Bajorországi csodák 4.nap

 

 

Breitachklamm-Lindau-Meersburg-München

 

Szóval néhány hete ott hagytam abba, hogy a fullos kempteni szállodában legyűrt bennünket az álom….Azt azért el kell mondanom, hogy – bár nagyon szép és dizájnos volt a szálló – azért ismét a földön alvás vált be, ugyanis a német deréknak oly’ kellemes, puha volt az ágy, amit én viszont ki nem állhatok….Raktak volna be egy szekrényajtót , arra rá a matrac és kész….de nem..  így maradt a földön alvás, de ott legalább kipihentem magam.

Na ennyi közjáték után jött a  reggeli , ami a szokásos magas nívót hozta: volt minden az asztalon , ami csak az ember eszébe juthat a lekvártól a tükörtojásig ! Szépen nyugisan megkajáltunk, majd miután mindenki felcihelődött a buszra, indultunk is mai első programunkhoz, a Breitachklamm-hoz.

A Breitachklamm bejárata

 

Az allgäui régióban, Tiefenbach mellett található Breitachklamm  Németország leglátogatottabb szurdoka. Ennek ellenére aznap, amikor mi odaértünk - talán a borult idő miatt vagy a korai érkezés miatt (nyitásra, reggel kilencre ott voltunk) – rajtunk kívül senki nem volt még ott. De így legalább nem volt tolongás…Szóval , a Breitachklamm felfedezése és a turisták számára járhatóvá tétele egy bizonyos John Schiebel nevű fiatal paphoz fűződik. A Tiefanbachban szolgáló lelkész 1904-ben talált rá a szurdokra. Sikerült rábeszélnie néhány környékbeli robbantómester és bányászt, akik segítségével 1905-re járhatóvá tették az akkoriban csak Isten teremtményeként hívott természeti csodát. 1905 július 05.-én nyitott meg a szurdok a nagyközönség számára, és kezdetben arra szolgált, hogy a bevételből a helyi szegénységet támogatták.

1995 szeptemberében egy sziklaomlás következtében 50.000 köbméter kő és szikla torlaszolta el a szurdokot. A sziklaomlás következtében hatalmas mennyiségű víz gyűlt össze, ami 1996  március 23.-án áttörte a sziklafalat és elmosta az egész turistalátványosságot. A helyreállítás után – aminek a költsége 300.000 német márkára rúgott – ismét üzemel a Breitachklamm, sőt 2004-ben új főbejáratot is építettek, ahol néhány interaktív bemutatóval szemléltetik a természet erejét.  

Miután ezen a Pazar főbejáraton bejutottunk, nekivágtunk a sétának. Kezdetben teljesen sík terepen mentünk, széles kiépített úton, mellettünk folyt a patak, tiszta levegő, olyan idilli volt minden. Aztán szépen, lassan elkezdett emelkedni az út, egyre több helyen kellett a fejünkre vigyázni az út fölé benyúló sziklák miatt, és az eddig békésen csordogáló patak is egyre haragosabban zúgott. Ahogy haladtunk előre egyre keményebb emelkedők jöttek, az út egyre inkább összeszűkült és az ég felé meredeken törő sziklák közt egyre kevesebb fény szűrődött be, helyenként a Gyürük Ura című film díszletére kezdett hasonlítani a dolog.

Itt még szolid...

...majd szükül és emelkedik...

......és a sziklák kézzelfoghatóak !

 

A víz egyre haragosabban tört magának utat és ez a szűk helyen egyre hangosabbnak tűnt. Néhány kemény emelkedő után elértük az úgynevezett felső bejáratot, itt néhány padon a kellően kitikkadt turisták megpihenhettek. Mivel akkor már majd egy órája battyogtam(tunk) felfelé, én itt röpke pihenőt tartottam, a többiek azonban jóval előrébb jártak.

 

Egyre szűkebb...

...és összeér a fejünk felett!

A pihenő után már megit szelid ...

 

Miután kilihegtem magam, mentem én is tovább, de ekkor már a csapat visszafelé jött… Mint kiderült és szabad szemmel is látható volt, elértünk a végéig, azaz egy híd található a kiépített turistaút végén, ez jelenti az út végét. Hát akkor hátra arc és menet vissza a buszhoz…Visszafelé már egyre többen jöttek , egész családok, nagyszülők unokával,  természetesen  túrabakancsban és megfelelő ruciban…Ott ez így szokás….

