Bajorország Ünnepi fényei

 

 

Passau – Nürnberg - Rothenburg ob der Tauber – Regensburg

  

Még friss az élmény, néhány napja csak, hogy körülnéztünk Bajorország városaiban és adventi vásáraiban.

Az egész kalandosan indult, ugyanis lassan húsz év alatt soha, de soha nem fordult elő annyi váratlan gikszer, mint ezalatt a néhány nap alatt. Már a kezdeti induláskor adódott egy kis létszámprobléma, de az néhány telefonnal megoldódott. Azonban amikor Budapestről elindultunk, Budaörs után a busz jobb hátsó kerékcsapágya megunva a hosszú évek óta tartó körforgást, megadta magát az enyészetnek és eltört, szerencsére nagyobb baj nem lett belőle. Félre álltunk, jeleztük a buszt biztosító társaságnak, hogy jó lenne egy másik jármű, mert gyalog nem fogunk odaérni. A felmentésünkre szánt busz el is indult – Pécsről! Egy laza három órás ácsorgás várt ránk, az idegenvezetőnk közben lábon kihordott egy infarktust, főleg mert egyik-másik útitársunk még keverte is azt a bizonyos maszlagot. De minden jó, ha jó a vége, megjött a váltóbusz, a csomagokat átpakoltuk, a sofőrjeink pedig alig várták, hogy nyomhassák a gázpedált.  A kései indulás miatt az első napot és az utolsó napot felcseréltük, így a mai napon Passau történelmi belvárosa várt ránk. Haladtunk is előre, kisebb megszakításokkal átrobogtunk Ausztrián, hogy aztán Subennél az osztrák-német határon átkeljünk, azonban a rend őrének elsőre nem voltunk szimpatikusak, mert kiintette a buszt külön ellenőrzésre. A jellegzetes, nagy fehér sátor alá begurult a busz, idegenvezetőnk leszállt, beszélt a rendőrökkel, majd – mivel nem egy tipikus szomáliai migránshordának néztünk ki :-) – jó utat kívánva tovább is engedtek minket. 

A határtól kb. félórányi utazás után megérkeztünk Passauba. A három folyó találkozásánál - a Duna, az Inn és az Ilz –fekvő város története a kelta korig nyúlik vissza, mert akkor itt már egy település állt dunai kikötővel. A romaiak idejében az Inn jobb partján állt a Római Limes részét képező erőd, ami a 3.századi germán invázióig állt itt. A rómaiak 476-és 490 közt elhagyták a települést, ami így a bajor hercegek tulajdonába került. Passau 739-ben már püspöki székhely volt, ekkor adták át a Niedernburg kolostort. 1217-ben Passau hercegi püspökség lett, 1225-ben kapott városi jogokat. A polgárok részéről több felkelés is volt a herceg-püspökök uralma ellen, legutóbb 1367-1368-ban, de mindegyik elbukott. A városban 1552-ben megkötötték a passaui szerződést, amely megnyitotta az utat az evangélikus felekezet tűréséhez az augsburgi vallásbékében. A szerződésben a lutheranizmust először hivatalosan ismerte el a császár.

A várost többször sújtotta árvíz és jelentős tűzvész. Az 1662-es tűzvészben az egész város elpusztult. Az ide hívott olasz építőmesterek ezután újjáépítették a várost, a mai barokk megjelenés nekik köszönhető. A második világháború utolsó szakaszában Passaut néhány hónapon belül háromszor bombázták a nyugati szövetségesek repülőgépei, összesen mintegy 200 ember halálát okozva, és csaknem 250 épületet megsemmisítve. A támadások fő célpontja az állomás környéke volt, az amerikai hadsereg 1945.május 2-án foglalta el a várost.

1954 júliusa Passau és környékének legnagyobb tragédiájára emlékeztet: az ekkor történt árvíz a 20. század legnagyobb árvízi katasztrófája a bajor-osztrák Duna-vidéken. Passau nagy része víz alá került, közel 900 embert ki kellett telepíteni és igen komoly károk keletkeztek a városban, amit szorgos munkával kijavítottak, és a városban több helyen is láthatóak a nagy, falra festett vízállásjelzések. 

