Ugrás a fő tartalomra

Arnis - Németország legkisebb városa






Arnis  Schleswig-Holstein tartományban található mintegy 300 lakosú település és ezzel Németország legkisebb városának számít. Korábban Bad Arnis-ként is szerepelt mára azonban  a fürdőhelyre utaló előtag elmaradt. A Schlei félszigeten található városka mindössze nyolcszáz méter hosszan terül el…




Látkép

Első írásos említése 1472-ből származik amely erődítésként említi. 1666-ban már 750-en éltek itt, 1673-ra pedig a templom is felépült. Az itt élők kézművességgel foglalkoztak, sokan hajóácsként dolgoztak. Az egyszerű szerény település a 19.században virágzásnak indult,  akkoriban 1000 lakosa volt , és 88 hajó horgonyzott a kikötőben. Az 1900-as évek elején kezdődő hanyatlást azzal akarták megfékezni, hogy fürdőhelyként kezdték el hirdetni a várost és környékét. Katalógusokat és képeslapokat nyomtattak,  de a kezdeményezés nem járt sikerrel.  A második világháború végén sok menekült érkezett ide elsősorban Kelet Poroszországból, hogy aztán az 1960-as évekre gyakorlatilag a létezés határára sodródjon a város. Sokan elköltöztek, a közösségi iskola bezárt az üzletek is megszűntek…a 20.század végétől ismét fejlődni kezdett a a település, mint turisztikai látványosság. A város elhelyezkedése ideális a vitorlás hajó versenyekre valamint egyéb sporttevékenységek űzésére.  A városkának a legutolsó népszámlálás szerint 314 állandó lakója van….

A templom





Megközelítése sem egyszerű , autóút csak Grödersby felől vezet ide, de a turisták nem hajthatnak be a településre, nekik parkolók vannak kialakítva a város határában. Viszont aki Karby felől érkezik, annak a drótköteles komp marad, másképp nem jut el a városba.

Jön a komp

A Fő utca régen...

...és napjainkban

A 17-18. században épített favázas házak közül más nem sok látható,  helyüket a 19.században épített kőházak vették át, amelyek a mai napig remek állapotban vannak, köszönhetően annak, hogy az 1970-es években sokan költöztek vissza és a düledező régi házakat restaurálták. A Fő utcán található fasor,  jó néhány kávézó és étterem, a templom és a hajókikötő mind  turistacsalogató látványosság. Nyaranta fesztiválokat tartanak, az egyik legnagyobb rendezvény az 1920 óta megrendezett Speck Regatta, melynek győztese természetesen egy hatalmas szalonnával lesz gazdagabb :-)


A kikötő 1907-ben...


... és mostanában

Arnis,  - habár Németország legkisebb települése – egyre nagyobb lesz a maga módján…. Hangulatos nyugodt környezetben , valódi kikapcsolódást kínál,  szerintem bakancslistás a hely !

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Sörözzünk !!! Az osztrák söripar remekei :-)

Az előző poszt végén írtam, egy kis helyi fesztiválról. Azt tudni kell, hogy Ausztriában, Svájcban és Németországban is az emberek minden lehetőséget megragadnak, hogyha szórakozásról van szó. De, ezt is ésszel teszik :   teszem azt, az egyik kis faluban szükség van a faluban található padok felújítására, akkor szerveznek egy jótékonysági estet, összeszalad a falu, a helyi vállalkozók kitelepszenek, sör, kolbász stb.     Az itt összegyűjtött adományokból pedig rendbe rakják a padokat,   aztán lesik a következő alkalmat, hogy szervezhessék a következő kis bulit… Igy megy ez… Az ilyen kis összejöveteleken de akár a nagyobb fesztiválokon aztán a helyi sörfőzdék igen kitesznek magukért. Ausztriában nagy hagyománya van a sörfőzésnek és a sörivásnak, erről szólna most ez a kis bejegyzés. Az osztrák sörök nagy része is a német tisztasági törvény alapján készül. Hogy mi is ez : 1516-ban Bajorországban bevezették az úgynevezett "tisztasági törvényt", amely a sörfőzéshez csak a négy

Schloss Hohenwerfen - Kémek a Sasfészekben

Schloss Hohenwerfen - Kémek a Sasfészekben  Salzburg és Bischofshofen közt az A10 jelű autópályán haladva pazar látvány tárul az utazó elé, ugyanis   kb.150 méter magasból egy gyönyörű vár   magasodik a völgy fölé. Ez a Schloss Hohenwerfen, s az impozáns vár sokaknak ismerős lehet: az épület Schloss Adler művésznéven a Kémek a Sasfészekben című, 1968-ban készül háborús remekmű díszleteként és helyszínenként szolgált. De ne rohanjunk előre ... A vár 1075-és 1078 között épült   Gebhard, salzburgi érsek megrendelésére, a környék védelmének céljából. A vár hosszú évszázadok át a salzburgi érsekek birtokában volt, és egy időben vadászkastélyként is funkcionált. A német parasztháborúk idején a felfegyverkezett bányászok és munkások 1525-1526-ban megtámadták, az ostrom után pedig porig égették. A lázadások leverése után aztán   - büntetésből -   nekiállhattak újra építeni. A renoválás során itáliai erőd-és várépítési   tapasztalatokat is felhasználtak. A harmincéves háború

A MILKA - Story : A lila tehén nyomában

H a azt mondom, MILKA, mindenkinek beugrik a lila tehén  és a finom alpesi csoki. De mitől lett ilyen népszerű a márka ? Ime a MILKA story.... Kezdjük az elején : Phillip Suchard  - aki  eme csodát megalkotta - svájci cukrászmester, 17 éves korában kezdett el gyakornokként dolgozni testvére berni cukrászdájában . Mint abban az időben sokan , a fiatal ember híres és sikeres szeretett volna lenni, erre lehetőséget pedig abban látott, hogy Amerika felé vegye az irányt. Svájci órákkal és nagy becsvággyal felpakolva vágott bele a nagy kalandba, ami aztán nem úgy sikerült ahogyan ő tervezte. Hazatérve Svájcba,  1825 novemberében Neuenburgban megnyitotta saját cukrászdáját,  ahová egy újszerű édesség,  az "au chocolat fin de sa fabrique",  vagyis a „finom házi készítésű csokoládé"-val igyekezett becsábítani az embereket. A valódi kézműves termékek hamar népszerűek lettek, azonban a lassú gyártás miatt hamarosan modernizálni kellett az üzemet. 1826-ban a szoms