Miután kijutottunk a szurdokból, és végignéztük a helyi ajándék árusok kínálatát, elindultunk aznapi második állomásunk, a Bodensee partján fekvő Lindauba. Az út gyönyörű tájon keresztül haladt, a harsogó zöld hegyoldalak között kanyargó út rengeteg kisebb-nagyobb falun vitt keresztül, ahol szinte minden elvágólag állt, az egész környék hihetetlen nyugalmat árasztott.

Lindau felé...

...valahol Németországban.

 

Lindau Óvárosa

 

 

11 óra körül érkeztünk meg a német- osztrák-svájci hármas határnál fekvő Lindauba. A  város nevezetessége a történelmi óváros, mely egy szigeten fekszik, amit egy gát és egy híd köt össze a szárazfölddel. A bodeni tó ezen része ősidők óta lakott terület a város első írásos emléke 822-ből származik. A város fontos kereskedelmi központ volt a történelem folyamán, ennek minden előnyével és hátrányával együtt. A jólét nem akadályozhatta meg az 1500-as évek eleji pestisjárványt, majd a harmincéves háború során a svéd ostromot sem. A túlerőben levő svéd sereget azonban a helyiek egyetlen éjszaka alatt elkergették a város falai alól. 1728-ban egy tűzvészben elpusztult az óváros egy része, amit az akkor divatos barokk stílusban építettek újra.

A város 1806-ban lett a Bajor királyság része. 1922-ben az akkori polgármester, a nemzetiszocialista  Ludwig Siebert néhány környékbeli települést is a városhoz csatolt, majd itt került kialakításra a Wermacht egyik kiképzőközpontja is. 1945-ben a francia csapatok harc nélkül foglalták el a várost, ami 1955-ben került  Bajorországhoz.

 

Amíg mi a városon keresztüldöcögve megérkeztünk az óváros előtti parkolóhoz – addig szépen csendben beborult az ég és elkezdett szemerkélni az eső is. Mivel azonban mi felkészült turisták voltunk előkaptuk az esernyőket és már sétáltunk is keresztül az óvárosba vezető hídon. Először a régi városháza , az Altes Rathaus elképesztően szép épületét néztük meg , majd az utcán hömpölygő tömegen  keresztülvágva elsétáltunk a Maximilenstrassét követve egészen az Unterer Schrannenplatz-ig ahol megnézhettünk egy több mint ezer éves templomot! Bizony, a templom építésének idejéről az építmény oldalán elhelyezett tábla tanúskodik.

Lindau óvárosa

 

 

 

Az Altes Rathaus

 

Az ezeréves Peterskirche

 

 A templom külső és belső megtekintése után volt lehetőségünk egy kis szabad bóklászásra is. Az egyre jobban szakadó esőben  először némi kaja után néztünk, (a Nordsee halas szendvicse isteni J ), majd kisétáltunk Lindau másik nevezetességéhez, a kikötőbe.  Itt található Bajorország egyetlen világítótornya vele szemben pedig egy hatalmas oroszlán szobor áll, ez a két építmény őrzi a kikötő bejáratát. Jó időben szenzációs kilátás lehet innen a Bodensee-re és a túloldali Svájcra, de most nekünk a szakadó esőben be kellett érnünk annyival amennyi látszott a környékből.

A kikötő bejárata a világítótoronnyal és az oroszlánnal

A kikötői sétány esőben

 

Mivel az idő egyre jobban szorított, és az eső is egyre jobban rákezdte kiléptünk, hogy odaérjünk a megbeszélt időpontra a buszhoz. A város még így, esernyő alól is gyönyörű volt,  hangulatos utcák, kávéházak, több száz éves házak, mindezek természetesen elképesztő rendben tartva. Ez a kevés idő is elég volt ahhoz, hogy  Lindau belopja magát a szívünkbe… Mire kisétáltuk, az eső is lecsendesedett, majd elállt…Hát köszi, legalább majd Meersburgban jobb időnk lesz, ugyanis ez volt a következő úti cél.

Az út rendes esetben kb. egy óra, most azonban olyan lassan araszolt a forgalom, hogy nyugodtan lehetett nézelődni. Átdöcögtünk Friedrichshafen városán, ami a Zeppelin gyártásról nevezetes,sőt elgurultunk a gyár mellett is, bár működő (repülő) Zeppelint sajnos nem láttunk.

