Évi rendes országjárásunk idei célpontja Orfű és környéke
volt. Sok programot nem terveztünk előre, ahogy sikerül kitalálni módszerrel
nézelődtünk. Első napi bemelegítő programként a Magyaregregy mellet álló Márévár
volt a célpont.
A falutól kb. 800 méterre található bekötőúton lehet
feljutni a várhoz. Parkoló lent is van, illetve a vár alatt a kulcsos háznál
is, azonban érkezésünk napján tartották a máréi vigasságot, így az út melletti
parkolóban kellett hagyni az autókat, és a kulcsos házig sétálni egyet. A sík
terep után a várat egy, kb. 15 perces folyamatosan emelkedő aszfaltúton lehet
megközelíteni.
Máré várának első írásos említése 1316-ra datálódik, akkor
adományozta Károly Róbert egy helyi birtokosnak, Bogár Istvánnak. A magát
Máréinak-később aztán Máriássy-nak nevező család kihalása után a 1468-ban a
Várday családé lesz, majd 1530-ban a szerb Bakith Pál tulajdona lesz, aki
reneszánsz stílusban elkezdte átépíteni a várat. Befejezni azonban már nem
tudta, mert kiürült a kincstár, de arra pont elég volt, hogy a vár ágyúi
biztonságos távolságban tartsák az esetleges ostromon gondolkodókat. 1543-ban a
vár védői egyetlen puskalövés nélkül megadták magukat a törököknek, akik az
évek folyamán még bővítgettek rajta, de a kis lovagvár hamarosan teljesen
elveszítette hadászati jelentőségét. Az 1800-as évek elején már csak romként
említik az írásos feljegyzések, azonban ez a kis vár Magyarország utolsó
ostromlott vára, ugyanis az 1956-os forradalom ideje alatt a szovjetek egy T-34-es tankkal lőtték a várromot, mert a
felkelők ott húzták meg magukat. Hősies ellenállásukról emléktábla tanúskodik a
vár udvarán.
A várhoz felkaptatva egy kisebb lépcsőt megmászva lehet
belépni a várudvarra, ami tényleg nagyon kicsi. Ami megmaradt belőle, azt
nagyon szépen helyrehozták, van itt egy várkápolna illetve egy vártörténeti
kiállítás is, valamint a gyilokjárón fel lehet mászni a várfalra is, azonban a
kilátás korlátozott. Eltévedni nem lehet…
Rövid nézelődés után visszamentünk az autóinkhoz, majd
elindultunk Orfűre elfoglalni a szállásunkat, az Átrium Guest house apartman
házban, aztán este felavattuk a szalonnasütő helyet :-)
Másnap felkerestük a közeli abaligeti cseppkőbarlangot. A
bejárat néhány lépésnyire van az Abaligeti tó-tól, a barlangba pedig óránként
induló, vezetett túrával lehet bejutni.
A barlangot először írásban 1758-ban említik, miszerint a
barlang előürege a helyi plébános Riedl Antal pincéjéül szolgált.1768-ban egy
vállalkozó kedvű helyi molnár, Mattenheim József az előüreget elzáró szikla
mögé bemászott és bejárta a barlangot. Az első komolyabb feltárást 1819-ben
Kölesi Vince bicsérdi ispán hajtotta végre, aki részletes alaprajzott is
készített, ezt ma a Pécsi Káptalan levéltárában lehet megnézni. 1833-ban egy robbantással
kitágították a bejárati részt, ennek ellenére a mai napig az első negyven
méteren csak lehajolva-guggolva lehet közlekedni. Az 1800-as évek végén már
csak belépővel és túravezetővel lehetett bejutni. 1884-ben Cholupni János, a
falu plébánosa fahidakat és gyalogjárdát építetett a barlangba. Az idő során
aztán sokszor nem volt gazdája a barlangrendszernek, 1957-ben nyitották meg
újra, ekkor már villanyvilágítással, korszerűsített járdával és hidakkal.
2001-óta egy teljesen felújított, korszerűen kiépített barlang várja a
látogatókat.
Mint korábban írtam, az első negyven méter derékfájósóknak
nem nagyon ajánlott, azután fel lehet egyenesedni, de a fejekre vigyázni kell.
