Dachstein- Seisenbergklamm-See
Az alpesi napsütéses reggelek mindig gyönyörűek... a felszálló pára a völgyekben, a napsütés, ahogy
először a hegycsúcsokat színezi át, majd
egyre nagyobb fény lesz, mindez kellemes
8-9 Celsius fokkal párosítva...Jólesik reggelente fázni egy kicsit :-)
 |
| Morgen Schladming ! |
Ilyen reggel volt a második napunk reggele is, a szobánk ablakából remek látvány tárult elénk. Rövid nézelődés, gyors bepakolás, reggeli, majd fel a buszra és indulás. Schladmingon áthaladva hamar nekivágtunk a Dachstein panorámaútnak, a meredek utat szédületes kanyarok nehezítették, nem igazán busznak való terep, ellentétben a hirtelen feltűnő és viharos gyorsasággal elhasító motorosoknak, illetve a minket halál lazán megelőző autóknak, akiket az sem zavart , hogy nem láthatták előzés előtt , hogy jön e valami szemben..Vissza kettő, nagy gáz, hadd szóljon....Felfelé kanyarogva időnként remek rálátás nyílt a völgyre és a környező hegycsúcsokra, aztán egy kicsit lazább sík szakasz következett, majd egy jobb kanyar után a fizetőkapu állta utunkat. Bizony , ahhoz hogy feljusson a turista a felvonókhoz, zsebbe kell nyúlni....Miután kifizettük az útdíjat, újabb meredek szerpentin következett, majd bal oldalon feltűnt a Dachstein vonulata és égbe törő csúcsai... Mondanom sem kell áhítatos csend lett:-)
 |
| Buszból... |
 |
| és a parkolóból |
Első buszként értünk fel a felvonók
előtti parkolóba, így mienk lett a legjobb hely. Leszállás után egy kisebb aszfaltozott emelkedő
leküzdése után máris a bejáratnál voltunk, s míg mi felértünk idegenvezetőnk
bravúros gyorsasággal megvette a jegyeinket. A kabinokból kétféle létezik : az
egyiknek a tetején (!) is utazhat 10 fő, a többiek a körpanorámás
plexikabinban mennek, illetve a másik az csak sima , körpanorámás fülke. Mivel a tető gyorsan betelt,
beszálltunk a kabinba és elindultunk felfelé ....
A felvonó a 2700 méter magas Hunerkogelre visz fel, a
menetidő kb.5-6 perc volt, a kilátás
pedig bármelyik irányban szédületes, köszönhetően a verőfényes jó időnek. A
felvonóból kilépve elkelt a kabát ugyanis egész friss szél fújt odafent. A hegyi állomás mellett
kiépített Skywalk déli irányba néz, a
völgyre lélegzetelállító a kilátás. Tiszta időben - mit amilyen
nekünk volt - egész a Grossglocknerig el lehetett látni! A hegycsúcsok
könnyebb azonosítását egy kihelyezett fényképes tábla is segítette.
Elbámészkodtam volna még egy darabig, de volt itt még más látnivaló is :-)
 |
| No Comment ! :-) |
Amikor a Skywalkról elindultunk a hátsó részen található terasz irányába, igazából akkor esett le, hogy itt bizony hó van , nem is kevés: szinte minden második ember síléccel és snowboard deszkával a kezében indult a pályák irányába, előttünk pedig a Dachsteiner Gletscher terült el, mellette néhány lánctalpas hódúró rendezgette a pályát a verőfényes napos időben, a frissen érkezettek pedig csak meresztették a szemüket :-)
 |
| A gleccser |
A nagy nézelődésben aztán felfedeztük a másik látványos turistacsalogatót : a Jégpalota mellett található, 2013-ban átadott, közel 100 méter hosszú Hängebrückét, azaz a függőhidat, mely alatt kb. 400 méteres szakadék van. A rácsos híd - bár nem leng ki - tériszonyosoknak nem ajánlott , egyébként óriási élmény!
