Ugrás a fő tartalomra

Ismerjük meg Berlint !

 



 1.nap

 

Néhány napja egy igazi, gyermekkori bakancslistás helyet sikerült meglátogatni: Berlin, Németország fővárosa történelme és az ehhez kapcsolódó látnivalói miatt már régóta a kötelezően megnézendő helyek közt szerepelt.

Berli, ahogy mi ismertük anno...
 

Budapestről repülővel Berlin alig másfél óra, és még az utazás sem igazán unalmas, mert a fapados légitársaság dolgozói – vélhetőleg nem önszántukból – szinte végig „szórakozatják” az utazóközönséget: vehetünk enni és innivalót, parfümöt és kaparós sorsjegyet is… Mivel most repültünk először, ez csak nekünk lehetett újdonság :-)

Berlin Németország fővárosa, egyben tartományi rangú városállama és a Berlin-Brandenburg nagyvárosi régió centruma. 3,6 millió lakosával - az agglomerációkban élőkkel 4,7 millió - Németország legnépesebb és kiterjedésében is legnagyobb városa, egyben az Európai Unió legnépesebb és legnagyobb városa, Németország második legnagyobb agglomerációja. A város síkságon fekszik, a Spree folyó partján, amely a Havelbe -az Elba egyik mellékfolyójába-ömlik Spandau nyugati kerület területén. A város fő domborzati adottságai között számos tó található a nyugati és délkeleti kerületekben, amelyek közül a legnagyobb a Müggelsee. A város területének körülbelül egyharmadát erdők, parkok, kertek, folyók, csatornák és tavak teszik ki.

Sima landolás a Berlin –Brandenburg Repülőtéren, majd gyorsan felkapkodtuk a bőröndjeinket, és kisétáltunk a reptér előtti buszterminálba a transzferhez. Az új, modern reptér engem a történelmi és már régóta bezárt Tempelhof reptérre emlékeztetett, a külső jegyei mindenképpen.

Buszunk a hatsávos, kiváló autópályáról hamar letért, és a berlini, kora délutáni csúcsforgalomban szeltük át a várost. A külvárosi, rendezett kiskertek, majd a Treptow park után az Eisenbrückén áthaladva fordultunk rá a Spree folyó mellett a Stralauer Allee-ra. A széles út mellett álló, NDK-s panelházak már mind új külsőt kaptak, igyekeznek eltüntetni az egykori lélekölő szürkeséget az utcákról. Közben persze gurult velünk a busz, balról feltűnt az Oberbaumbrücke jellegzetes tornyaival és egy pillanatra ez egykor falmaradvány, az East Side Gallery is, de erről majd később :-). Az út két oldalán szinte mindenhol panelházak sorakoznak, majdnem mindet modernizálták, de akkor is panelrengeteg… Jó háromnegyed órás utazásunk a Landsberger Alle-n álló, három, 14 emeletes toronyból álló szállodánál ért véget. A szobák elfoglalása után a háromnapos, berlini tömegközlekedésre jogosító Berlin Card-dal felvértezve már indultunk is felfedezni a várost.

A hoteltől elsétáltunk a pár száz méterre levő Hochenschönhauser Strasse-i villamos megállóig, majd az érkező M5 jelű villamossal elindultunk az Alexanderplatz irányába. A szerelvény patent tiszta, az információs táblák jól láthatóak, az audio vizuális rendszer látható és hallható, Németország, na…

Amíg a villamos haladt velünk, volt idő nézelődni: hatalmas terek vannak, széles sugárutak, elfér a több sávos autóút, a villamos, a rengeteg panel közt sok a zöldterület és szinte mindenhol grafittik a falon. Sokféle náció él itt együtt, több kevesebb problémával, de valahogy mégis működik az egész. Rengeteg a gyors kajálda, kebab-os currywurst-os bódé, tehát éhen nem fogunk halni :-)

 Közel húsz perc után érkeztünk meg Berlin egyik nevezetes helyére, az Alexanderplatz-ra. 

