Somoskővár- Macskalyuk tanösvény-Pásztó

 

 

A hétvégén egy késő őszi, kora téli túra keretében meglátogattuk Szlovákia Magyarországhoz legközelebb eső várát és annak környékét, a Túrázz Velem Turista Egyesület szervezésében.

 

A kora reggeli esőben, a buszban azon gondolkoztunk, hogy csak nem marad ilyen az idő, mert akkor nagy sárdagasztásban lesz részünk mindamellett, hogy bőrig ázunk, azután az időjárás előrejelzés megnyugtatott minket: sem eső sem más csapadék nem lesz, de a napot sem nagyon fogjuk látni. A 21-es főúton haladva kipróbáltuk a zenélő útszakaszt, de elég vájt fülűnek kell lenni, hogy elsőre felismerjük az Ismerős Arcok Nélküled című számát… Kora délelőtt létük át a szlovák – magyar határt Somoskőújfalunál, majd a főútról néhány száz méterre-jobbra letérve már Sátorosbánya főutcáján haladtunk, majd megint egy éles jobb kanyar után már az erdei műúton gurultunk a vár alatti parkolóig. A kőzúzalékos parkoló mellett egy szép játszótér van kiépítve, szalonnasütő helyekkel és egy kis információs irodával, azt mondanom sem kell, hogy vasárnap kora délelőtt egy lélek nem volt itt rajtunk kívül.  A fagypont alatti hőmérséklet elsőre meglepő volt, de felöltözve azért már viselhető volt, meg persze a kedves útitársunk által körbekínált diólikőr is segített J

A parkolóban az infopont a vár tornyára hasonlít

Az útvonalak

A határ

Somoskő vára a Medves egyik vulkanikus kúpján épült, első írásos említése a 13. századból származik, a korabeli oklevelek szerint Anjou Károly 1320-ban foglalta vissza a várat a huszitáktól majd Szécsényi Tamás bárónak ajándékozta, tőle pedig a Losonczy családra szállt. A török hódítás során Salgó és Fülek vára sajnálatosan hamar elesett, azonban Somoskő helyőrsége közel 20 évig sikeresen védte a várat. A törökök végül 1576-ban foglalták el és 1593 őszéig tartózkodtak itt, amikor is a közeledő királyi seregek elől egyszerűen leléptek. A vár a következő években jelentős átépítésen esett át, ekkor épültek a hatalmas tornyai is. A Rákóczi –szabadságharc utolsó évében a császári csapatok okozták, akik felgyújtottá az épületeket, innentől fogva elvesztette hadászati jelentőségét. A vár pusztulását az 1970-es években elindított restaurálás állította meg, amely napjainkban is tart. Viszont egy dolgot nem értettünk: hogy lehetett a Trianoni határt úgy meghúzni, hogy  Somoskő település Magyarországé lett, a falu határában, tulajdonképp az egyik utca végén álló vár meg Szlovákiáé ? 

 Itt jön a történetbe egy fatális véletlen: Dr.Krepuska Géza , füll –orr –gégész orvosprofesszor, akinek nagyjából 2000 holdas birtoka és bazaltbányái voltak az elcsatolt területeken, a Trianoni döntés értelmében mindenét elvesztette. Csakhogy, amikor a magyar –csehszlovák határrendező  bizottság egyik angol tisztje megbetegedett, dr.Krepuskát kereste fel. Az állítólag halálos beteg, menthetetlen angol tisztet a professzor sikeresen meggyógyította, közben rávette, hogy a bizottság szálljon ki Somoskőre és nézze meg a falut és a környéket. Kijöttek, megnézték, majd a magyar –csehszlovák határrendező bizottság javaslatára a két falut, Somoskőt, Somoskőújfalut és az érintett bányákat 1923.április 23-án Genfben hivatalosan is visszacsatolták Magyarországhoz. A tényleges birtokbavétel 1924.február 15.-én történt meg, azóta ez a Hazatérés Napja a környéken. A vár viszont maradt a határ túloldalán…

A parkolóból elindulva egy kis fahídon áthaladva a még kissé fagyos, lehullott levelekkel borított túraútvonalon indultunk el a vár felé. Néhány perc séta után a Krúdy forráshoz értünk, melynek mai napig iható a vize, nevét azonban nem Krúdy Gyuláról kapta, hanem Krúdy Gábor régész után, nem is olyan régen, 1987-ben. Krúdy Gábor kezdeményezte ugyanis a Somoskői vár felújítását, emiatt így állítottak neki emléket. A forrás mellett és egyébként a túraútvonal közvetlen közelében is lehet látni a két ország határát jelölő határköveket, ha nem figyel a túrázó, akkor ez egyik lába Szlovákiában, a másik Magyarországon van, de ma már ebből nincs probléma J

