Andrássy út 60, Terror Háza, Budapest
Andrássy út 60… Történelem órán illetve politikai műsorokban,
egy időben sokszor említették ezt a címet, Magyarországon az ötvenes években
sokan csak suttogva említették ezt a helyet, a Terror Háza elnevezést pedig a múzeum
megnyitásakor, 2002-ben kapta és az itt elkövettet kínzásokra, gyilkosságokra
utal.
A sors iróniája, hogy az ingatlan 1937-ig egy zsidó
származású festőművész tulajdona volt, halála után a Pesti Izraelita
Hitközösség örökölte, tőlük bérelte ki 1937-ben egy újonnan alakult párt, a
magyar nemzetiszocialista mozgalom Szálasi Ferenc vezette szárnya. A Horthy
rendszer bebörtönözte ugyan Szálasit és társait, akiknek 1940 után lett a
főhadiszállásuk, és Szálasitól a Hűség Háza nevet kapta. Ekkor már
begyűjtőhelyként és börtönként is funkcionált az ingatlan, ellenállókat és
annak vélt személyeket kínoztak a pincehelyiségekben.
1945 tavaszán a szovjet hadsereg elfoglalta Budapestet, a
nyilasok pedig elmenekültek, azonban a háznak hamarosan új gazdája lett: Péter
Gábor, a politikai rendőrség vezetője kifejezetten ezt az ingatlant kérte
főhadiszállásnak. Az ÁVO és a későbbi ÁVH emberei az épületet átalakították,
ugyanis az egyre növekvő számú fogvatartottat nem tudták a cellákban
elhelyezni. A szomszédos épületek alatti pincéket is kisajátították,
pincebörtön-labirintust alakítottak ki az Andrássy út 60. szám alatt. A
kommunista rendszer ellenségeinek kikiáltott embereket itt kínozták, ölték meg
és csikartak ki belőlük vallomásokat. Az ÁVH székház 1956-ig funkcionált, az
ellenforradalom után pincehelyiséget és a cellákat elbontották, igyekeztek
eltüntetni a nyomokat és irodaházként funkcionált a későbbiekben.
Napjainkban az épületet eltéveszteni sem lehet: a szürkére
festett épület messziről felismerhető, a homlokzaton látható Terror Háza
felirat messziről látható.
Az épületbe belépve az ötvenes éveket erősen megidéző zene
hallható, és a pénztár előtti falakon elhelyezett monitorokon pedig az egykori
fogvatartottak visszaemlékezési futnak, elég nyomasztó hangulatot teremtve. A
jegyváltás gyorsan halad, és már itt is felhívják a figyelmet arra, hogy sem
fotózni sem videózni nem szabad. A jegypénztártól az egykori belső udvarra
belépve egy szovjet T54 harckocsi áll szemben az emberrel: a monstrum egy fém
emelvényen áll, és aki nem látott még tankot közelről, az bizony riadtan
nézegeti…
Forrás: contexus.hu
A múzeum látogatási rendje a következő: a tank mellől indul a lift, fel kell menni a harmadik emeletre és onnan kell lefelé haladni, egészen a pincéig. A legfelső emeleten ott jártunkkor épp egy időszaki kiállítást készítettek elő, így a mi turnénk egyből a II. világháború kezdetével indult: az egyik teremben egy asztalfőn Szálasi Ferenc látható – természetesen csak virtuálisan - a hangja viszont betölti a termet, amint a magyar katonáról szónokol. Korhű nyilas és katonai egyenruhák láthatóak a falak mellett, majd következik a szovjet bevonulás és a következő terembe lépve egy marhavagon belseje van installálva: hatalmas szőnyegen lépkedünk, amin a Szovjetunió területe látható, csepp alakú fém vitrinekkel jelölve a munkatáborok helye, ahová megannyi honfitársunkat elhurcolták egy kis málenkij robotra…
A vitrinekben a táborokban szenvedők emléktárgyai- kések, kanalak sapkák és levélmaradványok - láthatóak. Innen továbbhaladva egy öltözőbe érünk, ugyanis az 50-es évekbe érkezünk. Az öltözőben található fém szekrények ajtajainak csapkodása hallható, valaki dudorászik és krákog is, szinte érezni, hogy a másik szekrénynél beöltözik valaki egyenruhába. Az helyiségek hihetetlen részletességgel vannak berendezve: a lehallgató eszközök az asztalon, a mellette lévő páncélszekrény tetején az ütött kopott fémbögre és a szamovár olyan érzetet kelt, mintha csak most hagyta volna ott valaki. Tovább haladva megtekinthető a szovjet tanácsadók szobája, természetesen Sztálin elvtárs portréja fent van a falon. A korszak ideológiai hadviselése precízen dokumentálva van, több helyen olvashatók olyan idézetek, mint például „Több Acél, Erősebb Ország” vagy a „Jólétet, Fényt, Műveltséget visz a faluba az ötéves terv”… De olvashatók Kádár János útmutatásai is az ÁVH emberei felé a kulákok megbüntetésére is. Tovább haladva látható Péter Gábor, az ÁVH teljhatalmú urának irodája is, melynek egyik felső sarkából az íróasztal egy gombjának megnyomásával egy gépfegyver bukkan elő, elősegítve a „hiteles, teljes és beismerő vallomást”. A korszak politikája megkövetelte a földművesektől a kötelező beszolgáltatást, a termés és az háziállatok bizonyos százalékát le kellett adni az állam részére, illetve csak engedéllyel lehetett disznót vágni, anélkül az feketevágásnak minősült, és a szerencsétlen kisember pillanatok alatt börtönbe került érte. A beszolgáltatást és a jegyrendszert szimbolizálja egy zsírtéglákra emlékeztető fal is, ugyanis ezt anno csak jegyre lehetett kapni.
