Ugrás a fő tartalomra

Leonardo Szülőföldjén 4.nap

 



Reggio Emilia – Ferrari múzeum, Maranello – Bologna – Monselice

 

Már előző este motoszkált egy gondolat a fejemben, ugyanis amikor a szállodához közeledtünk, többször láttam a Mapei Stadion feliratot.  Akkor eszembe jutott, hogy így hívják az olasz első osztályú labdarúgó bajnokságban, a Serie A-ban vitézkedő Sassuolo stadionját is. Mikor korán felébredtem, a szoba ablakán kinézve szinte karnyújtásnyira ott volt a stadion. Ezt nem lehetett kihagyni, ezért elsétáltam, a kora reggeli 27 fokos, párás melegben a létesítményig. A stadion 22000 néző befogadására alkalmas, nagy mozgás nem volt korán reggel, a melósok éppen az egyik lelátót takarították, viszont a parkolóban mindenhol graffiti és szemét…

A Sassuolo stadionja
 

Néhány fotót lőttem, aztán visszasétáltam a szállodába, megreggeliztünk, majd megint a szokásos menetrend szerint felpakoltunk a buszba és indultunk is Maranello felé. A kis község Modenától néhány kilométerre található, és itt tulajdonképpen minden az olaszok egyik nemzeti büszkeségéről, a Ferrariról szól. Ahogy gurultunk a központ felé, még a házak előtt is Ferrari alkatrészekből készült kis utcai szobrok vannak, a körforgalomban pedig az autógyár jelképe az ágaskodó lovacska, azaz az Il Cavallino Rampante jelzi, hogy jó helyen vagyunk.

Ferrari Múzeum főkapu
 

A múzeum a Via Alfredo Dino Ferrari úton található, tágas parkolóval, illetve a bejárat előtt található ikonikus acélkockával, melybe beleapplikáltak egy F1-es autót, egyet abból a hét világbajnoki autóból, mellyel Michael Schumacher versenyzett. A Ferrari történetét sokan leírták már előttem, röviden csak annyit, hogy a gyárat Enzo Ferrari alapította 1929-ben Scuderia Ferrari (Ferrari versenyistálló) néven, ekkor még csak versenyautókat gyártott. Elsősorban amatőr versenyzők kaptak lehetőséget a versenyzésre, és ha beváltak, akkor az Alfa Romeo gyári csapatánál folytathatták. 1938-ban Enzo Ferrari lett az az Alfa Romeo versenyigazgatója, azonban 1940-ben felismerte, hogy a versenyistállóját az Alfa be akarta kebelezni, ezért lemondott és visszatért Maranelloba, hogy a saját csapatát vigye sikerre.

A gyár 1943-ban Maranellóba költözött, de 1944-ben lebombázták, és csak 1946-ra hozták helyre. Az első közúti Ferrari 125S jelzésű modell 1947-ben készült el. A cél az volt, hogy a bevételből Enzo a versenyistállót támogassa, ugyanis a Ferrari a Formula 1 versenysorozat 1950-es indulása óta jelen van a sorozatban. Az utcai autók is hamarosan népszerűek lettek, ehhez hozzájárult az is, hogy a Ferrarik karosszériáján olyan híres formatervező cégek dolgoztak, mint a Pininfarina, a Bertone, a Ghia és a Touring. A Ferrari kultuszautó lett a fiatal multimilliomosok körében, a kis példányszámú szériákat a hosszú várakozási idő ellenére is elkapkodták. Enzo Ferrari 1988-ban bekövetkezett haláláig személyesen felügyelte a gyár működését, szokása volt, hogy a tesztpálya mellett egy fotelben ülve figyelte a tesztelést. Műszaki zseni volt, úgy, hogy semmilyen szakirányú végzettsége nem volt, autószerelőként és sofőrként dolgozott. Híresen utálta a gazdagokat: megváratta őket, és sokszor ki sem ment irodájából, hogy kezet fogjon velük, hiába hagytak ott vagyonokat az autóiért. Bárkivel összeveszett, ha úgy tartotta kedve, és semmiféle korlátozást vagy udvariassági szabályt nem tisztelt. Igazi konok, nehéz természetű ember volt. Fia halála pedig végképp embergyűlölővé tette, és udvariatlanságának, bántó viselkedésének hatalmas híre volt.

 

Szóval a múzeum: tanácsos előre jegyet venni, mert bár lehet belépőt venni a helyszínen, a tolongást és a sorban állást így el lehet kerülni. A bejárati ajtón belépve rögtön egy meghökkentő dologgal szembesültünk: bal kéz felől a falra fel van helyezve egy valódi forma 1-es gép! A 16-os rajtszámú, Charles Leclerc által vezetett autót az augusztus 27-én megrendezett holland nagydíjon is láthattuk, erre utal a tábla…

A recepció mellett elhaladva egy lépcsőn kellett felsétálni, és innentől kezdve mindent a szemnek, semmit a kéznek alapon működik minden, a három szinten minden megtalálható, ami a Ferrari versenyistállóval kapcsolatos. Először az ún. Supercars tárlaton sétáltunk végig, mondanom se kell tátott szájjal, valószínűleg soha nem kerülök ennél közelebb egy Ferrarihoz :-)

Elképesztő dizájnú, több millió eurós gépcsodák vannak kiállítva, sőt már a jövő Ferrarijának egy prototípusa is megtekinthető.

 Egy kisebb folyosón átsétálva értünk az igazi Kánaánba, azaz a Győzelmek csarnokába: egy hatalmas teremben egy U alakú pódiumon a Ferrari ikonikus versenyautói láthatók, Gilles Villeneuve autójától Michael Schumacher F1-es gépein keresztül Kimi Raikkönen világbajnok autójáig. 

A Győzelmek csarnoka


A falakon hollywoodi mintára megkomponált kisfilmek mennek folyamatosan a győzelmekről, az autókkal szemben pedig a falakon a világbajnokok portéi láthatóak, illetve az összes (!!!) eddig megnyert trófea. Elsőre lehetetlen betelni a látvánnyal, elképesztő ilyen gépek mellett állni! 

A valaha volt legnagyobb F1 világbajnok 

Hirtelen azt sem tudtam, hogy merre és mit nézzek, de aztán öntudatra ébredtem, szépen körbejártam a termet többször is, fotóztam mindent IS  és közben tudatosult bennem, hogy milyen sporttörténelmi dolgokat látok.  A versenyzők portréi mellé kihelyezték a bukósisakjaikat is, illetve a terem egy sarkában, egy vitrinben az összes, addig elkészült Ferrari makettje megnézhető!

De még nem volt vége, a csarnokból kisétálva egy másik hatalmas épületbe lehet bejutni, itt a Ferrari sportautó részlegének kiállítása látható. Szó szerint belebotlik az ember az egyik, ha nem a legszebb Ferrari-ba, a 166mm Berlinetta Vignale-ba. 1952-ben gyártották, az a néhány példány, ami időnként felbukkan az aukciós házak oldalán egy kisebb ország éves költségvetésébe kerül…

Berlinetta Vignale

Persze van más néznivaló is: a talán az egyetlen nem Ferrari piros autó a 340-es 1953-ból, a Ferrari 430 Scuderia, de van itt GT autó – Ferrari 330 P4 – Indy racing gép 1988-ból, illetve a 2018-os F1 gép is be van állítva a sarokba…

F 340
Ferrari 330 P4

 Egy forgókapun áthaladva máris egy másik dimenzióban találtuk magunkat, ugyanis itt már napjaink sportautóinak utcai illetve versenygéppé alakított verzióit lehetett megnézni, illetve van lehetőség emlékfotót készíteni: beülni egy utcai Ferrariba, készítenek néhány fotót, kiválasztjuk a hátteret illetve a legjobb képet és már lehet is menni 15 euróval a kasszához :-)

Szóval egymás mellett látható a Ferrari 296 GTB utcai verziója és a versenygép… Ha a forgalomban megjelenne egy ilyen „dög” mögöttem, csak azt nézném, merre húzódjak le. 

Az utcai verzió...
... és a versenygép

 A sportgépek mellett van itt más is: valódi szimulátorokon lehet kipróbálni, milyen is néhány kör az F1-es pályákon. Kifelé menet még egy komplett F1-es paddock-ot lehet megnézni, az idei versenygéppel díszítve, majd a shop-on keresztül lehet kimenni. 