 |
| Függőhíd |
A hídon átsétálva jön a következő élménybomba , az úgynevezett Treppe ins Nichts , vagyis a lépcső a semmibe ! Szó szerint... A híd végétől néhány lépésnyire építettek egy kinyúló platformot, melynek alja és oldalai plexiből vannak, a lehető legjobb kilátást biztosítva , lefelé is ! Olyan érzésem volt, hogy tényleg a semmi felett állok !
 |
| Lépcső a semmibe |
Gyors fotózás után átadtuk a helyünket és beléptünk a Jégpalota ajtaján. A rendszer meglehetősen fejlett, nem lehet csak úgy bemászkálni: figyel a hőmérsékletre és a bent lévő emberek számára, és ha úgy ítéli meg, akkor addig senkit nem enged be, amíg a kijáraton nem távozik valaki. Addig viszont ácsorgás van a pirosnál, majd hirtelen zöld jelzés , belépőkártya kezel és már bent is vagyunk ! Nem árt azonnal kapaszkodni, mert eléggé csúszik odabent, egy egyszerűbb műkorcsolyás figurát könnyen be lehet mutatni egy fenékre esés kíséretében :-) A hideg ellenére látványos a dolog, a Rubik kockától a Red Bull bikáig minden megtalálható jégből kifaragva, helyenként színes fényekkel feldobva. Kipróbálható a jégtrónus, és lehet fotózkodni egy valódi jégsárkánnyal is.
Egy fél óra alatt bejárható a Jégpalota, majd a kijáraton át gyakorlatilag a sípályára érkeztünk. Július közepe, a völgyben kellemes jó idő, otthon majd negyven fok, mi pedig bokáig álltunk a hóban ! A Dachsteiner Gletscheren síeltek és snowbordoztak az emberek, mert ugye júliusban ezt itt így szokás :-) A nyári télben készült néhány fotó, majd feljebb szerettünk volna sétálni, ekkor jön az újabb meglepetés: hát a szegény síelő nehogy már sétáljon,kapaszkodjon az emelkedőn, ezért egy fedett, mozgó járdát építettek! Igen, azt! :-) Az ember szépen rááll, a hangszórókból autentikus osztrák zene szól, és a legkisebb megerőltetés nélkül a teraszig felviszi a járda! Az eszem megáll.....
A teraszon akadt néhány
retró napozószék, amit birtokba is vettünk, ücsörgés közben pedig igyekeztünk mindent
megjegyezni, amit csak láttunk, mert az időjárás továbbra is kegyes volt, a
kellemes idő pedig egyre több embert vonzott fel a csúcsra. Gyorsan elszaladt
az a pár óra , amit a program adott, indultunk hát lefelé, és mázlink volt:
olyan kabin indult, aminek volt tetőterasza is, így gyorsan odasoroltunk
és sikerült is a tetőn helyet fogni. Lefelé , mint egy
kabrióban , óriási volt: zúgott a szél
és teljesen más élmény mint a kabinban :-) Sajnos gyorsan leértünk....
A parkolóba leérve megnéztük az egyetlen szuvenír árust,
majd a buszra visszaszállva, teljes
létszámban elindultunk a második látnivaló, a Seisenbergklamm felé. Mintegy
háromórányi buszozás következett - megszakítva egy Landzeit kitérővel - a hegyek közt, s meg is érkeztünk Weißbach bei Loferbe, ahol épp a vasárnap délutáni falunapot tartották,
tűzoltózenekarral, sörrel, ahogy kell. A helyiek integettek is lelkesen, hogy
ugorjunk be egy malátaszörpre, de nem
lehet állandóan csak bulizni, mi most túrázni jöttünk :-)
A Seisenbergklamm első nyomvonalát 1831-ben helyi favágók alakították
ki, mintegy 600 méter hosszú volt, és a kitermelt fa szállítását könnyítette
meg. 1912-ben felújították, kicsit
javítottak rajta, gyakorlatilag a teljes szurdok bejárható lett ezáltal.