Több helyiséget szenteltek a kommunista propagandának és a
korabeli reklámoknak, ezek mai szemmel nézve komolytalannak is tűnhetnek, a
mellette lévő helyiségben pedig alumínium háztartási eszközök találhatók a
kávéfőzőtől a kuktáig, van itt szinte minden, nagyanyám konyhájából egy-két
dolog igen ismerős volt.
Az emeletekről leérve elértünk egy liftig, ami a pincébe
visz. Na ha eddig nem rémisztett meg valakit az ötvenes évek nyomasztó
diktatúrája és agymosása, az itt most megkapja azt a bizonyos mélyütést… A
liftbe beszállva halkan becsukódik az ajtó, ekkor egy fémes hang kezd el
ismétlődni, majd a monitoron megjelenő egykori fogvatartott részletesen
elmeséli a kötél általi kivégzés mechanizmusát, miközben a lift
csigalassúsággal halad lefelé. Később rákérdeztünk, a lift menetideje három
perc, és azért ennyi, mert átlagosan ennyi idő kellett ahhoz, hogy a
felakasztott áldozat meghaljon a bitófán…
A pincehelyiség pedig egész egyszerűen sokkoló… a dohos szag, a fogvatartottak képei a cellafalakon, a félhomály, hideg van, szinte érezni a félelem szagát a levegőben! A cellák kicsik, bennük egy beton priccs, esetleg kettő, az orvosi „szoba” pedig annyiban különbözik, hogy fehérre van mázolva és fapriccs van benne… A cellasor után egy nagyobb helyiség következik, a falba akkurátusan belekarcolták, hogy siralomház… A halálra ítéltek itt töltötték az utolsó éjszakájukat, a hallottakból az is kiderült , hogy az utolsó kívánság intézménye itt nem igazán működött, sőt, a kivégzést megelőzően a szerencsétlen fogoly előtt az összes levelét, iratát, dokumentumát széttépték, gyakorlatilag kitörölték a rendszerből. Itt az a „luxus”, hogy van egy falból kihajtható asztalka, mellette egy kihajtható szék, és egy szalmazsák a sarokban.
Rögtön a mellette lévő kis helyiségben pedig az Országos Büntetés Végrehajtási
Intézet ajándéka található, egy valódi akasztófa, teljesen felszerelve… Gyorsan
ki is mentem innen. A következő helyiségben az egykori ítéletek vannak
kinagyítva, installálva, illetve halálos ítéletek végrehajtásának jegyzőkönyvei
is olvashatóak. Innen érkezünk el 1956-hoz, az ellenforradalmi emlékhely után
van egy helyiség, ahol filmhíradó részletek láthatóak, hogyan menekülnek
honfitársaink Ausztriába, illetve a falon dekorációképpen kinagyított
képeslapok olvashatóak a kivándoroltak üzeneteivel. Az utolsó teremben pedig
megemlékezhetünk arról, ahogyan a szovjet csapatok távoznak Magyarországról, és
végignézhetjük, amint Viktor Silov altábornagy, a Déli Hadseregcsoport
parancsnoka 1991. június 19-én, 15:01 órakor elhagyja Magyarországot.
A pincéből egy lépcsőn lehet feljutni a tank mellé, az
egykori udvarra, majd a főbejáraton át ki az utcára. Rendkívül részletes a
tárlat, ugyanakkor nagyon nyomasztó is, főleg a vége. A korabeli relikviák hűen
ábrázolják a korszakot, a falakon elhelyezett tárolókból pedig írásos
ismertetőket lehet magunkkal vinni. Megérte rászánni az időt, de örültem, hogy
kiléptem az utcára…
Megjegyzések
Megjegyzés küldése