Alex, ahogy a helyiek nevezik a város leghíresebb, legnevezetesebb tere, fontos közlekedési csomópont. 1949 és 1990 között az egykori Kelet-Berlinhez, vagyis az NDK övezetébe tartozott, ekkor alakult ki mai, jellegzetesen szocmodern arculata, amit a jelenlegi is folyó építkezések igyekeznek modernebbé varázsolni. Alexanderplatznak 1805 óta hívják a területet, ugyanis akkor látogatott Berlinbe I. Sándor orosz cár, akinek a tiszteletére keresztelte át a teret III. Frigyes Vilmos porosz király.

 

A villamosról leszállva a tér bal oldalán található az Uránia Weltzeituhr, azaz az Uránia Világóra, a helyiek egyik népszerű találkahelye. Az 1969-ben felállított időmérő szerkezet a földgömböt szimbolizálja, fémből készült hengerformájú oldalán 148 város, illetve földrajzi régió neve és az ott mért pontos idő szerepel. Kora délután nem volt az az igazi nagy nyüzsgés, mindenesetre a téren egy rendőrőrs is található, ugyanis a turistaszezon idején elég sok a kéregető, a korábbi zseblopásokat pedig a térfigyelő rendszer telepítésével és a rendőri jelenléttel sikerült szinte teljesen megszüntetni.

A Világóra

A világóra mögött már látszik az Alexanderplatz vasútállomás épülete, mögötte pedig Berlin másik nevezetessége, a Fernsehenturm, azaz a TV torony. Az épület Németország legmagasabb, az Európai Unió harmadik legmagasabb szabadon álló épülete 368 méteres magasságával.

Minden együtt

1964-ben Walter Ulbricht, az NSZEP központi bizottságának első titkára, az NDK első embere egy személyben úgy határozott, hogy a tévétoronynak az Alexanderplatz mellett, közvetlenül a belvárosban kell felépülnie. Az építkezés 1964.augusztus 4.-én indult, azonban az elszálló költségek miatt a fő építésvezetőt már 1965-ben kirúgták. A TV torony teljes költségvetésének összegét aztán soha nem hozták nyilvánosságra… Négy, megfeszített munkával töltött év után, 1969. október 3-ára készült el a torony, amikor is üzembe állították. Manapság is az egyik legismertebb berlini nevezetesség, évente nagyjából egymillió látogató keresi fel, a 207,5 méter magasan található a panoráma-étterem, amely félóránként fordul körbe, teljes rálátást biztosítva a városra.

A Tv torony 

Átadása után kapta a „Pápa bosszúja” becenevet: képzeljük csak el, hogy a keményvonalas, ateista kommunista vezetés hogy érezhette magát, amikor a frissen átadott TV-torony üveggömbjén a napsugarak kereszt alakban csillannak vissza! Az elvtársakat a fene majd megette, volt olyan vélemény is, hogy le kellene bontani az egész épületet… Egyébként valóban szabályos kereszt látható a gömbön, amit nekünk is volt szerencsénk megörökíteni. Egy helyi mondás szerint Berlinben egyetlen normális kilátópont van, az a TV-torony, mivel egyedül onnan nem látni a tévétornyot :-)

Magába a toronyba nem mentünk fel - egyébként 28 euroért bárki felmehet - alulról csodáltuk csak meg, majd megálltunk a torony előtti téren, melynek túlsó végén található a Neptunkút, illetve egy szökőkút rendszer szórakoztatja a népet. A tér jobb oldalán található a St.Marienkirche, amitől nem messze pedig Luther Márton szobra áll.

St Marienkirche

Átsétáltunk az utca túloldalára, ahol az egyik üzlet előtt egy hatalmas, zöld sétáló figura áll. Ampelmann, ahogy a berliniek nevezik a közlekedési jelzőlámpákon látható figura, aki piros jelzésnél széttett karokkal áll, zöld jelzésnél pedig sétáló mozdulatot jelez. Szóval ennek a figurának saját fanshopja van, ahol a gumicukortól a napágyig minden kapható!

Ampelmann
Mehetsz...
...Nem mehetsz

Néhány méterre a Spree folyó mellett található a DDR múzeum, ami az egykori NDK történetét, mindennapjait mutatja be, azt most kihagytuk, helyette átsétáltunk a Karl Liebknecht Brückén, ez már a Museuminsel, azaz a Múzeum sziget, és máris a Berliner Dom impozáns épülete előtt álltunk.

DDR Museum
Berliner Dom

 Az 1894 és 1905 között Julius Raschdorff tervei alapján olasz reneszánsz illetve barokk jegyekben épült templom az egyik legjelentősebb protestáns egyházi építmény Németország területén. A második világháborúban súlyosan megsérült katedrális külsejét 1984-re leegyszerűsítették, a katedrális belsejét pedig 2002-re az eredetihez hűen helyreállították, az alagsorban található a Hohenzollern-kripta, Németország legfontosabb dinasztikus temetkezési helye: a 16. század végétől a 20. század elejéig a Hohenzollern-ház összesen 94 tagja talált ott végső nyughelyére. Ottjárttunkor az épület nem volt látogatható, az egyik oldalán pedig a felállított állványzat csúfította el, amely még így is impozáns látványt nyújt.

A Dom mellett továbbhaladva baloldalon a Lustgarten közpark található, mögötte pedig az Altesmuseum neoklasszicista épülete áll, az épületben a berlini Állami Múzeumok antik gyűjteménye látható. Az épület 1825-1828 között, Karl Friedrich Schinkel tervei alapján készült.

Altesmuseum

Ahogy elsétáltunk az épület mellett, egyenesen a Kolonnadenhof-hoz értünk, magyarul Oszlopudvar, ami mögött az Alte Nationalgalerie épülete áll. Az Oszlopudvar az Unesco Világörökség része.

Alte Nationalgalerie

Az oszlopok közt tovább haladva a Neues Museum épülete elé értünk, mellette pedig egy modern galéria épülete áll. A Museueminsel talán legnagyobb dobása a Pergamon Múzeum, ez azonban zárva van, felújítás miatt, még csak megközelíteni sem nagyon lehetett. A sziget csücskében pedig a Grote Múzeum épülete áll. Így aztán átsétáltunk a Spree felett majd megnéztük a Deutsches Historisches Museum épületét, ami ma fegyvertárként funkcionál és a német történelemről szóló időszaki és állandó kiállításokkal várja a látogatókat.

A Schlossbrückén átsétálva elindultunk visszafelé, útba ejtve a Marx-Engels fórumot, az 1848-as "Kommunista Kiáltvány" szerzőiről és a modern szocializmus megalapítóiról elnevezett parkot az egykori Német Demokratikus Köztársaság kormánya nyitotta meg 1986-ban. És a szobraikat a mai napig sem háborgatja senki sem…

Marx és Engels

 

A parkon át haladva elsétáltunk a Rotes Rathaus előtt, ahol épp egy veterán tehergépkocsi kiállítás volt látható. A Rotes Rathaus, magyarul a Vörös Városháza Berlin szenátusának és mindenkori polgármesterének székhelye. Nevét – értelemszerűen - a vörös tégláiról kapta, 1861-1869 között épült Hermann Friedrich Waesemann tervei alapján, az akkor még a Német Birodalomhoz tartozó, ma lengyelországi Toruń város városházájáról mintázták.

Rotes Rathaus

Sétánk itt ért véget, a kora esti nyüzsgésben megkerestük a villamos megállót, majd szépen kiutaztunk a szállodánkig. Leszálláskor észrevettünk egy nyitva tartó szupermarketet, naná hogy bementünk, venni ezt –azt, azért a kínálatot és az árakat elnézve hamar rájön az ember, hogy a nyugat még mindig nem hanyatlik… 

A szállodában már vártak bennünket a vacsorával, szerény,  de korrekt svédasztalos kínálatból lehetett választani, elnézve a többieket senki nem maradt éhes. Este a nyolcadik emeleten lévő szobánkból próbáltuk valami panorámát felfedezni, de csak panelházakat lehetett látni. Na de majd holnap!