Passau St.Stephan dóm

 

Péntek kora este nem volt túl nagy nyüzsgés a városban, a buszról a Duna parton kialakított központi buszváróhelyen szálltunk le, majd a hangulatos Höllgassén sétáltunk egy kicsit, innen egy még szűkebb, lépcsős, kanyargós kis utcácskán felsétáltunk a Steinwegre, ahol már látszottak a Domplatzon felállított karácsonyi díszek és a vásár kis fabódéi.

Sehol senki

Az adventi vásár

 A téren áll a St. Stephan székesegyház, amit 1662-ben a nagy tűzvész után emeltek. A hatalmas belső ellenére a kinti hideghez képest kellemes idő volt bent, a falakon lévő freskók egész egyszerűen lenyűgözőek, azonban a Székesegyház orgonája mindent visz: ez a legnagyobb egyházi orgona a világon! 17.974 sípja, 4 harangjátéka 134 rezonanciakeltővel, 233 regisztere  és 5 manuálja van, egyidejűleg  öt orgonaszerkezetet lehet megszólaltatni. A legnagyobb síp több mint 11 méter magas… Sajnos a hangját nem sikerült hallani…

A világ legnagyobb orgonája

 

A benti viszonylagos melegből kijőve a székesegyház melletti szűk Zengergassén haladtunk a Residentzplatzig, majd onnan a Schustergasse hangulatos házai közt a macskaköves utcán sétáltunk egy darabig, majd a Jesuitengasse végén álló Nidernburg kolostorhoz értünk, melynek falán emléktábla hirdeti, hogy itt nyugszik Boldog Gizella királyné, Szent István királyunk felesége. Mivel a templom zárva volt, csak kívülről néztük meg, majd visszasétáltunk a Domplatzra, és szétnéztünk a karácsonyi vásárban.  Többször le fogom még írni, de itt nincs műanyag gagyi, csak kézműves termékeket árusítnak, illetve sok kolbászsütő és a forralt bor árusító stand, nem meglepő, mindkettőnél hosszú sorok álltak. A vásár közepén van felállítva egy betlehemi életkép, elképesztő részletgazdag diorámát készítettek, az egyik kunyhóban még a kéményen kiáramló füst is látszik!

Egy kis havas adventi hangulat

Sajnos a feszített menetidő nem sok nézelődésre adott lehetőséget, indulnunk kellett ugyanis a szállásunkra, amihez még jó pár kilométert meg kellett tenni. Passaut elhagyva felkanyarodtunk az Autobahn-ra, ami Németországban a 3as jelölést kapta, ha ezen haladunk, gyakorlatilag letérő nélkül Hollandiáig el lehet jutni! Mi persze olyan messze nem mentünk, egy közel 110 kilométer megtétele után érkeztünk meg Velburgba, ahol a szállásunk volt. Hogy mennyire ki centiztük, arról csak annyit, hogy a szálloda konyhája este kilencig üzemel, mi fél kilenckor estünk be. A vendéglátásra panaszunk nem lehetett, pillanatok alatt meleg leves gőzölgött az asztalon, majd megérkezett a helyi sör is, a második a kihagyhatatlan klasszikus rántott hús, sült krumpli kombó, majd jött a desszert. Teli hassal kellően kifáradva felmentünk a szobánkba, ahol jött a mai harmadik „meglepetés”: jéghideg volt odabent! Ja, kérem, ha nincs vendég, nincs meleg sem! A központi fűtés azért gyorsan felmelegítette a szobát, de azért na, nem esett jól.  

