Reggio Emilia – Ferrari múzeum, Maranello – Bologna –
Monselice
Már előző este motoszkált egy gondolat a fejemben, ugyanis
amikor a szállodához közeledtünk, többször láttam a Mapei Stadion
feliratot. Akkor eszembe jutott, hogy
így hívják az olasz első osztályú labdarúgó bajnokságban, a Serie A-ban
vitézkedő Sassuolo stadionját is. Mikor korán felébredtem, a szoba ablakán
kinézve szinte karnyújtásnyira ott volt a stadion. Ezt nem lehetett kihagyni,
ezért elsétáltam, a kora reggeli 27 fokos, párás melegben a létesítményig. A
stadion 22000 néző befogadására alkalmas, nagy mozgás nem volt korán reggel, a
melósok éppen az egyik lelátót takarították, viszont a parkolóban mindenhol
graffiti és szemét…
A Sassuolo stadionja |
Néhány fotót lőttem, aztán visszasétáltam a szállodába,
megreggeliztünk, majd megint a szokásos menetrend szerint felpakoltunk a buszba
és indultunk is Maranello felé. A kis község Modenától néhány kilométerre
található, és itt tulajdonképpen minden az olaszok egyik nemzeti büszkeségéről,
a Ferrariról szól. Ahogy gurultunk a központ felé, még a házak előtt is Ferrari
alkatrészekből készült kis utcai szobrok vannak, a körforgalomban pedig az
autógyár jelképe az ágaskodó lovacska, azaz az Il Cavallino Rampante jelzi,
hogy jó helyen vagyunk.
Ferrari Múzeum főkapu |
A múzeum a Via Alfredo Dino Ferrari úton található, tágas
parkolóval, illetve a bejárat előtt található ikonikus acélkockával, melybe
beleapplikáltak egy F1-es autót, egyet abból a hét világbajnoki autóból,
mellyel Michael Schumacher versenyzett. A Ferrari történetét sokan leírták már
előttem, röviden csak annyit, hogy a gyárat Enzo Ferrari alapította 1929-ben
Scuderia Ferrari (Ferrari versenyistálló) néven, ekkor még csak versenyautókat
gyártott. Elsősorban amatőr versenyzők kaptak lehetőséget a versenyzésre, és ha
beváltak, akkor az Alfa Romeo gyári csapatánál folytathatták. 1938-ban Enzo
Ferrari lett az az Alfa Romeo versenyigazgatója, azonban 1940-ben felismerte,
hogy a versenyistállóját az Alfa be akarta kebelezni, ezért lemondott és
visszatért Maranelloba, hogy a saját csapatát vigye sikerre.
A gyár 1943-ban Maranellóba költözött, de 1944-ben
lebombázták, és csak 1946-ra hozták helyre. Az első közúti Ferrari 125S jelzésű
modell 1947-ben készült el. A cél az volt, hogy a bevételből Enzo a
versenyistállót támogassa, ugyanis a Ferrari a Formula 1 versenysorozat 1950-es
indulása óta jelen van a sorozatban. Az utcai autók is hamarosan népszerűek
lettek, ehhez hozzájárult az is, hogy a Ferrarik karosszériáján olyan híres
formatervező cégek dolgoztak, mint a Pininfarina, a Bertone, a Ghia és a
Touring. A Ferrari kultuszautó lett a fiatal multimilliomosok körében, a kis
példányszámú szériákat a hosszú várakozási idő ellenére is elkapkodták. Enzo
Ferrari 1988-ban bekövetkezett haláláig személyesen felügyelte a gyár
működését, szokása volt, hogy a tesztpálya mellett egy fotelben ülve figyelte a
tesztelést. Műszaki zseni volt, úgy, hogy semmilyen szakirányú végzettsége nem
volt, autószerelőként és sofőrként dolgozott. Híresen utálta a gazdagokat: megváratta
őket, és sokszor ki sem ment irodájából, hogy kezet fogjon velük, hiába hagytak
ott vagyonokat az autóiért. Bárkivel összeveszett, ha úgy tartotta kedve, és
semmiféle korlátozást vagy udvariassági szabályt nem tisztelt. Igazi konok,
nehéz természetű ember volt. Fia halála pedig végképp embergyűlölővé tette, és
udvariatlanságának, bántó viselkedésének hatalmas híre volt.