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Sörözzünk !!! Az osztrák söripar remekei :-)

Az előző poszt végén írtam, egy kis helyi fesztiválról. Azt tudni kell, hogy Ausztriában, Svájcban és Németországban is az emberek minden lehetőséget megragadnak, hogyha szórakozásról van szó. De, ezt is ésszel teszik :   teszem azt, az egyik kis faluban szükség van a faluban található padok felújítására, akkor szerveznek egy jótékonysági estet, összeszalad a falu, a helyi vállalkozók kitelepszenek, sör, kolbász stb.     Az itt összegyűjtött adományokból pedig rendbe rakják a padokat,   aztán lesik a következő alkalmat, hogy szervezhessék a következő kis bulit… Igy megy ez… Az ilyen kis összejöveteleken de akár a nagyobb fesztiválokon aztán a helyi sörfőzdék igen kitesznek magukért. Ausztriában nagy hagyománya van a sörfőzésnek és a sörivásnak, erről szólna most ez a kis bejegyzés. Az osztrák sörök nagy része is a német tisztasági törvény alapján készül. Hogy mi is ez : 1516-ban Bajorországban bevezették az úgynevezett "tisztasági törvényt", amely a sörfőzéshez csak a négy

Schloss Hohenwerfen - Kémek a Sasfészekben

Schloss Hohenwerfen - Kémek a Sasfészekben  Salzburg és Bischofshofen közt az A10 jelű autópályán haladva pazar látvány tárul az utazó elé, ugyanis   kb.150 méter magasból egy gyönyörű vár   magasodik a völgy fölé. Ez a Schloss Hohenwerfen, s az impozáns vár sokaknak ismerős lehet: az épület Schloss Adler művésznéven a Kémek a Sasfészekben című, 1968-ban készül háborús remekmű díszleteként és helyszínenként szolgált. De ne rohanjunk előre ... A vár 1075-és 1078 között épült   Gebhard, salzburgi érsek megrendelésére, a környék védelmének céljából. A vár hosszú évszázadok át a salzburgi érsekek birtokában volt, és egy időben vadászkastélyként is funkcionált. A német parasztháborúk idején a felfegyverkezett bányászok és munkások 1525-1526-ban megtámadták, az ostrom után pedig porig égették. A lázadások leverése után aztán   - büntetésből -   nekiállhattak újra építeni. A renoválás során itáliai erőd-és várépítési   tapasztalatokat is felhasználtak. A harmincéves háború

A MILKA - Story : A lila tehén nyomában

H a azt mondom, MILKA, mindenkinek beugrik a lila tehén  és a finom alpesi csoki. De mitől lett ilyen népszerű a márka ? Ime a MILKA story.... Kezdjük az elején : Phillip Suchard  - aki  eme csodát megalkotta - svájci cukrászmester, 17 éves korában kezdett el gyakornokként dolgozni testvére berni cukrászdájában . Mint abban az időben sokan , a fiatal ember híres és sikeres szeretett volna lenni, erre lehetőséget pedig abban látott, hogy Amerika felé vegye az irányt. Svájci órákkal és nagy becsvággyal felpakolva vágott bele a nagy kalandba, ami aztán nem úgy sikerült ahogyan ő tervezte. Hazatérve Svájcba,  1825 novemberében Neuenburgban megnyitotta saját cukrászdáját,  ahová egy újszerű édesség,  az "au chocolat fin de sa fabrique",  vagyis a „finom házi készítésű csokoládé"-val igyekezett becsábítani az embereket. A valódi kézműves termékek hamar népszerűek lettek, azonban a lassú gyártás miatt hamarosan modernizálni kellett az üzemet. 1826-ban a szoms