A márciusi néhány nap után ismét eltöltöttünk egy pár napot
Nagy Britanniában. Nem unatkoztunk, megint élményekkel gazdagodva jöttünk haza…
Már az elindulás sem volt egyszerű, mert az eddigiekkel
ellentétben a légitársaság először csak 20 perccel, majd kicsivel később újabb
20 perccel tolta el a gép indulását, de azért sikerült elindulni, majd egyórás
késéssel. Sima utunk volt, tökéletes leszállás Luton repterén, majd egy másfél
órás az autópályán és kis mellékutakon, és már meg is érkeztünk Banbury mellé, ahol
egy kisebbfajta családegyesítést tartottunk.
Másnap reggel először buszoztunk egy keveset Banbury-be,
majd vonattal mentük át Oxfordba. Érdekes, de jó ötlet, hogy a vasútállomás területére
ugyan be lehet menni, de a peronokhoz csak a beléptetőkaput leküzdve az
elektromos vagy kinyomtatott jegy lecsippantása után juthatunk el. Nincs itt
lébecolás, akinek van jegye bemegy, akinek nincs az kint marad…
Vonatunk pontosan érkezett, és bár hely nem volt, de olyan
vészes tömegnyomor sem, mint legutóbb, állva simán kibírtuk azt a negyedórát,
amíg a vonat eljutott Oxfordba.
Oxfordshire megye székhelye, vagy ahogy errefelé nevezik, az
álmodó tornyok városa Anglia legrégebbi egyetemének ad otthont. A 165 000
fős várost a 8.században alapították, neve az óangol Oxenaforda szóból
származik, ami ökrök gázlóját jelent. Oxford várát 1071-ben építették, majd a
12.század végén megalapították az egyetemet. Az oktatók és a városlakók közti
feszültség 1209-ben egy gyilkosságban csúcsosodott ki, mikor is egy helyi lakos
felakasztott két tudóst, emiatt sok oktató elmenekült és megalapították a
Cambridge-i Egyetemet, a két oktatási intézmény rivalizálása a mai napig tart.
A középkorban a város sok véres konfliktust vészelt át, az
Egyetem uralta a várost ez idő alatt. A 19.században kezdődő ipari fellendülés
a 20. század elejéig kitartott, húzóágazat lett a sörfőzés, a könyvkiadás és a
nyomdaipar, illetve az autógyártás is. Napjainkban
Oxford egy pezsgő, fiatalos város, amely épületeit és hagyományait is
megőrizte.
A vasútállomáson a vonatról leszállva újabb meglepetés jött:
kifelé is csak a biztonsági kapun, a jegy lecsippantása után lehetett menni!
Aki itt tud bliccelni, az meg is érdemli!
 |
| Az egykori északi kapu |
A vasúttól egy kb. 10 perces sétával tulajdonképpen a
belvárosba értünk. A George Street-ről jobbra fordulva már a sétálóutca, a
Cornmarket Street található, a saroktól nem messze az egykori északi kapu
tornya és a Szász Templom áll. Az utca két oldalán szuvenírboltok és különböző
üzletek, gyorséttermek és pub-ok találhatóak. Kora délelőtt még nem volt óriási
tömeg ezért nyugodtabban lehettet nézelődni és fotózgatni.A félreeső Golden
Cross udvar végén található kis kávézóban
ittunk egy kávét, majd sétáltunk szépen tovább. A tipikus brit
időjárásnak- amitől kicsit tartottunk – nyoma sem volt, a felhők közül fel
-felvillant a nap, a szél időnként kicsit megerősödött, de igazi városnézős
időnk volt.
A sarkon balra fordulva már a High Street-en ballagtunk, itt már mindkét oldalon az Oxfordi Egyetem épületei találhatóak, összesen 38 van belőle a városban. Kora délelőtt lévén már erősödött a forgalom, a buszok, taxik-amik a régi jellegzetes brit taxik modernizált változatai – jöttek mentek mindkét irányban, a gyalogosok is egyre többször kerülgették egymást. Eslétáltunk az All Saints Church előtt, majd valamivel feljebb az University Church of Saint Mary Virgin impozáns épülete előtt, majd a Queens’s College épülete előtt is, majd átmentünk a túloldalra és elindultunk visszafelé, természetesen itt is az egyetemi épületek állnak, köztük egy -két kisebb üzlettel.
 |
| Oxford, az egyetem épületei |
A Turl Street -ig mentünk vissza, itt a szűk, kanyargós kis utcán
végig sétálva a Broad Street-re jutottunk ki, ahol épp a szombati piac és
kirakodóvásárt tartották. Rövid séta után jobbra fordultunk, és hamarosan a
Mártírok Emlékművénél álltunk, a szobor három protestáns mártírnak, Thomas
Cranmer érseknek, Hugh Latimer és Nicholas Ridley püspököknek állít emléket,
akiket 1555-ben máglyán égettek meg. A szobor 1843 óta áll a jelenlegi helyén.
 |
| A Mártírok emlékműve |
Az utca túloldalán található az Ashmolean Museum, amely az
Oxfordi Egyetem művészeti és régészeti múzeuma. A gazdag régiséggyűjtő Elias
Ashmolean 1682-ben az egyetemnek ajándékozta gazdag gyűjteményét, 1683-ban Nagy
Britannia első nyilvános és egyetemi múzeumaként nyílt meg. A ma is látogatható
kiállítások egy része ingyenesen megtekinthető gyűjteményekből áll, ilyen az
Antikvitások, a Keleti Művészetek, Nyugati művészetek és az érmetár. A nézelődésünket a földszinten kezdtük, itt
az ókori kelet kiállítása található, és elképesztő dolgokat lehet látni, többek
között több múmiát is, valamint használati tárgyakat a fáraók korából,
falmaradványokat melyeken Egyiptom története elevenedik meg. Életemben először
itt láttam múmiát!
Egyiptom mellett találhatók leletek más területekről is
némelyik használati tárgy a mai formájával teljesen megegyezik, és ezek a
darabok több ezer évesek.
A fáraók után megnéztük a Görögország és Ciprus történetéről
szóló kiállítást, majd következett a Római Birodalom, itt már lényegesen több
képzőművészeti alkotás és szobor volt látható, majd megnéztük a kínai
porcelánkiállítást, na az sem semmi!
 |
| egy kis Róma |
A Nyugati művészetek kiállításon több eredeti Stradivari
hegedűt is megcsodáltunk, de volt itt még hangszer bőven.
 |
| Stradivari |
Jó másfél órát töltöttünk el a múzeumban, és csak az ingyenesen látogatható termekben voltunk, a kulturális program után egy más jellegű program következett, mivel eléggé szomjasak voltunk, beültünk egy tipikus, brit pub-ba, a St.Michel’s Street-en található The Three Goats Heads Pub-ba. Halkan jegyezném meg, hogy ne egy hazai bögrecsárdát, vidéki, zsíros asztalú, ragacsos becsületsüllyesztőt képzeljünk el, hanem valami teljesen mást ! Süppedős szőnyeg, diszkrét félhomály, boxok mindenfelé, a pult ragyog a tisztaságtól, a falakon a műintézmény és a város történetét bemutató képek sorakoznak, szóval nagyon kulturált körülmények közt lehet lerészegedni!
Pillanatok alatt lecsapoltak két pint
stout-ot a Samuel Smith sörfőzde által főzött nedűből, majd leültünk szépen egy
kicsit beszélgetni, mert ugye itt nem üvölt semmilyen zene, hanem beszélgetnek
a népek, főleg úgy, hogy a falon még egy tábla is figyelmeztet, hogy nem
netezni kell, hanem egymással társalogni! Egyébként nem csak inni lehet, hanem
enni is, többféle egyszerű kaja is szerepel az étlapon, ha úgy adódna, hogy
valami étel is jól esne!