Szóval a múzeum: tanácsos előre jegyet venni, mert bár lehet
belépőt venni a helyszínen, a tolongást és a sorban állást így el lehet kerülni.
A bejárati ajtón belépve rögtön egy meghökkentő dologgal szembesültünk: bal kéz
felől a falra fel van helyezve egy valódi forma 1-es gép! A 16-os rajtszámú,
Charles Leclerc által vezetett autót az augusztus 27-én megrendezett holland
nagydíjon is láthattuk, erre utal a tábla…
A recepció mellett elhaladva egy lépcsőn kellett felsétálni, és innentől kezdve mindent a szemnek, semmit a kéznek alapon működik minden, a három szinten minden megtalálható, ami a Ferrari versenyistállóval kapcsolatos. Először az ún. Supercars tárlaton sétáltunk végig, mondanom se kell tátott szájjal, valószínűleg soha nem kerülök ennél közelebb egy Ferrarihoz :-).
Elképesztő dizájnú, több millió eurós gépcsodák vannak kiállítva, sőt már a jövő Ferrarijának egy prototípusa is megtekinthető.
Egy kisebb folyosón átsétálva értünk az igazi Kánaánba, azaz a Győzelmek csarnokába: egy hatalmas teremben egy U alakú pódiumon a Ferrari ikonikus versenyautói láthatók, Gilles Villeneuve autójától Michael Schumacher F1-es gépein keresztül Kimi Raikkönen világbajnok autójáig.
A Győzelmek csarnoka |
A falakon hollywoodi mintára megkomponált kisfilmek mennek folyamatosan a győzelmekről, az autókkal szemben pedig a falakon a világbajnokok portéi láthatóak, illetve az összes (!!!) eddig megnyert trófea. Elsőre lehetetlen betelni a látvánnyal, elképesztő ilyen gépek mellett állni!
A valaha volt legnagyobb F1 világbajnok |
Hirtelen azt sem tudtam, hogy merre és mit nézzek, de aztán öntudatra ébredtem, szépen körbejártam a termet többször is, fotóztam mindent IS és közben tudatosult bennem, hogy milyen sporttörténelmi dolgokat látok. A versenyzők portréi mellé kihelyezték a bukósisakjaikat is, illetve a terem egy sarkában, egy vitrinben az összes, addig elkészült Ferrari makettje megnézhető!
De még nem volt vége, a csarnokból kisétálva egy másik
hatalmas épületbe lehet bejutni, itt a Ferrari sportautó részlegének kiállítása
látható. Szó szerint belebotlik az ember az egyik, ha nem a legszebb Ferrari-ba,
a 166mm Berlinetta Vignale-ba. 1952-ben gyártották, az a néhány példány, ami
időnként felbukkan az aukciós házak oldalán egy kisebb ország éves
költségvetésébe kerül…
Berlinetta Vignale |
Persze van más néznivaló is: a talán az egyetlen nem Ferrari piros autó a 340-es 1953-ból, a Ferrari 430 Scuderia, de van itt GT autó – Ferrari 330 P4 – Indy racing gép 1988-ból, illetve a 2018-os F1 gép is be van állítva a sarokba…
F 340 |
Ferrari 330 P4 |
Egy forgókapun áthaladva máris egy másik dimenzióban találtuk magunkat, ugyanis itt már napjaink sportautóinak utcai illetve versenygéppé alakított verzióit lehetett megnézni, illetve van lehetőség emlékfotót készíteni: beülni egy utcai Ferrariba, készítenek néhány fotót, kiválasztjuk a hátteret illetve a legjobb képet és már lehet is menni 15 euróval a kasszához :-)
Szóval egymás mellett látható a Ferrari 296 GTB utcai verziója és a versenygép… Ha a forgalomban megjelenne egy ilyen „dög” mögöttem, csak azt nézném, merre húzódjak le.
Az utcai verzió... |
... és a versenygép |
A sportgépek mellett van itt más is: valódi szimulátorokon lehet kipróbálni, milyen is néhány kör az F1-es pályákon. Kifelé menet még egy komplett F1-es paddock-ot lehet megnézni, az idei versenygéppel díszítve, majd a shop-on keresztül lehet kimenni.
Játszani is lehet |
Apropó, shop: itt ha vásárolni szeretnénk, nem árt ha van egy szaudi olajsejk
nagybácsink! A legolcsóbb baseball sapi 45 euró, egy póló –snassz piros, kicsi Ferrari
logóval -75 euró, egy Puma sneaker még kisebb logóval 100 euró… az F1-es cuccok
meg még drágábbak, szóval nem egy pénztárcabarát hely… Viszont van egy hangulatos
kávézó is, ahol néhány perc után igen príma eszpresszót lehet inni.
A múzeum bejáratával szemben, a tér túlsó oldalán van egy
másik üzlet, a Warm Up!, itt is rengeteg hivatalos merch kapható, illetve
modellek, makettek, kulcstartók mágnesek, némileg barátságosabb áron. Itt lehet
jelentkezni Ferrari vezetésre: a parkolóban állnak a gépek, kiválasztja a bátor
jelentkező az autót, írnak egy szerződést, biztosítást, majd 120 euró/10 perc
áron lehet is indulni! Természetesen az instruktor ott ül a jobbegyben, indulás
előtt pedig tartanak egy gyorstalpalót, mert egy ilyen géppel elindulni sem
egyszerű. Volt, aki élt a lehetőséggel, majd utána letörölhetetlen vigyorral
sétálgatott :-)
Jó két és félórát
töltöttünk el Ferrari-éknál, majd indultunk tovább Bologna felé, de még a
településen voltunk, amikor a sofőrünk és idegenvezetőnk úgy gondolta, hogy
ejtsük meg a heti nagybevásárlást és megálltunk egy diszkont parkolóban. Lerohantuk az üzletet, közben pedig az árakat
látva ismét csak rá kellett jönnünk, hogy idehaza minket nagyon hülyének néznek…
Miután mindenki összeszedte a hazaiaknak szánt cuccot, most már tényleg elindultunk Bologna felé. Egy ideig alacsonyabb rendű utakon, kis településeken át, majd felhajtottunk az autópályára, hogy a mintegy 25 percnyire lévő Bolognába elguruljunk. Hát időben egy kicsit hosszabb lett az út… Nem mentünk 3 kilométert a pályán, mikor a sort beelőzte két rendőrautó, majd lelassították a sort és aztán meg is állították a forgalmat, ugyanis a távolban az út mellől fekete füstoszlop szállt fel. Biztos ég az út melletti terület, ez volt az első gondolata mindenkinek, ezt erősítette, hogy néhány tűzoltó gépkocsi húzott el az álló sor mellett.
Lassits! Füsz a távolban |
Közben pedig egy türelmetlen sofőr
előregurult, kicsit előrébb is, mint a rendőrautó. Na, ezt észlelve a két
csinos rendőrnő rögtön kiterelte a renitenst a leállósávba, az okmányait szépen
zsebre tették, majd mutatták neki, hogy várjon türelemmel. Ezután szirénázva
elgurultak a pár száz méterrel előrébb dolgozó tűzoltókhoz, majd visszajöttek
és a sor elejére állva jelezték, hogy lehet indítani a motorokat és hajrá.
Persze a türelmetlen renitensről sem feledkeztek meg, ahogy elgurultunk
mellettük, a rendőrök egyike épp egy bírság cetlivel jutalmazta a mutatványt.
Egyébként egy autó gyulladt ki a leállósávban, de sérülteket nem láttunk a
roncs mellett.
Ezután a kis háromnegyed órás intermezzo után tényleg
eljutottunk Bolognába. A város Emilia Romagna tartomány székhelye, az első
európai egyetem székhelye, melynek ma 90 000 hallgatója van. Bolognát az i. e.
5. században alapították az etruszkok Felsina néven. A 11. században szabad
kommuna alakult a városban. A város világhírű egyetemét 1088-ban alapították, mely
a legelső volt Európában, sok híres magyar is tanult itt. Bolognát
hagyományosan baloldali településként tartják számon az olasz belpolitikában. A
város a munkásmozgalom egyik központja Olaszországban, valamint a második
világháború alatt az Olasz Ellenállási Mozgalom egyik központja volt.
A történelem során emlegették a tornyok városaként is,
ugyanis a 11. században sok gazdag család magas, négyzetes alapú tornyot
épített téglából. Az akkor nagyon gazdag Bolognában a tehetős családok
versengve néhány évtized alatt csaknem száz ilyen tornyot húztak fel, gyakran
közvetlenül egymás mellé. Átlagos magasságuk kb. 60 méter. Az egyik fennmaradt
torony, az Asinelli 97 méteres, ami egy 30–35 emeletes panelház magassága. Több
elméletet is kidolgoztak arra, miért emeltek ilyen nyilvánvalóan célszerűtlen
konstrukciókat — a legvalószínűbbnek az tűnik, hogy a tornyok a rivalizáló
családok státuszszimbólumai voltak: és azok magasságával fejezték ki
gazdagságukat és ebből következő befolyásukat. Aztán persze a sok, hirtelen
felhúzott torony a saját súlya alatt összeomlott, ezért a családok többsége
maga bontotta vissza a tornyokat, általában 20-30 méterig. Rengeteg műemlék,
palota és múzeum van a városban, kis túlzással minden sarokra jut egy.
A Piazza Malpihgi-n található turistabuszok részére kialakított megállóban leszálltunk és egy kis sétára indultunk. A Via Ugo Biassi árkádjai alatt egészen kellemes hűvös volt, vasárnap lévén nagy nyüzsgés nem volt. Az árkádsort a Via Giacomo Venezian-ra érve hagytuk el, jobbra fordultunk és a középkori várfal mellett sétáltunk egy saroknyit, majd balra fordulva a Via IV November sikátorán átsétálva kiértünk a város főterére, a Piazza Maggiore-ra.
Bologna Palazzo D'Accursio |
A hatalmas téren egy szabadtéri színház volt kialakítva, baloldalon haladtunk egyenesen a Palazzo D’Accursio előtt, ami a városháza épülete, tőle nem messze áll a Neptun szobor.
Neptun szobor |
A térről sok kis sikátoron sétáltunk tovább, a szűk utcákon szinte mindenhol vendéglők vannak vagy élelmiszerboltok.
Egy helyen a kirakatban hatalmas mennyiségű sajt csábítja be
az embereket, a bolt másik kirakatában pedig a frissen készített házi tészták
ingerelnek vásárlásra, ugyanis azt csak haza kell vinni és megfőzni!
Sajt ... |
és tészta minden mennyiségben |
Rövid sétával jutottunk el a Piazza Santo Stefano-ra, itt
áll a helyiek által csak Sette Chiese-ként azaz Hét Templomként ismert épület. A
hagyomány szerint Szent Petronius, a város püspöke az 5. században Ízisz
istennő temploma fölé építette a bazilikát, olyan épületet szeretett volna,
amely a jeruzsálemi Szent Sír-templomra emlékeztet. Ahogy körbejártuk, tényleg
úgy tűnt, hogy több vallás több temploma is egy helyre épült, valami különleges
hangulata van.
Sette Chiese |
A templom megtekintése után az idegenvezetőnk szélnek eresztette a csoportot, nekiálltunk hát éttermet keresni, ami valljuk be őszintén Bolognában, de akár egész Olaszországban nem egy nehéz feladat :-) . Rövid keresgélés után be is ültünk a Via Caprarie-én lévő Bar Pasticeriába, mert nem ettünk még elég tésztát :-) Mondjuk ilyet nem, mint amilyet itt ettünk és ehhez társult még egy korsó hideg Ichnusa, a szárdok söre, meg az elmaradhatatlan limonádé.
Dolce Vita |
Jóllakottan sétálgattunk még egy kicsit a környező utcákban, az éttermek teraszai kezdtek megtelni, sor állt a kézműves fagyizó előtt, ahol nem csak fagyit lehetett kapni, hanem saját készítésű csokikat és cukorkákat is. Mondjuk a kézműves termékek itt sem olcsók, de a minőség minden pénzt megér!
Olasz idill |
Visszasétáltunk a találkahelyként megjelölt Neptun szoborhoz,
majd visszamentük a buszmegállóba és fájó szívvel elhagytuk ezt a nagyon
hangulatos várost. Nem sokkal délután öt óra előtt indultunk el, hogy aztán egy
szűk másfél óra múlva Monselicébe érkezzünk meg, ahol ez első éjszakai
szállásunk is volt. Mivel elég korán érkeztünk, a szobák kiosztása után bőven
belefért egy kis lazítás a vacsora előtt. Még mielőtt bárki is rákérdezne, igen
most is kaptunk egy kis tésztát :-) …
A második fogásként feltálalt sertéspörkölt petrezselymes burgonyával is egész
jó volt, a desszertként kapott pudingot már meg sem bírtam enni. Este pedig eszünkbe
jutott, hogy a kaland hamarosan véget ér, holnap ugyanis hazafelé vesszük az
irányt…
Megjegyzések
Megjegyzés küldése