Játszani is lehet

Apropó, shop: itt ha vásárolni szeretnénk, nem árt ha van egy szaudi olajsejk nagybácsink! A legolcsóbb baseball sapi 45 euró, egy póló –snassz piros, kicsi Ferrari logóval -75 euró, egy Puma sneaker még kisebb logóval 100 euró… az F1-es cuccok meg még drágábbak, szóval nem egy pénztárcabarát hely… Viszont van egy hangulatos kávézó is, ahol néhány perc után igen príma eszpresszót lehet inni.

A múzeum bejáratával szemben, a tér túlsó oldalán van egy másik üzlet, a Warm Up!, itt is rengeteg hivatalos merch kapható, illetve modellek, makettek, kulcstartók mágnesek, némileg barátságosabb áron. Itt lehet jelentkezni Ferrari vezetésre: a parkolóban állnak a gépek, kiválasztja a bátor jelentkező az autót, írnak egy szerződést, biztosítást, majd 120 euró/10 perc áron lehet is indulni! Természetesen az instruktor ott ül a jobbegyben, indulás előtt pedig tartanak egy gyorstalpalót, mert egy ilyen géppel elindulni sem egyszerű. Volt, aki élt a lehetőséggel, majd utána letörölhetetlen vigyorral sétálgatott :-)

 

Egy körre valaki ? 

 Jó két és félórát töltöttünk el Ferrari-éknál, majd indultunk tovább Bologna felé, de még a településen voltunk, amikor a sofőrünk és idegenvezetőnk úgy gondolta, hogy ejtsük meg a heti nagybevásárlást és megálltunk egy diszkont parkolóban.  Lerohantuk az üzletet, közben pedig az árakat látva ismét csak rá kellett jönnünk, hogy idehaza minket nagyon hülyének néznek…

Miután mindenki összeszedte a hazaiaknak szánt cuccot, most már tényleg elindultunk Bologna felé. Egy ideig alacsonyabb rendű utakon, kis településeken át, majd felhajtottunk az autópályára, hogy a mintegy 25 percnyire lévő Bolognába elguruljunk. Hát időben egy kicsit hosszabb lett az út… Nem mentünk 3 kilométert a pályán, mikor a sort beelőzte két rendőrautó, majd lelassították a sort és aztán meg is állították a forgalmat, ugyanis a távolban az út mellől fekete füstoszlop szállt fel. Biztos ég az út melletti terület, ez volt az első gondolata mindenkinek, ezt erősítette, hogy néhány tűzoltó gépkocsi húzott el az álló sor mellett. 

Lassits! Füsz a távolban

Közben pedig egy türelmetlen sofőr előregurult, kicsit előrébb is, mint a rendőrautó. Na, ezt észlelve a két csinos rendőrnő rögtön kiterelte a renitenst a leállósávba, az okmányait szépen zsebre tették, majd mutatták neki, hogy várjon türelemmel. Ezután szirénázva elgurultak a pár száz méterrel előrébb dolgozó tűzoltókhoz, majd visszajöttek és a sor elejére állva jelezték, hogy lehet indítani a motorokat és hajrá. Persze a türelmetlen renitensről sem feledkeztek meg, ahogy elgurultunk mellettük, a rendőrök egyike épp egy bírság cetlivel jutalmazta a mutatványt. Egyébként egy autó gyulladt ki a leállósávban, de sérülteket nem láttunk a roncs mellett.

 

Ezután a kis háromnegyed órás intermezzo után tényleg eljutottunk Bolognába. A város Emilia Romagna tartomány székhelye, az első európai egyetem székhelye, melynek ma 90 000 hallgatója van. Bolognát az i. e. 5. században alapították az etruszkok Felsina néven. A 11. században szabad kommuna alakult a városban. A város világhírű egyetemét 1088-ban alapították, mely a legelső volt Európában, sok híres magyar is tanult itt. Bolognát hagyományosan baloldali településként tartják számon az olasz belpolitikában. A város a munkásmozgalom egyik központja Olaszországban, valamint a második világháború alatt az Olasz Ellenállási Mozgalom egyik központja volt.