A forrást elhagyva a jól jelzett túraútvonalon haladtunk a vár irányába, ami a fák közt időnként már megmutatta megát. A várhoz vezető sárga jelzés mellett kisebb hófoltokat láttunk, itt bizony már közeleg a tél…

 Az út néha egy kicsit kaptatós, de egyáltalán nem vészes, bárki számára simán teljesíthető. Felfelé haladva először a Kőtengerhez érkeztünk, itt egy fa kilátót is építettek, a bazaltoszlopokból származó törmeléklejtő remekül néz ki, a tájékoztató szerint a mai napig mozgásban van, emiatt nem telepszik meg rajta a növényzet. Jó idő esetén a napon sütkérező erdei siklókat is lehet látni.

Kőtenger

A Kőtengertől egy kicsit emelkedik az út, de még mindig könnyen járható a lépcsőknek hála, és hamarosan a vár alatt található bazaltorgonához értünk. A bazaltorgonának is hívott képződmény egy ősi vulkán kitörésének kihűlt maradványa, egyébként elképesztően néz ki a gyakorlatilag szabályos vonalaival.

A bazaltorgona

Innen egy újabb lépcsőn kellett felsétálni és máris fent voltunk a várnál. Egy része most is felújítás alatt áll, a lekordonozott területen kívül szabadon lehet mászkálni a falak közt. A belépő 3 euro, de vasárnap lévén a jegypénztár zárva volt, annál is inkább mert októbertől március végéig ingyenesen látogatható  :-)  A vár leginkább restaurált része a vártorony,  innen is egészen pazar a kilátás akár a közeli Salgó várára, akár a környező hegyekre, amelyek most sejtelmes ködbe, párába burkolóztak, kissé misztikus felhangot adva a látványnak.

Somoskő vára

Háttérben Salgó vára

Ködbe vesző hegyek és völgyek

Rövid nézelődés és egy gyors uzsonnaszünet után lesétáltunk a vár alatti Petőfi kunyhóhoz, közben átléptük a magyar-szlovák határt. A Petőfi kunyhó valójában egy emlékhely: Petőfi Sándor 1842.június 12-én járt a faluban és meg is emlékezett a várról. A kunyhóban korabeli fényképek mellett egy Petőfi portré van kiállítva, a házikó ablakából is gyönyörűen látható a közeli Salgó vára.  A kunyhó alatt az út mellett a 13 aradi vértanú emlékműve áll, valamint egy harang illetve egy kis helyiségben a környék várainak fa makettje látható, már ha a telefonunkkal bevilágítunk, mert világítás az nincs…

A vár  Magyarországról nézve , alattaa Petőfi kunyhó

Makettek eldugva

Pár perc nézelődés után újabb határátlépés következett, visszaindultunk a sárga jelzésen, majd a vár alá érve egy elágazásnál kis tábla jelezte a Macskalyuk tanösvény kezdetét. Egy kissé emelkedős rész után  egy gyakorlatilag egyenes úton sétáltunk az erdőben, ami egyszer csak mesélni kezdett… 

A több száz éves bükkfák közt  először az egykori vámház romjai  tűntek elő. A környező bányákból az erdei vasúton szállított köveket itt ellenőrizték, csak ezután léphette át a szerelvény az államhatárt. Az épületnek ma már csak romjai láthatóak, illetve egy kövekkel megpakolt csille emlékeztet minderre. 

A vámház emlékhelye

A vámház romjait elhagyva néhány méter után baloldalon egy rétegforrás és annak a vízkivezetője látható. Ahogy haladunk tovább pár száz méter múlva egy elágazáshoz érünk, jobbra indulva pedig máris az egykori bányásztelepen találtuk magunkat.

A rétegforrás vize

Bányásztelep 

Az 1880-ban megnyitott macskalyuki kőfejtőben fénykorában 1500 ember dolgozott, nekik épült itt a bányásztelep az erdő mélyén. A romos épületek falai ma is jól láthatóak, és képzeljük el azt , hogy itt emberek laktak, télen, nyáron, messze mindentől… A II.világháború után a fejtés fokozatosan megszűnt, a telep elnéptelenedett, a természet pedig szépen lassan ismét birtokba veszi a területet.

A telep előtt haladtunk tovább, ismét egy kicsit emelkedősebb szakaszon, majd egy tisztásra érve a piros jelzésen értünk el a Macskalyuk oldalába. Innen egy kissé sáros, csúszós ösvényen mentünk felfelé egy keveset, majd egy tisztásra jutottunk ki, ami frissen ültetett diófacsemetékkel volt tele, a kis facsemeték műanyag burkolattal voltak védve az őzek és az időjárás ellen. Innen már látszott is a kétszintes, fából épült kilátótorony, ahonnan gyönyörű a kilátás, egyszerre látható Somoskő és a Salgó vára is, főleg ha jó az idő… 

Somoskővár és Salgó vára

A ködös, párás idő miatt nem igazán volt látható a két vár, úgy ahogyan szerettük volna, de ez az időjárás egy kicsit titokzatosabbá tette a látványt. Aki tériszonyos, annak nem kell felmászni a kilátóba, hanem csak kisétál a Macskalyuk széléig, onnan még nem lehet lelátni a bánya területére, de a várakat remekül lehet látni! Amíg nézelődtünk, érkezett egy túrázó helyi pár is, akikkel szóba elegyedve azt is megtudtuk, hogy a Macskalyuk a többféle magyarázat ellenére azon egyszerű oknál fogva Macskalyuk, mert régebben rengeteg vadmacska élt az egykori bánya területén, miattuk lett így elnevezve.

 

Rövid energiagyűjtés után elindultunk visszafelé, majd lementünk a bánya területére, ahol több információs tábla is tájékoztat –szlovákul, magyarul és angolul – a lávatakaróról, a bazalt tulajdonságairól a bánya múltjáról és jövőjéről.

Az egykori bányában 

 A bánya területét elhagyva, egy kb 10 perces ereszkedéssel máris lent voltunk a parkolóban. Rövid pihenés és szerelvényigazítás után elindultunk vissza, Magyarország felé, a határátlépés után pedig tettünk egy kitérőt Pásztóra. Egyik utastársunk ugyanis Pásztó szülötte, és ha már erre jártunk, akkor bemutatta nekünk szülővárosa néhány nevezetességét.

 

Pásztó

Pásztó, vagy ahogy nevezik a Mátra nyugati kapuja egy megközelítőleg 9000 lakosú kisváros Nógrád vármegyében. Nevének többféle eredete is ismert, a legvalószínűbb az Anonymus által elsőként leírt Poztuh névből származik. Mivel több Pásztó nevű település is ismert volt, sokáig Szakállas Pásztóként említették, egy 1686-ból fennmaradt pecséten látható szakállas fej miatt.1190-ben a ciszterci  rend apátságot alapít Pásztón, a tatárjárás után a szerzetesek építik újra a települést. A település 1298-ban vásártartói jogot kapott,  1407. április 26-án Zsigmond király városi kiváltságlevelet adományozott a településnek, lakóit a budai polgárokat megillető jogokkal ruházta fel. A város fejlődését a török hódítás törte meg, közel száz évig csak a kiéget falak álltak a településen. 1650-es években indult újra az élet, a szerzetesek 1715-re felépítették a ma is látható kolostort, később azonban a fejlődési dinamizmus megtört.1867-ben kiépítik a vasutat, a település elsősorban a szőlészetéről és kisiparáról nvezetes.  A II.világháború után Nógrád megyéhez csatolták, az 50-es években a termálvíz hasznosítására strandfürdő épült, majd egy kórház is felépült.1984.január elsején várossá nyilvánították.

 

Sétánk során először a templomot néztük meg csak úgy kívülről, majd a mellette álló Oskolamester házáról kaptunk némi információt.

A város temploma

 A házat már 1418-ban említi egy oklevél, a ház a Mátra vidéki hagyományoknak megfelelően kerek, görgetett patak kövekből épült.1968-ig az épületben élt a mindenkori pásztói kántortanító és családja. Az 1978-79-es renováláskor a régészek a kamra padlózata alatt kialakított veremben egy középkori háztartás csaknem teljes kelléktárát találták meg, feltételezéseik szerint a ház akkori tulajdonosa a törökök elől rejthette el a holmikat.

Az Oskolamester háza

Az Oskolamester háza mellett ugyanakkor egy üveghutát is feltártak, amit ma is meg lehet nézni. Az utca túloldalán a ciszterci rend egykori templomának romjai láthatóak, mellette pedig a Pásztói Múzeum épülete áll.

A múzeum mellett pedig le lehet sétálni néhány lépcsőn a Varázsvölgybe. Ezen a kis közösségi téren található a helyiek által csak Szalay Malomnak nevezett, korábban a szerzetesek által üzemeltett, restaurált, működő vízimalom, illetve egy kávézó is. Advent első estéje lévén kis karácsonyi vásár és hangulat fogadta a látogatókat, rövid nézelődés, egy kávé és forralt bor legurítása után azonban indulni kellett hazafelé.

Ismét egy remek túrát sikerült abszolválni, remek társasággal
, a túra tulajdonképp egy jól eső séta volt, de rengeteg látnivalóval. Somoskő várát és környékét azért jó lenne még egyszer, kicsit naposabb időben is megnézni…