A barlang 12 fokos levegője üdítően hatott a kánikulában, és a túravezető
elmondása szerint a barlang kb. negyedétől abszolút tiszta, por és allergén
mentes levegőt lélegezhetünk be. Odalent felhívták a figyelmet arra is, hogy ne
érintsük meg a cseppkő kezdeményeket, mert a bőrön található zsírok miatt egy
érintés után gyakorlatilag leáll a cseppkő növekedése, valamint odalent épp
emiatt fotózni is tilos. A barlang 466 méter hosszú, tele szebbnél szebb cseppkövekkel, a végén
pedig mintegy 85 lépcső megmászása után
egy kisebb terembe lehet eljutni, ahol látható a barlang fő attrakciója, Hófehérke és a hét törpe…
Mivel fotó nincs róla, ezért csak elképzelni lehet hogy milyen, vagy el kell
menni megnézni… :-D
A barlangtúra után még tébláboltunk egy kicsit a tóparton, visszafelé Orfűre útba ejtettük a Balázs hegyi kilátót, ami egy szűk úton érhető el. A jelenlegi kilátó előtt egy faszerkezetű építmény állt, amit 1975-ben építettek, majd 2001 óta egy fémszerkezetű kilátó található a 320 méter „magas” hegyen… A Pécsi tóra és a környező hegyekre remek a kilátás.
 |
| Balázs hegyi kilátó |
 |
| A Pécsi tó |
Rövid nézelődés és fotózkodás után ebédelési lehetőséget kerestünk, Orfűn a Jurta étteremre esett a választásunk. Erről a helyről lehet jót is, rosszat is olvasni, mi azért optimisták voltunk és beültünk. Tipikus ’80-as évekbeli retró a hely, itt megállt az idő… A fura modorú pincér először nem volt túl kedves, de a végére azért összehaverkodott velünk… A rövidgatyás szakács, - nem egy Gordon Ramsey - nyakában egy vizes törölközővel néha kilibbent a konyhából, szétnézett, majd vissza cammogott a birodalmába… kaja? Nagy adag, finom, és nem túl drága…. Amíg ott voltunk, folyamatosan jöttek a vendégek, és ennél több egy étteremnek nem kell.
Visszaérve a szállásra ádáz medenceparti kezdődött, aki nem
próbálta volna ki a medencében tollasozást, csak javasolni tudom :-D A
medencés ugri-bugri hatására – és az elfogyasztott sörök miatt - senkit nem kellett ringatni elalváskor. :-D
Következő napra egy laza kerékpártúrát terveztünk a tavak körül, Itt ugyanis négy kisebb nagyobb tó van, az Orfűi tó, a Pécsi tó, a Hermann Ottó tó és a Kovácsszénája tó. A tó partján a BikeorFun-nál lehet bicajokat bérelni – a kínálat vegyes, a széttaposottól az újig van lehetőség választani - és már lehet is gurulni. A tavakat szép kerékpárúton egy kis szakasz kivételével körbe lehet tekerni - mi is ezt terveztük – de aztán másképp alakult…
A kölcsönző elől indulva a gátig szépen elgurultunk, majd
túloldalon le, onnan jobbra fordulva Orfű Tekeres nevű részén mentünk,
egyenesen be az erdőbe. A betonutat hamar felváltotta a sárga keresztes erdei
túraútvonal, majd jöttek az emelkedők,
ami felfelé csak csak leküzdhető
volt, de lefelé az alföldi sík viszonyokhoz szokott kezdő bringásnak már igen
érdekes élmény volt, ugyanis a sziklás , szűk úton lehet lefelé repeszteni
rendesen, de ha rosszkor fékezünk, akkor annak esés a vége… Közben elhaladtunk
a Hermann Ottó tó mellett is,majd egy kis csalános rész után jött egy újabb
emelkedő illetve lejtmenet… Szerencsére
egyben leért mindenki és máris a Kovácsszénája tó melletti kis horgásztanyánál lihegtünk egy
kicsit. Innen elgurultunk Kovácsszénája nevű falucska mellett, egyenesen a
6601-es számú útra értünk, a tábla szerint Abaligettől 4 kilométerre. Némi
kerékpár karbantartás után elindultunk Abaliget felé, azonban az út aljas módon
emelkedni kezdett, a tekerés egyre kevésbé volt élmény sőt… szépen le is
szálltunk és feltoltuk a bicajokat egy árnyékosabb, sík részig, majd ivószünet
után egy kicsit még felfelé kellett menni, utána viszont jött a lejtő! Rövid,
de annál gyorsabb száguldás után az utolsó pillanatban lehet észrevenni az
Abaliget balra táblát, fékezni is kellett mindennel, amivel lehetett és így
sikerült bevenni a kanyart. Innen a faluig szinte sík részen lehet menni, bent
a településen viszont akadt néhány emelkedő, majd legurultunk a tó mellé, hogy
megigyunk egy kávét és egy sört a nagy lihegésre. A sorok rendezése után
előkerültek az okos eszközök, térképek, majd találtunk is egy utat Orfűre.