1916-ban aztán az árvíz teljesen elpusztította, járhatatlan volt majd nyolc éven át....1924-ben aztán a
helyiek csak nekidurálták magukat és egy éven át tartó kemény munkával rendbe
hozták a szurdokot.1925.július 26.-án ünnepélyesen felszentelték és megnyitották
a nagyközönség előtt, a kis falu természeti látványossága éveken át csábította
a túrázókat,majd 1940-ben egy vihar ismételten megrongálta. A felújításra
ezúttal is sokat kellett várni, egészen 1953-ig, és egy évvel később ismét
megnyílt, s azóta is várja a szurdok a természet szerelmeseit, természetesen azóta
is folyamatosan csinosítgatják...
Magába a szurdokba egy kis jegypénztár előtt áthaladva tudunk bejutni, s hogy
haladnak a korral, mi sem bizonyítja jobban ,
hogy bár kapunk egy jegyet, a rajta található QR kód nyitja a beléptető
rendszert.... Egy kis fahídon áthaladva az itt még széles és kristálytiszta
patakban köveket gyűjthetünk és mászkálhatunk a nagyobb szikladarabokon is, a
patak túloldalán pedig egy régi fűrészüzem áll. Az út kellemesen járható, egy
-két helyen emelkedik is majd ahogy
egyre feljebb megyünk a szurdokban, úgy lesz a békés patakból háborgó vízfolyam,
és szép kis szurdok is összeszűkül, helyenként a két kiálló szikla közt kb. 80
cm van....
 |
| itt még kellemes |
 |
| egyre jobban szűkül |
A kialakított fapallók szélesek, egy- két helyen azonban beszűkül a
szurdok, keskenyebbek lesznek a pallók , egyirányú lesz a forgalom, ilyenkor félre
kell állni és elengedni a szembejövőt, de itt ezt is mindenki mosolyogva teszi
.... A szurdok felső része kifejezetten
szűk, és itt láthatóak igazán
jól, micsoda munkát is végez a víz, majd egy hosszabb hídon átkelve egy kis
fedett pihenőnél ér véget az útvonal,
kb. 40 perc alatt vidáman végig lehet menni. Némi pihenés és kötelező
ivás után visszafordultunk, érdekes módon sokkal gyorsabban vissza értünk, az
is igaz, hogy nem volt szembe forgalom sem, ilyenkor lehet nyugisan fotózni és
jobban nézelődni is.
 |
| Dolgozik a víz |
 |
| Végállomás |
A túra végeztével indultunk is tovább, sőt addigra a helyi
kis fesztiválnak is vége lett, és a tűzoltózenekar is eltűnt már....egy kétórás
buszos etap következett, s az autópályán
elért minket a turisták rémálma, a vihar.... szakadt egy darabig, majd
szépen elcsendesült, aztán abbamaradt az eső,
s mintha mi sem történt volna még a nap is kisütött, így érkeztünk meg
See-be, ahol a szállásaink voltak.... Azért szállásaink, mert a speciális
igények miatt két, négycsillagos hotelbe dobták szét a csoportot. See néhány
évvel ezelőtt bekerült a híradásokba is, sajnos nem a látnivalók és a turizmus
miatt: 2015 júliusában a hatalmas
esőzések miatt a falu melletti kis patak felduzzadt és végigsöpört a településen, húsz ház lakhatatlanná
vált és mintegy száz embert ki kellett telepíteni. Ma egy hatalmas vízfogó gát védi
a falut és a rengeteg új építésű, a falu
összképébe tökéletesen illeszkedő házon kívül nem sok minden emlékeztet a
természeti katasztrófára.... A szállás
elfoglalása előtt szépen elfogyasztottuk a három fogásból álló vacsoránkat, halkan
jegyzem meg, hogy itt sem a
legegyszerűbb Schnitzel-krumplisaláta-kombó volt a menü, hanem a négy csillaghoz dukáló, teljesen egyedi
menüsor, sőt, tört magyarsággal , de a
menükártya is a mi nyelvünkön íródott, itt ugyanis tényleg a vendéglátó van a vendégért
és nem fordítva. Szállásunk pedig egész egyszerűen pazar volt, ilyen helyen több éjszakát is simán
eltöltenék.
Épp csak végigheveredtem az ágyon, hogy megemésszem a napot és a
látnivalókat, az álommanók pedig kihasználták a figyelemkihagyást......
folyt.köv.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése