglalkozó tematikus szoba következett, ugyanis a várban egész denevérkolónia található. Megtekinthető a vár utolsó tulajdonosának dolgozó szobája is, illetve az egyik toronyba fel is lehet mászni, amit lakószobaként használtak, innen egész jó a rálátás a településre.

Kilátás a városra

Ha ezt a tömböt végigjártuk, akkor megnézhetjük még a lovagtermet, ami szintén remek állapotban van, illetve az udvaron található kutat is, amit Nádasdy Tamás építtetett. 

Lovagterem

Az udvarról be lehet menni a várkápolnába is, ami elég kicsi, viszont fel lehet mászni a toronyba, ahol egykoron a papok laktak. 

Kápolna

Itt az első szinten egy hatalmas koncertterem van berendezve, a következő szinten a vár papjának lakószobája található, és ha még mindig van kedvünk a csigalépcsőn felfelé menni, akkor a torony tetején lévő kilátószobába is fel lehet menni, bár a vár tetején kívül nem sok mindent lehet látni.

Koncert terem

Jó két óra alatt néztünk meg mindent, látszik, hogy van gazdája a várnak, még a mellékhelyiség is rendkívül kulturált. Mire végeztünk, már kinyitott az alsóvárban található étterem is, de ezt most kihagytuk. A várból még elgurultunk a Billába- ha már ott voltunk mellette -, vettünk ezt-azt, majd az 56-os úton Rohonc felé indultunk el. A kacskaringós hegyi út kifogástalan minőségű, egyetlen egy úthibát jelző tábla van rajta, az is egy csatornafedél miatt :-) … Alig értünk be Rohoncra, amikor az út átvitt egy dombtetőn, ahonnan lenyűgöző a látvány Burgenland tartományra! Rohoncnak is megvan a maga története a második világháború végéről, de az egy másik történet lesz…

A települést elhagyva néhány kilométer után vissza is értünk Magyarországra, de ha egy táblával sem lett volna jelölve, akkor is észrevettük volna, az út minősége mindet elárult… Bozsok előtt, a határtól kb. négyszáz méterre található a Határmenti Vigadó étterem, itt ebédeltünk, sikerült egy nagyon jó helyet találni, és degeszre ettük magunkat.  Ebéd után még sétáltunk egyet Kőszegen, a Jurisich várat nem néztük meg, mert a zárás előtt nem sokkal értünk oda, és a lékai vár után nem akartunk még egy várat megnézni…

Kőszeg Jurissich Vár

 

Kőszeg belvárosa elég leharcolt, vagy ha úgy tetszik, középkori hangulatot áraszt, a főtér azonban rendben van. A lényeg, hogyha valaki elmegy Kőszegig, akkor azt a néhány kilométert Lockenhausig csapja oda hozzá, simán megéri!

Kőszeg Főtere

 

Hazautazás előtt pedig kitaláltuk, hogyha már ilyen közel vagyunk az Őrséghez, akkor nézzünk szét arrafelé is, hiszen nem mindennap járunk erre. Keresve sem találhatnánk jobbat, mint a Szalafőtől néhány kilométerre fekvő Pityerszeren található Őrségi Népi Műemlék együttest. Bögötről indulva egy másfél órás kocsikázás után ékeztünk meg a skanzenhez. Parkolni csak az út szélén lehet, viszont a belépőjegy nem drága, van egy működő szatócsbolt, van büfé, lehet enni-inni is.

A skanzent a Vas Megyei Múzeumok Igazgatósága 1970-ben alakította ki, 3 portát vásároltak meg 10 épülettel 3926 négyszögöl területtel, a hozzátartozó gyümölcsössel és 2 db vízgyűjtő tókával együtt.

Őrségi ház

Ottjártunkkor az egyik épület éppen felújítás alatt állt, a többit viszont meg lehetett nézni. A házak a 19. század elején épültek, a tornácról be lehet nézni a korabeli bútorokkal és használati tárgyakkal berendezett szobákba, konyhákba.

 Minden házhoz tartozott ól, illetve gazdasági helyiség, ezeket egykor jobban óvták és fejlesztették, mint a lakóházakat. A házakhoz tartozik egy kisebb gyümölcsös is,  - éppen ért a szilva, amikor ott jártunk, - illetve van egy elkerített állatsimogató, valamint egy játszótér is. A házak közt két tóka is található, ezek az úgynevezett természetes vízlelő helyek arra szolgáltak, hogy az állatoknak vizet biztosítsanak, illetve ha kellett, akkor locsolni is innen tudtak, valamint mosásra és tisztálkodásra is használták.

A skanzen nem túl nagy, háromnegyed óra alatt mindent meg lehet nézni, és mivel már delet harangoztak a környéken, akkor a Pityerszeri Csárdánál keresve sem találhattunk volna jobb helyet az ebédhez, ugyanis rögtön ott van a jegypénztár mellet. És ha már Őrség, akkor dödölle, ami nem más, mint főtt krumpli és búzaliszt összegyúrva, gombócokat formálnak belőle, majd zsírban lepirítják, sült szalonnával, hagymával, tejföllel tálalják. Éhesek is voltunk, úgy gondoltuk, egy adag simán lemegy… Aha, persze… Nem spórolt a néni, amikor osztotta, de ez valami iszonyatosan laktató kaja, kihívás megenni egy adagot, valami szénsavas itókával azonnal szét kellett csapatni :-)

A Csárda mellett a büfében egyébként a kávétól a helyi kézműves szörpig mindent lehet kapni. A Szatócsbolt is nyitva volt, itt is sok a kézzel készült játék ajándék, illetve hűtőmágnes. Teli hassal, jóllakva indultunk haza az ország túlsó felére. Nagyon sok látnivaló van errefelé amit még nem láttunk, úgyhogy ide még egyszer biztos visszajövünk!