Hosszas zötyögés után, kora délután érkeztünk meg a Bodensee északi részén fekvő Meersburgba. Az 5500 lakosú kisváros  első írásos emléke 988-ból származik. 1210-től a város a konstanzi püspökség fennhatósága alá kerül, egészen 1802-ig. A pestis és a harmincéves háború Meersburg-ot sem kímélte, lakossága a hatodára csökkent. Időközben felépült a város fölé magasodó püspöki kastély is, ami ma múzeumként szolgál. Az egyházi fennhatóság megszűnése után a Bajor Nagyhercegséghez kerül a város, és folyamatos fejlődésnek indult. Megépül a kikötő a csatornahálózat és korszerűsítik az úthálózatot. A környező domboldalakat szőlőtőkék népesítik be, és fellendül a turizmus. 1937-ban náci fennhatóság alá kerül a város, a második világháború idején egy fegyvergyár működött a városban, ahol lengyel hadifoglyokat dolgoztattak. 1945 április 29.-én a francia csapatok fennhatósága alá került a város.

Napjainkban kényelmes megközelítése miatt fontos turistacélpont, és híres borvidékként is számon tartják – bár szerintem a magyar boroknak csak előre köszönhetnek az itt termelt itókák…

Miután megérkeztünk, egy, címerében 3 medvét ábrázoló téglavörös kapun áthaladva Meersburg lenyűgöző óvárosában találtuk magunkat. Az utcák szűkek, mindkét oldalon a jellegzetes német fagerendás házak sorakoznak, nagyon hangulatos volt az egész.

Meersburg óvárosa

 

Fagerendás házak

 

Vendégcsalogató

 

A Marktplatz-ról egy újabb kapun áthaladva a Schlossplatz-on találtuk magunkat, majd innen a püspöki palota kertjébe sétáltunk, ahonnan remek a kilátás a Bodensee-re, jó időben a közeli Mainaui virágsziget is látszik.

Kilátás a püspöki palota kertjéből

Innen egy kis sikátoron áthaladva egy egészen rendkívüli házat láttunk, egy működő vízmalmot, ami ma lakóházként funkcionált.

Vizimalom

 A kis sikátorból kiérve láttam, hogy a csoportunk tagjai lefelé mennek a tó felé, mentem hát utánuk, mint később kiderült, ez hiba volt, mert a többiek felfelé mentek, az utca másik irányába…. Még a séta elején hallottam az idegenvezetőnktől, hogy lesz egy kis szabad séta is és a kikötőben találkozunk. Igy amikor mi néhányan a vár alatt nézelődtünk, teljesen nyugodtak voltunk, ugyanis követtük a táblák által jelölt irány a kikötő felé. Végigsétáltunk az Unterstadtsrasse hangulatos házai és Weinstubéi közt, egészen a városi kikötőig.Jó néhány perce nézelődtünk már, amikor kezdett gyanús lenni, hogy rajtunk ötünkön kivűl senki nincs itt a csoportból…Telefonálás , majd megnyugtattak bennünket, hogy semmi gáz, a kikötőnél találkozunk. Oké, ezek szerint jó helyen vagyunk, itt van egy buszparkoló is …  Miután megint eltelt egy kis idő, és a csoport továbbra sem tűnt fel , megint lázas telefonálás kezdődött, és kiderült, hogy vagy egy kisebb kikötő rész , hatalmas parkolóval, és ott vár ránk az egész társaság…Erőltetett menetben mentünk visszafelé, és egy jó negyedórás késéssel, de befutottunk….Persze kérdezték tőlünk, hogy ugyan hol a bánatba voltunk, mondtuk hogy a kikötőben, mert úgy hallottuk hogy oda kell menni, és nem tudtuk hogy van egy ilyen hely is…Lényeg hogy nem sikerült Meersburgban ragadni  J

Miután elindult velünk a busz aznapi szállásunk, München felé, már látszott hogy időben nem érünk oda… Olyan forgalom araszolt ugyanis az egyetlen főútvonalon, hogy szinte csak lépésben lehetett haladni… Sofőrünk azonban nem egy elveszett ember és némi GPS nyomkodás után  egy kerülőútvonalra kanyarodtunk, és így kaptunk „grátiszba” egy be nem tervezett buszos városnézést Ravensburgban J.  Jó hosszú utazás után este nyolc körül érkeztünk meg München külvárosába, a Landsberger Strassén található Hotel Imperialba. Nevével ellentétbe ez inkább egy feljavított munkásszállásra vagy egy ifjúsági szállásra hasonlított.



Vacsorát kaptunk, csak kissé fura volt hogy mindent külön kellett rendelni, és a felszolgáló kiscsaj egy kukkot nem beszélt németül… kaja után persze senkit nem kellett noszogatni hogy menjen aludni, így a tervezett séta is reggelre maradt. Kellemes, szép nap volt, amit sikerült egy tyúkólba aludva befejezni J

Ui.: Külön köszönöm a világ legjobb szurdokfotósának a Breitachklamm-ban készült képeket ! :-)