Szinte sík az út, ez a mondat nagyon megmaradt bennem, mert miután elindultunk
, Abaligetről kiérve egy balos kanyar után egy laza kilenc százalékos emelkedőre kellett
felkaptatni…Ez végképp szétrázta a csapatot, vert seregként értünk fel az
emelkedő tetejére, és onnan szinte jött
is a másik… Mikor aztán nagy nehezen, félig oxigénhiányosan felküzdöttük
magunkat a sík részre, elképesztő lejtmenet jött, kanyarok, hosszú egyenesek,
és majd ötven kilométeres sebesség, mindezt egy vadidegen csörgő, zörgő
bicajon! De óriási volt, egymást előzgettük, majd egy lapos részen megálltunk
néhány fotót készíteni a pazar háttér előtt, mert ezt is túléltük. Innen lefelé
még egy kis száguldás és egy útkereszteződés következett - fékezett is mindenki
vadul - majd ráfordultunk a tó mellett futó kerékpárútra és szépen a
kölcsönzőig gurultunk vissza. Ennek a kis, 18 kilométeres tekerésnek kellett
vagy három óra, szenvedtünk is közben, de minden pillanata megérte.
 |
| Bicajozás közben |
Kellően éhesen mentünk el ebédelni a kölcsönző mellett található Kajakos büfébe, ahol – bár a választék nem túl nagy – a kaja remek, nagy adag, hideg a horvát sör, gyors a kiszolgálás és a felszolgáló csajok is aranyosak. A kölcsönzőtől a szállás gyalog egy tíz perces séta, és máris ugrott bele mindenki a medencébe, némi felfrissülés az egész társasága ráfért. A napot egy esti bográcsos lecsó főzéssel zártuk, noszogatni senkit nem kellett, hogy egyen :-)
Következő nap elmentünk a Pécs határában, a 66-os út mellett található Mecsextrém Parkba. Hatalmas területen van minden, gyakorlatilag egy belépővel lehet unalomig bobozni, falra mászni, kötélpályán fel és le mászni, szóval egy rakat extrém sport kipróbálható. Családosok, fiatalok, idősebbek, szinte mindenki talál magának kipróbálható dolgot. Délután háromra igen ki is tikkadt a társaság, az ebédet a Parktól egész pontosan 950 méterre található Mecseki Pihenőben fogyasztottuk el. Nem is értettük, hogy egy gyakorlatilag eldugott helyen található – aki nem tudja, hogy ott van, az simán elmegy mellette - étterem ilyen minőségben létezik. Gyors, profi kiszolgálás, bő választék, közepes árfekvés, nem mellékesen a kaja finom, és szép tiszta a hely, Aki esetleg arra jár, nyugodtan álljon meg ott kajálni egyet, megéri. Ebéd után két részre szakadt a társaság, a férfi részleg átgurult a közeli Magyarhertelendre a Kapucinus sörfőzdébe kóstolni, a csajok meg visszatértek a szállásra. A sörfőzdében aznap sajnos nem volt kiszolgálás, visszairányítottak bennünket a „központban” lévő kocsmához, ott - minden sör van, lehet kóstolni –próbálkozzunk. A kocsma egy igazi falusi vendéglátó ipari műintézmény, kicsit retró fílinggel és a szokásos választékkal, kopott biliárdasztallal, valódi kocsmaszaggal és a helységhez már szinte hozzánőtt törzsvendégekkel, de itt tényleg volt a sörfőzde termékeiből, ha nem is minden. Nekiálltunk szorgalmasan kóstolni, három és fél óra után már nem azt ittuk, amit szerettünk volna, hanem azt a miből még volt, de a foglakozás elérte célját. Csak a sofőrként áldozatot vállaló kolléga maradt ki a buliból, ő a kocsma kóla készletét apasztotta…
 |
| Az "áldozatok" |
A nagy „munkában” megéheztünk, így jött a nagy ötlet, hogy enni kellene a Kajakos büfében valamit… Az elhatározást tett követte, szinte a büfé ajtajáig gurultunk, majd egy jóízű vacsora után visszamentünk a szállásra. Amíg mi helytálltunk a fronton, a csajok vízibiciklizéssel múlatták az időt, majd felfedeztek egy gofriárust a parton, aki elmondásuk szerint aznap jó kis bevételre tett szert :-)
Másnap reggel ismét csak kettéoszlottunk. A csapat egyik fele egy laza pécsi városnézést tervezett, a nagy többség pedig egy kellemes túrát vállalt a keleti Mecsekben, Óbányán. A szállástól kb. 50 perc a kis falu, a településre beérve rögtön ott a parkoló. A falun átsétálva takaros, sváb jellegű házakat lehet látni, és már a faluban is csend van, semmi zaj. Stresszes lehet itt élni :-)
A faluból kiérve elhaladtunk a pisztrángos tó mellett, ami el van kerítve, itt ugyanis nagyüzemben tenyésztik a halakat, a kerítés pedig a beszerzési áron halakat beszerzőket - a tolvajokat- igyekszik távol tartani. A fák kellemes árnyékot adnak, a terep nem okoz gondot még az idősebbeknek sem, viszont nagyon hangulatos a látvány, időnként a patakmederben lehet haladni. Az első igazán szép látnivaló a Csepegő Szikla, majd innen nem messze egy kis fahídon kellett átkelni és máris a Ferde vízesésnél voltunk. Játékos kedvében volt a természet, amikor ezeket a sziklaképződményeket megalkotta…
 |
| Ferde vízesés |
A vízeséstől egy könnyed séta után egy kereszteződéshez értünk, egyik irányban Zengővárkony felé , a másik irányban Kisújbánya felé vezet az út. A mi utunk jobbra vezetett, így néhány perc után beértünk Kisújbányára.
 |
| A kisújbányai plázs :-) |
Ha nem
tudtam –olvastam- volna, hogy lakott a falu, simán néptelennek hiszem… Az
1970-es években elnéptelenedett, majd üdülőfaluként ismét életre kelt, bár
ennek nem sok nyoma van… Olyan elhagyatottnak, szegénynek néz ki, mozgás az
erre járó turistákon kívül nem sok volt…Néhány házon látszik , hogy
lakják, bolt is csak egy van a faluban ,
igaz az ki van táblázva, hogy merre, kocsma meg aztán végképp nincs, viszont a
faluház oldalán egy remek festmény található a településről.
Innen kisétáltunk a
falu elején álló Jéhn kocsmához, ahol a mandulás pisztrángtól a csavaros
fagyiig minden van, és nem hajmeresztő áron. A frissítő szünet után
visszagurultunk a szállásra. Csapatunk másik fele ezalatt bejárta Pécs
belvárosát, szemrevételezte a Dzsámi belsejét, - szó szerint, ugyanis a fiúk a
belső vakolást nézegették, egész közelről, hogy vajon ezt hogy csinálták:-) - majd felkeresték
Magyarország legrégebbi termő szőlőtőkéjét, ami 450 éves. Ez a látványosság egy
idős házaspár otthonában található, akik először egy kicsit meglepődtek a
látogatáson, de aztán beengedték a csapatot, sőt le is fényképezhették a nem
mindennapi látványt…
Miután mindenki hazaért, az esti vacsoránkat a szomszédban –szó szerint- található Muskátli étteremben fogyasztottuk el. Ha valaki erre jár, kötelező a helyet meglátogatni! A felszolgálás profi, az ételek első osztályúak, a hely hangulatos, és kültéri terasz is van. Igaz nem a legolcsóbb, de az itt eltöltött idő minden pénzt megért.
Nem először jártunk a Mecsekben, de van egy olyan érzésem,
hogy nem is utoljára. Mindenképp érdemes erre kószálni, remélem ez a kis
olvasmány másnak is kedvet csinált hozzá . :-)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése