Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: augusztus, 2024

Irány az Alpok 5.nap Schladming, Planai - hazaút

  Schladming – Planai - Hazaút   Utolsó schladmingi reggelünk kicsit másmilyen volt, mint a már megszokott, ugyanis végére értünk a programnak, indultunk haza. Börönd bepakolva, majd reggeli, utána a cuccokat a sofőrünk villámgyorsan berámolta a buszba, a társaság pedig szépen kényelmesen elsétált… az út túloldalán lévő felvonóállomásra :-) .   A Planet Planai impozáns, kék-sárga épülete egy igazi központ, van buszállomás mellette, innen megy a Planai Seilbahn – a felvonó - de van itt sportruházati áruház, ha épp kell valami, ajándékbolt, de még e-bike és elektromos autó töltő és parkoló is. A Sommercard-unk persze ide is jó volt, és rövid sorban állás után már mentünk is felfelé a Planai 1906 méteres csúcsára. Az út nem tart sokáig, kb. 10 perc alatt felvisz a felvonó. Érdekesség hogy itt sem gond, ha a kerékpárt is felvinnénk, a megfelelő jegy megváltása után már terelik is a bringásokat külön kabinba a cangával együtt…   Miután felértünk, egy napindító, már hagyományos w