A történelem során emlegették a tornyok városaként is, ugyanis a 11. században sok gazdag család magas, négyzetes alapú tornyot épített téglából. Az akkor nagyon gazdag Bolognában a tehetős családok versengve néhány évtized alatt csaknem száz ilyen tornyot húztak fel, gyakran közvetlenül egymás mellé. Átlagos magasságuk kb. 60 méter. Az egyik fennmaradt torony, az Asinelli 97 méteres, ami egy 30–35 emeletes panelház magassága. Több elméletet is kidolgoztak arra, miért emeltek ilyen nyilvánvalóan célszerűtlen konstrukciókat — a legvalószínűbbnek az tűnik, hogy a tornyok a rivalizáló családok státuszszimbólumai voltak: és azok magasságával fejezték ki gazdagságukat és ebből következő befolyásukat. Aztán persze a sok, hirtelen felhúzott torony a saját súlya alatt összeomlott, ezért a családok többsége maga bontotta vissza a tornyokat, általában 20-30 méterig. Rengeteg műemlék, palota és múzeum van a városban, kis túlzással minden sarokra jut egy.

 A Piazza Malpihgi-n található turistabuszok részére kialakított megállóban leszálltunk és egy kis sétára indultunk. A Via Ugo Biassi árkádjai alatt egészen kellemes hűvös volt, vasárnap lévén nagy nyüzsgés nem volt. Az árkádsort a Via Giacomo Venezian-ra érve hagytuk el, jobbra fordultunk és a középkori várfal mellett sétáltunk egy saroknyit, majd balra fordulva a Via IV November sikátorán átsétálva kiértünk a város főterére, a Piazza Maggiore-ra. 

Bologna Palazzo D'Accursio

A hatalmas téren egy szabadtéri színház volt kialakítva, baloldalon haladtunk egyenesen a Palazzo D’Accursio előtt, ami a városháza épülete, tőle nem messze áll a Neptun szobor.

Neptun szobor

 A térről sok kis sikátoron sétáltunk tovább, a szűk utcákon szinte mindenhol vendéglők vannak vagy élelmiszerboltok. 

Egy helyen a kirakatban hatalmas mennyiségű sajt csábítja be az embereket, a bolt másik kirakatában pedig a frissen készített házi tészták ingerelnek vásárlásra, ugyanis azt csak haza kell vinni és megfőzni!

Sajt ...
és tészta minden mennyiségben

Rövid sétával jutottunk el a Piazza Santo Stefano-ra, itt áll a helyiek által csak Sette Chiese-ként azaz Hét Templomként ismert épület. A hagyomány szerint Szent Petronius, a város püspöke az 5. században Ízisz istennő temploma fölé építette a bazilikát, olyan épületet szeretett volna, amely a jeruzsálemi Szent Sír-templomra emlékeztet. Ahogy körbejártuk, tényleg úgy tűnt, hogy több vallás több temploma is egy helyre épült, valami különleges hangulata van.

Sette Chiese

A templom megtekintése után az idegenvezetőnk szélnek eresztette a csoportot, nekiálltunk hát éttermet keresni, ami valljuk be őszintén Bolognában, de akár egész Olaszországban nem egy nehéz feladat :-) . Rövid keresgélés után be is ültünk a Via Caprarie-én lévő Bar Pasticeriába, mert nem ettünk még elég tésztát :-) Mondjuk ilyet nem, mint amilyet itt ettünk és ehhez társult még egy korsó hideg Ichnusa, a szárdok söre, meg az elmaradhatatlan limonádé. 

Dolce Vita

 Jóllakottan sétálgattunk még egy kicsit a környező utcákban, az éttermek teraszai kezdtek megtelni, sor állt a kézműves fagyizó előtt, ahol nem csak fagyit lehetett kapni, hanem saját készítésű csokikat és cukorkákat is. Mondjuk a kézműves termékek itt sem olcsók, de a minőség minden pénzt megér! 