Másnap reggel dacolva a kora reggeli hideggel szétnéztünk a környéken. A város főterén egy egész pofás adventi vásárt hoztak össze, szépen feldíszítették a környező házakat is. A pékség már nyitva volt, de rajtunk kívül nem nagyon mászkált senki…

Velburg, kora reggel

 

A reggeli után, melyből nem hiányzott az elmaradhatatlan hosszú kávé – kértünk helyette rendes eszpresszót, bár a felszolgáló hölgy arckifejezése alapján inkább csak hideg vizet hozott volna – az alig egyórányira lévő Nürnberg felé vettük az irányt. Velburgból nem egész öt perc alatt máris fent voltunk a kiváló minőségű autópályán, a forgalom sem volt túl nagy így valamivel kilenc óra után értünk Bajorország második legnépesebb városába. Nürnberg első írásos említése 1050-ből származik, 1219-ben már szabad birodalmi városként említik. Több német-római császár választotta tartózkodási helyéül a várost,1356-ban IV Károly itt adta ki a német Aranybullát, ami többek arról is rendelkezett, hogy itt volt köteles minden újonnan megválasztott császár első birodalmi gyűlését megtartani. 1423-ban Luxemburgi Zsigmond a város gondjaira bízta a birodalmi koronázási jelvényeket, amelyeket egészen a XIX. század elejéig itt őriztek.1786 és 1806 közt a város teljesen eladósodott, s amikor Napóleon seregei 1806-ban elfoglalták, rövidesen át is adták a Bajor királyságnak, a város tetemes adósságával együtt. A 19. század folyamán Nürnberg Bajorország egyik fontos ipari központjává fejlődött. 1835-ben a híres „Adler“ gőzmozdony nyitotta meg az első német vasútvonalat Nürnberg és Fürth között.

1920 után a város a német nemzetszocialista párt egyik fellegvárává vált, itt tartották a törvényhozó gyűléseiket, és elkezdődött egy, a római Colosseumnál is gigantikusabb pártközpont építése is. 1935.szeptember 15-én a városban fogadták el az ún.nürnbergi faji törvényeket. A II.világháboró során a szövetséges légierő kedvelt célpontja volt a város, 1945 január másodikán célzott bombázással megsemmisítették az óvárost.

1945és 1949 között itt zajlott a náci háborús bűnösök pere. A háború után eredeti történelmi városszerkezet helyreállítása volt az elsődleges cél, és azt kell hogy mondjam, piszok jó munkát végeztek.

 

Buszunk végiggurult a még kissé kihalt bevezető úton, majd ráfordultunk a Rathenauplatz-ra és itt már szinte az óvárost védő várfal mellett haladtunk, majd láttuk a Főpályaudvar tekintélyt parancsoló épületét, ráláttunk a városi Színház épületére mielőtt befordultunk volna a Farbentornál az óvárosba, hogy aztán néhány perc múlva a buszok számára kijelölt leszállóhelyről nekivágjunk a sétának. Egy kis sikátoron áthaladva jobb kéz felől megláttuk az egykori magtár épületét – hatalmas – vele szinte szemben áll a két, zöld hagymakupolás toronnyal védett egykori fegyvertár. 

A nürnbergi fegyvertár

Néhány perc séta után pedig Nürnberg egyik gyönyörű temploma, a Lorentzkirche hatalmas épülete előtt álltunk, előtte egy kisebb termelői piac volt, én nem tudom, hogy honnan szednek decemberben ennyi friss zöldséget és gyümölcsöt…

Lorentzkirche

A Lorentzkirche a II. világháborúban súlyosan megrongálódott, később újraépítették gótikus stílusban. Bemenni most nem tudtunk, ugyanis készültek a helyiek az advent vasárnapi koncertre, és ilyenkor csak délután van nyitva a templom. Mentünk szépen tovább és már itt feltűntek a karácsonyi vásárok elmaradhatatlan, egyforma kis árusító bódéi, ahol mézeskalácsokat, különböző édességeket, és más kézműves termékeket lehet kapni.  

adventi hangulat Nürnbergben

Azután átsétáltunk Nürnberg folyója, a Pegnitz felett - a folyón városszerte több hídon lehet átkelni - a hídról hálás fotótéma a Helig-Geist-Spital, azaz a Szentlélek Kórház. Az épületet 1339-ben építették, sok évszázadot túlélt, aztán 1945 elején a szövetséges bombatámadásban szinte teljesen megsemmisült. 1951 és 1953 közt építették újjá, a külseje szinte megegyezik az eredetivel, a falakon belül azonban már modernizálták, és konferenciaközpontként működik.