Több mint egy órát itt is sikerült eltölteni, majd
elindultunk még bóklászni egyet és teljesen véletlenül a Harry Potter filmek
helyszínéül szolgáló New College épületéhez sétáltunk el, de ha már ott
voltunk, akkor be is mentünk, természetesen itt belépőt kell fizetni! Odabent
aztán megcsodálhattuk a film egyik helyszínéül szolgáló téglalap alakú árkádos
kerengőt és az étkezőt, illetve a gyönyörűen karbantartott kertet is. Mivel ez
is az Egyetem részét képezi, néhány helyen figyelmeztető táblák állták el az
utat, megtiltva a belépést, ugyanis éppen oktatás folyt.
 |
| New College |
 |
| Harry Potter fanok, ismerős ? |
Miután körbejártuk az épületet, a High Street felé indultunk el, majd séta közben egyszer csak az egyik mellékutca végén feltűnt egy épület, amit egész egyszerűen nem lehetett kihagyni! Ez a hely nem más, mint az Alfred Street és a Blue Boar Street sarkán álló The Bear Inn, Oxford legrégebbi kocsmája, ami 1242 óta várja a szomjas helyieket és erre tévedő turistákat!
 |
| The Bear Inn |
A hely kicsi, felét elfoglalja a modern
pult, viszont odabent nem kell ugrálni, szó szerint, ugyanis az én 175 cm-es
magasságomhoz képest a fejem búbja 2 cm -re volt a plafontól, szóval tessék
csak nyugodtan viselkedni, és szépen kivárni a sort !!! 😊
Persze van egy beltéri rész is, illetve egy kerthelység, de ülőhely az
kihalásos alapon lett volna, így csatlakoztunk a helyi alkoholbogarakhoz és a
kocsma előtt megittuk szépen a sörünket!
Mivel a vonatunk indulása vészesen közeledett, sokat nem
bámészkodhattunk tovább indultunk is a vasútállomásra – belépés csak érvényes
jeggyel – majd alig kiértünk a peronra, már meg is jött a szerelvény. Külsőre olyan,
mint nálunk, a két város közt csattogó kispiros BZMOT, de lényegesen tisztább
és kényelmesebb, működik az utastájékoztató rendszer is, a vonat percre
pontosan indult, hogy közel negyven perc alatt visszavigyen bennünket
Banbury-be. A vasútállomást elhagyni itt is csak a jegy szkennelése után
lehetett, majd átsétáltunk a buszállomásra, ahonnan még egy kisebb buszút várt
ránk hazáig.
Vasárnap reggel beautóztunk a városa, elfogyasztottuk a kötelező angol reggelinket a Wetherspoon hálózathoz tartozó The Exchange-ben. De még mielőtt odaértünk volna, megálltunk útközben a Broughton Castle parkját és igen impozáns épületét megnézni.
 |
| Broughton Castle |
A park ingyenesen látogatható, a kastély azonban most zárva volt, úgyhogy maradt az uradalom temploma, kertje és a kastély külső felfedezése. Hát nem semmi látvány, na meg az a nyugalom, amit áraszt a táj…
A városba érve aztán bevágódtunk a kajáldába, van egy hangulata a helynek, többféle reggeli kapható, széles az italválaszték, a kaja érkezéséig még a sarokba beállított (nem)nyerő automatákon is lehet játszani 😊
Teli hassal azután bevásárló körútra indultunk, fel kellett tölteni házigazdánk otthoni készleteit, illetve némi főzni valót is vettünk, itt jegyezném meg csak úgy halkan, hogy az Aldiban szinte az összes árucikk sokkal jobb minőségűnek tűnt, mint itthon…
A délutánunk a nyugisan telt jókat beszélgettünk, főzőcskéztünk, na meg néhány sör is lecsúszott.
Hétfőn újabb kiruccanás következett, a hamisítatlan brit
időjárás ellenére. Borult szeles időnk volt, nem volt hideg, csak hát a
szél..na meg az az igazi szitáló eső ! Nem áztunk el, nem volt rendes
esőzés, csak olyan szépen szitált, a szél még rásegített egy kicsit, csak hogy
ne érezzük jól magunkat! Persze ez semmitől nem vette el a kedvünket, a
klasszikus mondás szerint rossz idő nincs, csak rosszul öltözött turista, ennek
szellemében vártuk a buszunkat, ami egy jó háromnegyedórás út végén
Stratford-upon-Avon-ba vitt el bennünket. A város Birminghamtől délre, az Avon
folyó partján található, népszerű turista célpont, e város szülötte ugyanis
William Shakespeare, az angol nyelvű drámaírás és az európai irodalom egyik
legnagyobb alakja.
 |
| Stratford-upon -Avon |
Igazi városnézést nem sikerült összehozni, ugyanis a történelmi belváros utcáin a magyar búcsúkhoz hasonlító utazó szórakoztató eszközök lepték el, kitakarva majdnem minden látnivalót, szerencsénkre, a sétálóutcaként is funkcionáló Henley Street szabadon maradt, így nyugodtan lehetett nézelődni, az utca közepén áll Shakespeare szobra, nem messze mögötte pedig az egykori szülőháza.
 |
| Shakespeare szobra... |
 |
| ... és szülőháza |
A házban egy életrajzi kiállítást lehet megtekinteni, meglehetősen borsos áron, így ezt kihagytuk, helyette egy kávézóba ültünk be, majd kissé átmelegedve sétálgattunk még a városban. Sétánk egészen az Avon folyóból leválasztott hajó kikötőig tartott, ami a Bancroft Gardens mellett található, innen remek rálátás van a Tramway Bridge-re, ami a nevével ellentétben egy gyalogoshíd.
Némi nézelődés után aztán elkezdtük
keresni az ideiglenes autóbuszmegállót, mert a kitelepül wurstli miatt nem a
megszokott helyről indultak a járatok.
Ezzel nem voltunk egyedül, mert szinte mindenki, aki az ideiglenes
megállóhelyként feltüntetett helyre érkezett, tanácstalanul nézte a mobilját,
és kérdezgette a többieket, hogy biztos jó helyen van e ? Olyannyira nem volt
egyértelmű a szitu, hogy két buszsofőr is kétféleképpen válaszolt a kérdésre…
Végül a buszunk is megjött, és kiaraszoltunk a városból, ugyanis négy óra
elmúlt, ilyenkor persze egyszerre elindulnak haza az emberek. Kint az
országutón aztán őrült száguldásba kezdett a sofőrünk, a hazaihoz hasonlító,
kevésbé jó minőségű, szúk utakon majd hatvan mérföldes sebességgel döngetett az
emeletes busszal. Még Stratfordban felszállt két, már nem szomja úriember,
sörrel a kézben, akik felmentek a felső szintre, egy ideig még jó kedvük volt,
aztán a kis falusi utakon elhalkultak. Leszálláskor mindkét fickó meglehetősen
falfehér volt, kapaszkodtak a korlátba, ahol csak lehetett… Őszinte
megkönnyebbüléssel szálltunk le a buszról, majd este vacsi közben kitárgyaltunk
a helyi ámokfutót.
Reggel aztán már nem sok mindenre volt időnk, összepakoltunk és irány a reptér. Amilyen szerencsénk volt, hazafelé kétórás késéssel indult a Wizzair, állítólag gépet cseréltek, és amivel hazamentünk, az Olaszországból jött. Lényeg az, hogy jött, és eseménymentes repülés után leszálltunk Ferihegyen. Innen még volt egy hosszú hazaút, de így is sikerült éjfél előtt hazaérni.
 |
| Bye-Bye Anglia ! |
Csodálatos néhány napot töltöttünk kint, a vidéki Anglia –
ahogy már írtam – gyönyörű, rengeteg látnivalóval. Oxford nyüzsgő fiatalos , Stratford
hangulatos lett volna, ha a vurstli nem vágja agyon, a kis falvak pedig pont olyanok mint a filmeken és a utazós
műsorokban. Az persze más kérdés, hogy hosszabb távon is ilyen szépnek látnánk
e ?
Megjegyzések
Megjegyzés küldése