Olasz idill 

 

 

Visszasétáltunk a találkahelyként megjelölt Neptun szoborhoz, majd visszamentük a buszmegállóba és fájó szívvel elhagytuk ezt a nagyon hangulatos várost. Nem sokkal délután öt óra előtt indultunk el, hogy aztán egy szűk másfél óra múlva Monselicébe érkezzünk meg, ahol ez első éjszakai szállásunk is volt. Mivel elég korán érkeztünk, a szobák kiosztása után bőven belefért egy kis lazítás a vacsora előtt. Még mielőtt bárki is rákérdezne, igen most is kaptunk egy kis tésztát :-) … A második fogásként feltálalt sertéspörkölt petrezselymes burgonyával is egész jó volt, a desszertként kapott pudingot már meg sem bírtam enni. Este pedig eszünkbe jutott, hogy a kaland hamarosan véget ér, holnap ugyanis hazafelé vesszük az irányt… 











Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Sörözzünk !!! Az osztrák söripar remekei :-)

Az előző poszt végén írtam, egy kis helyi fesztiválról. Azt tudni kell, hogy Ausztriában, Svájcban és Németországban is az emberek minden lehetőséget megragadnak, hogyha szórakozásról van szó. De, ezt is ésszel teszik :   teszem azt, az egyik kis faluban szükség van a faluban található padok felújítására, akkor szerveznek egy jótékonysági estet, összeszalad a falu, a helyi vállalkozók kitelepszenek, sör, kolbász stb.     Az itt összegyűjtött adományokból pedig rendbe rakják a padokat,   aztán lesik a következő alkalmat, hogy szervezhessék a következő kis bulit… Igy megy ez… Az ilyen kis összejöveteleken de akár a nagyobb fesztiválokon aztán a helyi sörfőzdék igen kitesznek magukért. Ausztriában nagy hagyománya van a sörfőzésnek és a sörivásnak, erről szólna most ez a kis bejegyzés. Az osztrák sörök nagy része is a német tisztasági törvény alapján készül. Hogy mi is ez : 1516-ban Bajorországban bevezették az úgynevezett "tisztasági törvényt", amely a sörfőzéshez csak a négy

Schloss Hohenwerfen - Kémek a Sasfészekben

Schloss Hohenwerfen - Kémek a Sasfészekben  Salzburg és Bischofshofen közt az A10 jelű autópályán haladva pazar látvány tárul az utazó elé, ugyanis   kb.150 méter magasból egy gyönyörű vár   magasodik a völgy fölé. Ez a Schloss Hohenwerfen, s az impozáns vár sokaknak ismerős lehet: az épület Schloss Adler művésznéven a Kémek a Sasfészekben című, 1968-ban készül háborús remekmű díszleteként és helyszínenként szolgált. De ne rohanjunk előre ... A vár 1075-és 1078 között épült   Gebhard, salzburgi érsek megrendelésére, a környék védelmének céljából. A vár hosszú évszázadok át a salzburgi érsekek birtokában volt, és egy időben vadászkastélyként is funkcionált. A német parasztháborúk idején a felfegyverkezett bányászok és munkások 1525-1526-ban megtámadták, az ostrom után pedig porig égették. A lázadások leverése után aztán   - büntetésből -   nekiállhattak újra építeni. A renoválás során itáliai erőd-és várépítési   tapasztalatokat is felhasználtak. A harmincéves háború

A MILKA - Story : A lila tehén nyomában

H a azt mondom, MILKA, mindenkinek beugrik a lila tehén  és a finom alpesi csoki. De mitől lett ilyen népszerű a márka ? Ime a MILKA story.... Kezdjük az elején : Phillip Suchard  - aki  eme csodát megalkotta - svájci cukrászmester, 17 éves korában kezdett el gyakornokként dolgozni testvére berni cukrászdájában . Mint abban az időben sokan , a fiatal ember híres és sikeres szeretett volna lenni, erre lehetőséget pedig abban látott, hogy Amerika felé vegye az irányt. Svájci órákkal és nagy becsvággyal felpakolva vágott bele a nagy kalandba, ami aztán nem úgy sikerült ahogyan ő tervezte. Hazatérve Svájcba,  1825 novemberében Neuenburgban megnyitotta saját cukrászdáját,  ahová egy újszerű édesség,  az "au chocolat fin de sa fabrique",  vagyis a „finom házi készítésű csokoládé"-val igyekezett becsábítani az embereket. A valódi kézműves termékek hamar népszerűek lettek, azonban a lassú gyártás miatt hamarosan modernizálni kellett az üzemet. 1826-ban a szoms