Predil Hágó – Tolmin Szurdok- Kozjak vízesés
A harmadik reggelünket is az ablakban kezdtük… Olyan
gyönyörű volt, ahogy a felkelő nap megvilágította szemközti hegycsúcsokat, hogy
vétek lett volna kihagyni. Na persze nem lehetett ott héderelni egész reggel,
öltözés majd mentünk reggelizni, mert ma is egész jó napnak néztünk elébe.
Reggeli után a már ismert útvonalon átléptünk Olaszországba, elgurultunk egészen Tarvisio-ig, majd onnan a Predil hágó irányába mentünk tovább. Az SS54-es út, ami felvisz az 1156 méteren található hágóhoz, a völgyben kezdődik, majd szépen elkezd emelkedni, helyenként egész komoly kanyarokat vesz. Ahogy haladtunk előre, feltűnt jobb kéz felől egy mesterségesen kialakított patak, illetve vízlépcső, sajnos elég kevés víz volt benne…
 |
| Menet közben... |
Hamarosan elértük Cave di Predilt, ami egy kicsi,
egykori bányásztelepülés a völgyben. Az 1320 óta létező település sokáig a
bányászat miatt volt ismert, illetve kereskedelmi csomópontként is szolgált,
azonban az 1990-es évek elején elnéptelenedett. Ahogy keresztülhaladtunk rajta,
nagy élet nyomai most sem láthatóak, de legalább lakják néhányan, található itt egy katonai múzeum is, ami az alpesi háborúk történetét mutatja
be a napóleoni háborúktól egészen a második világháború végéig. A település
mellett egy közel öt kilométeres alagút található, ami a szlovén oldalon, a
hegy túloldalán található Log pod Mangartom nevű faluval köti össze a falut: a
„Kaiser Franz Josef I. Hilfsstollen” (Ferenc József császár-vágat) a munkába
járó bányászoknak épített folyosó, hogy ne kelljen átmászniuk a hegyen. Az első
világháborúban a bányavágat az isonzói front harcállásainak ellátására
szolgált. A falut elhagyva jobb kéz felől feltűnt a Predil tó víztükre, amit
csak éppen lehetett látni az út melletti fáktól.
Ahogy közeledtünk a hágótetejéhez, illetve az olasz-szlovén határhoz, egyre több, a monarchia idejében épített, kisebb-nagyobb harcállást, őrtornyot és erődöt, illetve ezek romjait lehet látni. A olasz-szlovén határon úgy mentünk át, mintha ott sem lett volna, majd néhány száz méter után egy parkolóban megálltunk, innen ugyanis gyönyörűen látszik az egyik legnagyobb erőd, a Fort Predel.
 |
| A Predil hágó... |
 |
| ...és a Fort Predil |
Az írásos emlékek
szerint építése 1808-ban kezdődött, közvetlenül a napóleoni hadüzenet előtt.
Amikor Napóleon seregei 1809-ben megtámadták az erődöt, egy rosszul felszerelt
védősereggel találták magukat szemben, azonban a védők hősiesen ellenálltak,
míg végül a franciák felgyújtották az erődöt, ami teljesen elpusztult. 1833-ban
kezdték el újra építeni, ugyanazon a helyen, ennek az erődnek a romjai
láthatóak a mai napig is. Közvetlen az út mellett egy hatalmas emléktábla áll,
amit I. Ferdinánd császár állítatott a harcokban meghalt várparancsnok, Hermann
von Hermannsdorf és a várat védő horvát
katonáék emlékére. Az erőd falait annó úgy építették meg, hogy a szűk
útkanyarulat mindkét oldalán áll egy torony, nagyobb járművel behajtani
lendületből lehetetlen, nagyon odafigyelve kell megközelíteni, sőt, az is előfordulhat,
hogy visszatolatva kell korrigálni, hogy a jármű-jelen esetben egy busz –
beférjen. A mi rendkívül rutinos sofőrünkön persze ez sem fogott ki, szépen
átgurultunk a kapu alatt, de néhány horzsolásnyomot láttunk a közvetlen az út
mellet álló falakon, szóval nem biztos, hogy ez mindenkinek olyan simán ment...
Az erőd után egy darabig lefelé haladtunk,átmentünk a
Mangart viadukton , a Koritnica folyó mellett
érintettük a már említett Log Pod Mangartom falucskát. A kanyargós úton
lassan lehetett haladni, de csak elértük Bovecet, ahol az út mellett feltűnt az
Isonzó folyó, vagy ahogy Szlovéniában nevezi a Soca. A völgyben gurulva, nézve
a tájat nagyon sok helyről visszaköszönnek az első világháború után állított
kisebb-nagyobb emlékművek és katonai temetők. Kora délelőtt érkeztünk meg Tolminba,
a város az Isonzó és a Tolminka folyók összefolyásánál fekszik a meredek
hegyoldalak alatt. Innen Zatolmin település felé már csak néhány percnyire
található a Tolmin szurdok , mai első úticélunk.
 |
| Csak szépen lefelé... |
A belépődíj mellé jár egy térkép is, ami a szurdok
látványosságain segít eligazodni. Azt tudni kell, hogy ez nem csak egy szurdok:
az út először meredeken levisz a Tolminka folyóhoz, aminek a vize még nyáron is
elég hideg, majd a sziklafalba vájt
lépcsőkön és egy kisebb alagúton lehet eljutni a szurdok egyik végéhez, ahol termálforrás tör fel. Namost a
36 fokban, egy termálvíz által „fűtött” szurdokban mászkálni elég komoly
kihívás, mindenkiről szakadt a víz, de ettől függetlenül gyönyörű! Ha pedig kis
alagúton visszasétálunk és felnézünk, láthatjuk az Ördög hidat, amin majd
visszafelé kell átmenni!
 |
| Tolmin szurdok |
A sziklába vájt úton visszasétálva egy rövid, de annál
keményebb, lépcsős emelkedő után elágazik az út: lehet jobbra tartva haladni, a
Medvefejet megnézni, illetve lehet felfelé kaptatni, egészen a műútig, ahonnan
el lehet menni a Dante barlangot megnézni, illetve vissza lehet sétálni a
kiinduló pontra. Ha már idáig eljöttem, akkor csak megnéztem a Medvefejet is,
örültem, hogy jó darabig lefelé kell lépcsőzni, néhány helyen azonban csak
egyszemélyes az út, úgyhogy udvariasan el kell engedni a szembejövőket. A Medvefej nem más, mint két sziklafal közé
szorult hatalmas kő, amit a víz alakítgat, és ha jobban megnézzük, tényleg
medvefejet formáz…
 |
| a Medvefej |
Néhány fotó és egy kis lihegés után visszamentem az
elágazáshoz, értelemszerűen itt már kaptatni kellett felfelé rendesen, majd az
elágazástól a műútig szintén egy kisebb kardio edzéssel ér fel a lépcsőzés, de
meg lehet csinálni. Fent a műútnál aztán lehet lihegni…
A műúton felfelé haladva található a Dante barlang, a legendák
szerint a költőt a barlang ihlette az Isteni színjáték pokolban játszódó
jeleneteire. Csak vezetővel és speciális felszereléssel látogatható, és hogy az
amatőr kalandorok kedvét elvegyék bármilyen csínytevéstől egy ráccsal le is
zárták. Így nem nagy látvány…
A műúton elindulva átsétáltunk az Ördöghídon, egészen pazar
a kilátás az alattunk 60 méterrel zúgó Tolminka folyóra… A kiindulópontot laza
10 perces sétával értük el, és sikerült helyet találni a Tolminska Korita étterem árnyékos teraszán, le
is csúszott egy jó hideg sör és egy limonádé :-)
 |
| Az Ördöghíd |
 |
| ...és a kilátás |
Miután a csoport minden tagja visszaért, buszra szálltunk és
elindultunk visszafelé, Kobarid irányába. A településre beérve egy szupermarket
előtt leszálltunk, és pár perces sétával elérkeztünk az Isonzó felett átívelő
Napóleon hídhoz. A híd rendkívül hálás fotótéma, a közelmúltban újították fel,
remekül mutat ebben a környezetben…
Már rómaiak idején is állt itt egy fahíd, amit 1616-ban elbontottal
és egy kőhidat emeltek a helyére. A régi, egyíves kőhíd 1750-ben készült el,
Napóleon csapatai ezen átkelve haladtak Predel felé, innen ered a neve. Az első
világháború idején a Monarchia csapatai felrobbantották, a háború után az
olaszok egy vashidat építettek a helyére. A második világháború alatt nagyjából
épen maradt, a helyi partizánok védték a hidat, ennek a közelben lét
emléktáblát is állítottak.
 |
| Napoleon híd... |
 |
| .. és a Soca folyó |
A hídról elképesztő látvány az Isonzó- azaz a Soca- , ahogy a sziklás mederben halad , majd kiszélesedik és türkiz színben pompázik. A hídon átkelve egy darabig az út szélén kell gyalogolni, - az autósok nem nagyon örülnek ennek – majd balra tartva egy murvás úton kell a táblával jelzett Kozljak vízesés felé haladni. Árnyék sehol, jó ideig a napon vonszoltuk magunkat, majd kisebb emelkedők és fás, árnyékos részek következtek. Innen az emelkedőkről egész jó a rálátás a folyóra, ahol a helyiek nagyobb szikladarabokkal leválasztották a part menti részeket, így olyan lett, mint egy medence, a gyerkőcök ott pancsoltak, a bátrabbak pedig beljebb merészkedtek. Az idegenvezetőnk szerint is bátrak, mert a víz még nyáron is kegyetlen hideg, de ez nem látszott rajtuk… Némi gyaloglás után egy hídhoz értünk: az igen romantikus nevű Brv čez Sočo híd kb.50 méter magasan ível át a folyó felett, egész jó fotóhely, szép a kilátás mindkét irányba.
 |
| A Soca folyó, háttérben a híddal |
Az út innen végig az erdőben haladt, kisebb-nagyobb emelkedők vannak benne, de nem vészes, simán lehet haladni. Kb.félórás gyaloglás, egy beléptető bódé – igen, az háromnegyedénél van, itt kell jegyet venni - egy-két kisebb híd és sziklás patakmeder leküzdése után érkeztünk meg a Kozljak vízeséshez, ami egy barlangban található. A vízeséshez egy kilátóteraszra kel felmászni, innen, a sötét sziklák közt 15 méterről lezúduló patak rendkívül szép látvány, sokak szerint ez Szlovénia legszebb vízesése. Mivel a teraszon nem sokan férnek el, mindenki szépen kivárta a sorát, hogy a lehető legjobb fotót elkészítse.
 |
| Kozljak vízesés |
Visszafelé még sétáltunk egy kicsit a patak hideg vizében, majd sietősre kellett venni a tempót, mert hirtelen beborult az ég, és azok a sötét felhők nem voltak túl szimpatikusak. Már majdnem elértük a főutat, amikor leszakadt az ég, először csak csendesen, de mire elértük a szupermarketet, ahol leszálltunk, már egész rendesen esett. Ha már bolt, akkor csak bementünk vásárolni, addig sem áztunk… Némi pénz elköltése után kimerészkedtünk, az eső is csendesedett, a buszra sem úgy szálltunk fel, hogy mindenki szétázott… de mire a csoport vége visszaért, olyan igazi vihar kerekedett, hogy csak néztünk, még jó hogy ez nem a folyóparton kapott el bennünket.
Visszafelé haladva előbb az eső állt el, majd a busz állt meg: félreálltunk ugyanis egy helyen fotózni :-)
Mire visszaértünk a szállásunkra, az esőnek nyoma sem maradt, mi viszont kellemesen kifáradtunk. A vacsora a szokásos rendben lement, a kajakínálat ismét szenzációs volt, mert teljesen más étkek voltak, mint előző este. Vacsora után senki sem akart lemenni a szálló elé, egy kicsit strandröplandázni, esetleg kosarazni, netán pingpongozni… Nem is értem miért :-)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése