München - Bad Reichenhall - Hazaút
München , külváros, kora reggel….Az ég besimulva, lóg az eső
lába, a helyiek még épp csak ébredeznek, én pedig már a környéken tekergek, és nézelődök.
Habár külváros, rend van itt is, bár ahogy betévedtem egy utcába feltűnően sok
román rendszámú autót láttam, a népségre jellemző „rend”-el együtt…
 |
| München , kora reggel |
Mire visszamentem a fényűzőnek semmi esetre sem nevezhető Hotel
Imperialba, már lehetett besorolni reggelizni. Az egyik terem ajtajára a mi csoportunk
neve a másikra egy román iroda neve volt kiragasztva és mind a két terem tele
volt harácsoló román turistával…Na ha így akkor harcra fel !! Befurakodtam,
felvettem a faarcot, és szépen megpakoltam a tányérom és leültem enni… Sikerült
úgy helyezkedni, hogy néhányunknak a csoportból még jutott hely,a többieknek
sajnos várni kellett.
Miután a reggeliért sikeresen megvívtunk, következett a
buszra várás…a másik brigád tagjai , ahogy kiléptek az ajtón kiesett a bőrönd a
kezükből, míg mi próbáltunk egy kupacba rendeződni, viszonylag távol az
ajtótol, hogy más is tudjon mozogni…És ahogy az kell a mi buszunk jött előbb …felszálltunk,
majd a győztesek magabiztosságával integettünk a másik brigádnak!
Keresztülgurultunk München belvárosán, ahol óriási építkezések
voltak folyamatban, de a forgalomban szinte semmilyen fennakadás nem volt. A
városból kiérve aztán az időjárás sem akart többet kedveskedni, és leszakadt az
ég… Először csak áztató eső majd egyre jobban rákezdett az égi áldás. Ilyen
esőben érkeztünk meg az osztrák határ tőszomszédságában található Bad
Reichenhallba.
 |
| Bad Reichenhall |
A város múltjáról sokat elárul a neve : „Bad” - fürdőváros 1846 óta, a „Reich” szócska a
Német –Római Birodalomhoz való tartozásra utal, míg a „Hall” szócska a
távolabbi múltjára utal, ugyanis kelta nyelve azt jelenti : só. A környéken
található sóbányákért ádáz harcok dúltak a történelem során.
A város 1504 óta tartozik Bajorországhoz. Talán legnagyobb
nevezetessége a méltán híres gyógyfürdő mellett az Alte Saline-ként ismert
sóbánya és só főzde. Több száz év alatt tökéletesítették, mai formáját az
1800-as évek elején nyerte el.
 |
| Alte Saline |
Buszunk stílszerűen a Salinenstraße –én állt meg, szinte a
régi só főzde előtt, amellyel szemben a Rathaus áll egy kis tér túloldalán. Az
eső egy kissé csendesedett, így kissé lelkesebben indultunk úti célunk felé,
amely nem volt más mint az édességevők helyi Mekkájja, a Reber csoki gyár mintaboltja.
 |
| A Reber mintaboltja |
A Reber csokigyár
közel 145 éve van jelen a településen, a család pedig 1938-ban költözött
a városba. Itt gyártják az egyik leginkább ismert Mozart Kugeln utánzatot és
még egy tucat másféle csokit. A város sétálóutcáján található „mintaboltra”
kevés jelzőt tudnék felsorolni, maradnék talán a legegyszerűbbnél: óriási! Az
utcafronton hatalmas ernyők alatt lehet kávézni és süteményeket enni, odabent
pedig a csoki imádók valóságos paradicsoma található. Egy hatalmas hűtőpultban
cukrászati remekművek kelletik magukat, egyébként az egész üzlet egyetlen
csokoládé! A kicsi Mozart golyótól a különféle ízű töltött csokikon át a kilóra
vásárolható bon-bon –okig minden van, amire csak Gombóc Artúr vágyhat J Az árak sem vészesek, pakolt is mindenki
bőszen a kis piros kosárba J
 |
| Csoki minden mennyiségben |
Miután érzékszerveink és ízlelőbimbóink is jóllaktak, még
csaptunk egy kanyart a városban volt ugyanis némi szabadidő. A Tegelmann
diszkontlánc nem egy igazi turistalátványosság, de nekünk most ez volt a
legszimpatikusabb, mert némi ennivaló nem ártott az előttünk álló útra J. A kínálat remek,
helyi szinten olcsó is, így pont megfelelő volt, sőt még olyan sörökbe is
belebotlottam amilyenekről még harangozni sem hallottam eddig – de hűségesen
hazajöttek velem J
 |
| Utcakép |
Kis bevásárló utunk után csellengtünk még a sétálóutcán egy
keveset, nem mellékesen jegyzem meg , hogy itt szinte minden a csoki
körül forog. Hogy miért ? Ime :
Buszra szálltunk és az ismét felerősödő esőben hazafelé
vettük az irányt. Az autópálya egy részé olyan dugó alakult ki, hogy haladni
nem lehetett, de hála az égnek pont sikerült egy lehajtót találnunk és némi
kitérővel tudtunk tovább haladni. Valamikor délután 3 körül értünk St.Pölten
mellé, a már megszokott Rosenberger pihenőhöz. Egy háromnegyedórás technikai
szünet után gurultunk tovább Magyarország felé…Alig értünk magyar földre, a
rádióból jött az infó, hogy óriási baleset van Tatabánya és Komárom közt,
sofőrünk erre a hírre az első lehajtónál pánikszerűen lekanyarodott a pályáról,
és a kissé döcögős,kátyús hepe-hupás magyar valóságban döcögtünk el először a
Monostori erőd majd több település mellet, egészen Tatáig, ahol vissza tudtunk
jutni a pályára. Este kilenc körül értünk Budapestre, ahol még bevártuk a többi
buszt, hogy aztán mindenki hazainduljon.
Összességében ismét remekül sikerült minden, talán csak a
Lindau-i eső nem hiányzott,. Csodás helyeken jártunk ismét, az Alpok újabb
oldalát ismerhettük meg, de sajnos egy baj azért volt az úttal : nagyon gyorsan eltelt…..
Megjegyzések
Megjegyzés küldése