A Heilig-Geist Spital a Pegnitz felett

A hídon átérve aztán belecsöppentünk a hamisítatlan nürnbergi adventi forgatagba.  A Frauenkirche előtti téren 140 (!!!) elárusítóhelyet állítottak fel. Van itt minden : karácsonyi díszek, fából , természetes anyagokból készített tárgyak, bőrdíszműves,rengeteg kolbászsütő, és mézeskalácsárus sőt még helyi focicsapat, a Der Club-ként becézett 1.Fc Nürnberg szurkolói boltja is kitelepült. A kézműves dolgok nagyon szépen kimunkáltak, az üveg és fa tárgyak szintén, a hidegben pedig nagyon jólesett a glüchwein, azaz a forralt bor. Érdekesség, hogy ahány ilyen forralt boros bódé van, legalább annyi féle, szebbnél szebb bögrébe adják az itókát. A vásárláskor felszámolják a bögre árát, amit ha visszaviszünk, visszakapunk. Ha meg nem, akkor van egy takaros bögrénk :-)

Az adventi forgatag

Mivel még ide később visszajöttünk, továbbsétáltunk a városháza impozáns épülete mellett a Sebalder Platzra, itt található a Sebaldus Kirche. Még javában a téren sétáltunk, amikor az idegenvezetőnk közölte velünk, hogy most tulajdonképpen egy templomban sétálunk… Ha jobban szemügyre vettük a térkő mintázatát, egy, 1945 elején lebombázott templom alaprajzát rakták ki más színű térkővel, ugyanis nem építették újra azt egykoron itt állt templomot, hanem egy szép nagy teret alakítottak ki.

a Sebaldus Kirche

 Az épületbe be lehetett menni, odabent pazarul helyreállított belsőt és egy hatalmas templomi orgonát is lehet látni. A templomtól nem messze egy kis téren áll a város híres szülötte Albrecht Dürer szobra. Ifjabb Albrecht Dürer, magyarul Ajtósi Adalbert (Nürnberg, 1471. május 21. – Nürnberg, 1528. április 6.) magyar származású bajor festő, grafikus, könyvkiadó és művészetelméleti író, idősebb Ajtósi Adalbert aranyműves fia. A korai reformáció Bajorországának egyik legkiemelkedőbb művésze, a német reneszánsz legismertebb képviselője hazájában és külföldön egyaránt.

 A Bergstrassén továbbhaladva egy kis emelkedő után megérkeztünk a Tiergartentor elé, ez a tér az egyik legtöbbet fotózott hely a városban. Velünk együtt több turistacsoport is ide ért, így a szűk területen hirtelen sokan lettünk, nem is igazán lehetett fotózni… 

Tiergartentor

Tipikus bajor házak

Igazi középkori hangulata van a helynek, a fakeretes házakkal, a masszív várfallal és innen már látható a sziklára épült Kaiserburg is. A tér túlsó oldalán található Dürer egykori háza, melyben ma múzeum működik.

jobbszélen a Dürer Haus

 A várfal mellett a Neutormauer-en végigsétálva jutottunk el a Neutor-ig, remek állapotban van a torony és az egész várfal is, hálás fotótéma. 

Neutor

Tovább sétálva a várfal mellett haladva a Grüner H toronyhoz értünk, innen csak egy sarok a Weißgerber Starsse, ahol igazán kiváló állapotban lévő, gyönyörűen helyreállított faszerkezetes házakat lehet látni és fotózni.

Nürnberg óvárosa

 Ezen az utcán végigsétálva vissza lehet jutnia Sebalduskirche elé, innen pedig már csak egy pár lépés az adventi forgatag, amibe bele is vetettük magunkat.

 Rögtön kerestünk egy szimpatikus kolbászsütőt, ahol a hagyományos nürnbergi grillkolbászokból egy zsemlébe belepakoltak három darabot, pakoltak rá egy kis káposztát majd ízlés szerint lehetett rá mustárt, majonéz illetve tormát locsolni. Éhesek voltunk, és nagyon jól esett, ehhez járt egy újabb adag forralt bor, persze más mintázatú bögrébe :-)

egy újabb szerzemény :-)

Ettünk –ittunk, jöhetett a mézeskalács vadászat: tulajdonképpen majd mindegyik helyen ugyanazt kapja a vevő, de mégsem. Egy darabot, több darabos csomagot, különböző ízesítésűekből összeválogatott kiszerelést, vagy talán díszdobozost? Esetleg török mogyorót? Vagy gigantikus méretű szív alakú gofrit, vagy valamilyen csokoládét keresünk? Nem probléma, itt minden IS van!

 

A nagy nézelődésben gyorsan eltelt az idő, visszamentünk a találkozó pontra, a Lorentzkirchéhez, ugyanis elmúlt dél és be lehetett menni, megnézni a templomot. Nem is voltunk egyedül, odabent az adventi műsor díszletei közt gyorsan körülnéztünk, majd jöttünk is ki, ugyanis elég sokan voltak még kíváncsiak az épületre. Rövid sétával visszajutottunk a túra kiindulópontjához, ahová velünk szinte egy időben megérkezett a buszunk, felszállás után pedig elindultunk Németország karácsonyi fővárosa, Rothenburg ob der Tauber felé.

 

Nürnbergből kifelé haladva egy rövid időre látható volt az Albert Speer által tervezett és a náci hatalom által épített Kongreshalle elképesztő méretű épülete…A Nürnberget elkerülő autópályán haladtunk egy ideig, majd letértünk a sztrádáról, és kis takaros falvakon mentünk keresztül, és még épp világosban, délután négy körül megérkeztünk Rothenburg ob der Tauberbe.

 

Ez a kisváros, Németország karácsonyi fővárosa, bármilyen hihetetlenül hangzik is… Első írásos említése a 11. század elejére datálódik, majd 1142-ben III.Károly király felépíteti Rothenburg várát, ami 1356-ban egy földrengés következtében megsemmisült.1274 május 15-én Rudolf Habsburg császár császári városi címet adományozott a településnek. A harmincéves háborúhoz kötődik a város leghíresebb legendája: 1631. októberében a katolikus svéd tábornok, Tilly és csapatai a protestáns Rothenburg ellen vonultak. Megszállták a várost, rátelepedtek a szorgalmas lakókra, tél végére elfogyott az élelmiszer, majd Tilly elrendelte, hogy porig kell égetni a települést. A városatyák könyörgőre fogták, és a környező dombokon lévő gyönyörű szőlőtőkékre, a jó borra hivatkozva próbálták megenyhíteni a tábornok szívét, aki végül alkut ajánlott: ha a tanácsos urak valamelyike egy ültő helyében ki tud inni egy borral teli 3 literes korsót, akkor megkegyelmez a lakóknak.  Az öreg polgármester, Gregor Nusch jelentkezett a teljesíthetetlennek tűnő feladatra, és bár senki nem hitt képességeiben, mindenki megrökönyödésére egy húzással megitta a 3 liter bort. Tilly betartotta ígéretét, érintetlenül hagyta Rothenburg fagerendás házait, ennek emlékére pedig minden évben mesterivó ünnepséget rendeznek a helyiek, ahol újrajátsszák az eseményeket, és szórakoztató, színes történelmi látványossággal várják az érdeklődőket. A történészek pedig azóta többször is megcáfolták eme legenda valóságtartalmát :-)

A harmincéves háború után a városban megállt az idő, bár a szellemi és gazdasági élet fejlődött, a város infrastruktúrája nem nagyon, ezt fedezték fel az 1870-es évek végén a korabeli német tájképfestők. Ennek hatására aztán a turisták elkezdték felkeresni a települést, ezzel lendítve egy nagyot az addig jobbára álmos kisvároson. Az első világháború után a Weimari Köztársaságban Rothenburg városa és választókerülete az NSDAP fellegvárává fejlődött,majd röviddel a II.világháború vége előtt, 1945.március 31.-én egy bombatámadás során az óváros egy része megsemmisült. A később nyilatkozó amerikai pilóták elmondták, hogy fogalmuk sem volt, hogy melyik várost bombázzák, ugyanis az első számú célpont felett hatalmas köd volt, így maradt az első város a környéken, Rothenburg… Az újjáépítésben aztán az amerikaiak is segítettek, többek közt adományokkal, az így jótékonykodók nevei a város bástyáin megtekinthetőek.

Buszunk az óváros fala mellett kialakított buszparkolóban állt meg, itt egy látogatói centrumot alakítottak ki. A városba nem a főkapun, hanem a városfalon nyitott kapun keresztül jutottunk be.

Rothenbur ob.d Tauber

 A Spitalgasse macskakövein sétáltunk a város főtere felé és valóban, a házak nagyon szép állapotban vannak. Átmentünk a Sieberstrum alatt, majd hirtelen egy nagyon ismerős látvány tárult a szenünk elé: ez a Plönlein, ahogy a helyiek nevezik, itt látható és fotózható együtt a Siebersturm és a Kobolzeller Turm.  Már ha hajnali 4-kor hajlandóak vagyunk kijönni ide, akkor valóban remek fotótéma ez, de annyian voltak, hogy lehetetlen volt normális képet csinálni róla. 

a Plönlein

Itt már szembetűnő volt, hogy minden ház ki van világítva, az üzletek kirakataiban karácsonyi installációk láthatóak, nem is akármilyenek. Ahogy közeledtünk a főtérhez, egyre többen lettünk, és a levegőben forralt bor és sült kolbász illata keveredett. 

Vásári tömeg 

A Markplatz mellett elhaladva a következő sarkon balra fordultunk és néhány lépés után a másik, kisebb vásári forgatag található, előtte azonban benéztünk a St.Jakob templomba.  Ezután mindenki mehetett a saját feje után, hová máshová mentünk, mint enni :-) Ha erre jár a kedves olvasó, okvetlen kóstolja meg a félméteres nürnbergi kolbász kifliben, édes mustárral! Szenzációs, csak mondom :-)

félméteres :-)

És hogy miért is ez a kis középkori hangulatú város Németország karácsonyi fővárosa?  A történet 1963-ban kezdődött, amikor is egy, a szász régióból származó, kézzel készített kis zenedobozt Käthe és Wilhelm Wohlfahrt-nál látogatóban levő amerikai barátaik megcsodáltak. Miután a barátaik visszautaztak az Államokba, Wilhelm elhatározta, hogy megajándékozza a barátait egy ilyen dobozzal. Igen ám, de december végén az összes nagykereskedő visszavitte a raktáraiba a karácsonyi emléktárgyakat. Wilhelm nagy nehezen összeszedett 10 zenélő dobozt, melyből a barátainak is küldött, a többivel az amerikai bázison házalt, amíg a katonai rendészet nyakon nem csípte. Mivel a megmaradt dobozok az itt lévő tiszteknek is megtetszettek, felajánlották a házaspárnak, hogy a jótékonysági vásárban árusíthatják őket. 1967-ben a Stuttgart melletti lakásukban bemutatótermet nyitottak, majd 1977-ben Rothenburgba költöztek, s mivel Wilhelm egy számítógép gyártó cég alkalmazottja volt, így Käthe Wolhfahrt lett a névadó.

Käthe Wolfart...

..a bejáratnál

 Az üzletben ma 600 négyzetméteren minden megtalálható, ami a karácsonyhoz kapcsolódik: díszek tömkelege, kicsitől az óriásig, különböző tematika szerint. Ameddig a szem ellát, mindenhol karácsony van…  A tárlat után azonban csak úgy lehet az üzletből távozni, hogy körbejárjuk… Ügyes :-) De arról, hogy gyorsan szétnézünk, majd távozunk, ne is álmodjunk: mindenki megáll és nézelődik, a hely szűk és csak arra lehet menni, amerre a folyósók vezetik a népet, így ha már a kosár a vásárlónál van, akkor megveszi azt a kis piros díszt..meg azt a helyes kis baglyot is… Oh és az a kis lila dísz is , az nagyon teszik, meg ha már itt vagyunk...és a végén a jellemzően a gyengébbik nemből álló vásárlóhad teli szatyorral és jó pár euróval vékonyabban távozik ! Férfitársaim , gondoljuk át mielőtt bemennénk,javasolnám inkább a sarkon a forralt boros standot :-)

Viszont van itt valami érdekesség is: itt található a Karácsony Múzeum, amely külön belépődíj ellenében látogatható, itt a múlt század karácsonyi díszeitől a napjainkig kialakult kultuszig megtalálható minden. Különbözően feldíszített fenyőfák és díszek csodálhatóak meg a vitrinekben, az egyházi behatástól indulva az Amerikából elterjedt Santa kultuszig.  

Rothenburg másik nevezetessége a Schneeball, egy golyóformára gyúrt tészta, melyet olajban kisütnek, majd ízesítik porcukorral, csokoládékrémmel, de van nugátos és lekváros is. Az üzlet ahol kapható, el sem téveszthető. a hatalmas kirakat tele van édességgel! 

Egy hógolyót ? 

Miután a boltból kiszabadultunk csak úgy sétáltunk a tömegben, benéztünk egy-két üzletbe, forralt bort iszogattunk, szóval elragadott minket ennek a tündéri kisvárosnak a hangulata. S hogy minden klappoljon , még a hó is elkezdett esni :-) Azonban idő volt, és a csoport a megbeszélt helyen találkozott, majd visszasétáltunk a buszhoz. Mire odaértünk, egész komoly havazás kezdődődött, amely hol alábbhagyott, majd intenzívebbé vált, de egészen Velburgig kitartott. Most időben érkeztünk, így a vacsoránk is gyorsan lement, most sem kellet csalódnunk sem a minőségben sem a mennyiségben. Fent a szobában kellemes meleg volt, szóval jól ért véget egy egészen jó nap.

Harmadik nap reggel bepakoltuk a bőröndöket, majd megreggeliztünk. Gyors berakodás és a havas tájban gyönyörködve elindultunk mai programunk, Regensburg felé.  A közel 50 kilométert gyorsan letudtuk, majd kissé csípős hidegben nekivágtunk a város felfedezésének. Regensburg történelme egészen a kőrkorig nyúlik vissza, az i.e.1 században kelták lakták a területet, a település első elnevezése is tőlük származik: Radasbona.  Az időszámítás szerinti 1. században a rómaiak építettek itt egy erődöt, melyen nyomai ma is láthatóak a városban. 995-ben itt végezték ki az augsburgi csatában elfogott magyar vezéreket, Lélt, Bulcsút és Súrt. A középkor során jelentős várossá fejlődött, 1135 és 1146 közt megépült a város jelképének számító kőhíd a Duna felett, így a kereskedő Velencétől egészen Flandriáig vihették áruikat. A reformáció során a város lakosainak nagy része elfordult a katolikus egyháztól, működhetett tovább a városban a római katolikus püspökség és három katolikus kolostor is. 1810 után a város a Bajor Királysághoz került. A második világháború során a közeli repülőgépgyár miatt gyakori célpontja volt a bombázásoknak. A többi német városhoz képest azonabn szinte nagyobb pusztítás nélkül átvészelte a város a háborút, a legnagyobb kárt azonban a sajátjai okozták. 1945.április 23 –án hajnalban a visszavonuló Wermacht csapatok felrobbantották a város hídjait, közte a híres Kőhid két pillérét is. A várost ezután elhagyták, majd április 27.-én Regensburg harc nélkül az amerikaiak megszállása alá került.2006.Június 13.-án Regensburg óvárosát a Stadtamhof-al együtt az Unesco a világörökség részévé nyilvánította.

Regensburg, Stadtamhof

A buszt elhagyva sétánkat rögtön a Stadtamhof-on kezdtük, ez egy széles, macskaköves utca, mindkét oldalon kitűnő állapotban fennmaradt házak állnak. Az utcán végighaladva máris a város legnevezetesebb építménye, a Steinerne Brücke, azaz a Kőhíd következik. A 12. században épült híd közel 800 éven keresztül az egyetlen hídja volt a városnak. A középkori technika mesterműve, mely 336 méter hosszúságban ível át a Duna felett. Néhány éve a híd burkolatát kicserélték korszerűbb térkövekre, és a helyiek szerint ez így mát nem ugyanaz a híd… Kisebb mellékágakon ível át a híd, majd a közepére érve érünk a Duna fő ága fölé, ami ezért itt még emberibb léptékű, nem olyan széles, mint Budapestnél. 

Steinerne Brücke

A Brück turm, vagyis a Hídtorony alatt átsétálva egy szűk sikátorszerű utcára értünk, melynek végén látható a Goliathaus, azaz a Góliátház. A ház a 13. század első felében épült, nevét a homlokzatra festett Dávid és Góliát harcát ábrázoló festményről kapta, mely 1570 óta díszíti a házat. 

Goliath haus

Innen balra haladva a szintén szűk utcán hamarosan a Porta Pretoria látható, ami nem más, mint a római korból fennmaradt katonai tábor kapuja. 

Porta Pretoria

A kapu lépcsőin felsétálva egy hangulatos udvarba jutottunk, ezen átsétálva kijutottunk az utcára, és néhány lépés után a Domplatz-on álltunk, velünk szemben pedig a Szent Péter Katedrális óriási épülete állt. Elképesztőek a méretei, az ember törpének érzi magát előtte állva. Éppen miséhez készülődtek, és teljes lendülettel harangoztak, szerintem a székesegyház összes harangja szólt.

A regensburgi Katedrális

 

A térről a Krammgassén sétáltunk tovább, ez egy hamísítatlan, középkori hangulatot árasztó szűk sikátor, tele üzletekkel. A sikátorból a Wahlenstrasséra értünk ki, és itt balra nézve láttuk a Goldener Turm-ot, azaz az aranytornyot, ez volt a város leggazdagabb emberének szerény hajléka, ma diákszállásként funkcionál. 

Goldener Turm

Jobbra tartva máris a Kohlenmarktra értünk, itt található a középkori városháza, amely előtt elsétálva egy kis alagút és egy utcácska után a Keplerstrasse következett, itt a Keplerstrasse és am Schallen sarkán áll Johannes Kepler német matematikus és csillagász egykori lakóháza, melyben 1626 és 1628 közt élt.

A régi Rathaus

Kepler háza

 Közös sétánk nagyjából itt véget is ért, visszasétáltunk a Wahlenstrassén, melynek végén balra fordulva a helyi adventi vásárban találtuk magunka. , Hideg volt, ezért mindjárt kerítettünk egy kis forralt bort, így kettővel több bögre jött haza szuvenír gyanánt, majd kipróbáltuk a regensburgi grillkolbászt is! Finom, mint eddig mindegyik bajor grillkolbász :-) 

Újabb két darab :-)

A vásár nem olyan hatalmas, mint Nürnbergben, de itt is akad bőven nézni és vásárolni való, és persze a hidegre való tekintettel csak megittunk még egy forralt bort, mondanom sem kell a bögre teljesen más, mint az előzőek, a sorsa ezek után már könnyen kitalálható :-) 

Bögréből sosem elég

 A vásári forgatagban láttunk egy utcai werklist is, aki csak rátett egy lapáttal a hangulatra. Azonban lassan indulni kellett így összeverődött a csoport, majd visszasétáltunk a Kőhídon keresztül a buszhoz, miközben vetettünk még egy pillantás Regensburg óvárosára, majd elindultunk Magyarország felé. Kisebb pihenőket tartva haladtunk, aztán Bécs alatt egész komoly havas eső lepett meg minden közlekedőt, ami egész a magyar határig kitartott, kis hazánkban már csak a viharos oldalszél maradt meg.  Budapestre érve aztán a csoport szétszéledt, és mi is elindultunk hazafelé.

 

Tartalmas hétvége volt, és egy biztos, bármikor visszamennék! Elképesztő szépek ezek a bajor városok, így a karácsony közeledtével pedig a hangulatra sem lehet panasz. Bátran ajánlom mindenkinek, hogy nézze meg adventkor ezeket a helyeket, nem fog csalódni, és hogy lesz adventi forralt boros bögréje az tuti ! :-)