A Plitvicei Tavak
Fura hangokra ébredtünk reggel: olyan volt mintha valaki
kárörvendően nevetett volna odakint… Először csak érdekes volt, később azonban
már zavaró is. Mint kiderült a sirályok „hangjára” keltünk, akik a szálloda
előtti villanyoszlopon megtelepedtek és ébresztőt fújtak.
 |
| Az ébresztőóra :-) |
A korai időpont ellenére Rijeka már mozgásban
volt, a forgalom zaja már hallatszott. Reggeli után felcihelődtünk a buszra, és
irány Plitvice !
Horvátország egyik legszebb természeti látványossága
Rijekától jó kétórás buszozással érhető el.
A Plitvicei Nemzeti Parkban található tórendszert két folyó a Bijela Rijeka és a Crna Rijeka táplálja,
ezek vize itt-ott tóvá duzzad. A nemzeti park területe 20.000 hektár, ennek egy
részét képezi a tórendszer, amely 636 méter tengerszint feletti magasságból 8
km hosszú bonyolult rendszerű tólépcsőzet által 133 m tengerszint feletti magasságig
folyik le. 1949 óta Nemzeti Park, 1979 óta pedig az UNESCO Világörökségi
listáján is szerepel. A délszláv háborúk idejében gyakorlatilag rommá lőtték a
felek az egész területet, de a természet csodálatos módon újraépítette
önmagát….
Amíg Rijekából a tavak felé utaztunk, több érdességre is
felhívták a figyelmünket. Ez a hely nem úgy működik, mint ahogyan más,
„normális” Nemzeti Park: az elmúlt években ugyanis olyan méretűre duzzadt a
turisták létszáma, amit már nem igazán tudnak kezelni. Ezért elhatározták, hogy
különböző korlátozásokat vezetnek be: a jegyvásárlást online felületre
helyezték, a jegyeket néhány nappal előtte kell megvenni, mert a helyszínen
vagy lehet venni vagy nem. Ha lehet is venni, minimum egy–két órát sorba kell
állni érte. Ráadásul hogy elvegyék a turisták kedvét, jelentősen megemelték a
belépők árát is, valamint a jegy érvényességének kezdete előtt egy órával meg
kell jelenni és átvenni a jegyet, különben törlik a foglalást. A Park
vezetősége napi 10.000 főben maximálta a
látogatók számát… De a turisták csak jöttek-jönnek továbbra is, tehát a
személyzet is el lett igazítva, mert nem igazán segítőkészek: persze beszélnek
angolul, de olyan unottan ácsorognak a helyükön, aztán vagy segítenek, vagy nem
, ha a turistának valami nyűgje van.
 |
| A park térképe |
Miután kora délelőtt begurultunk a parkolóba, már szembetűnő
volt a tömeg. Az idegenvezetőt gyorsan le is csekkolta az egyik helyi
alkalmazott és miután a foglalásunk előtt érkeztünk, kissé barátságosabb lett.
A jegyek átvétele után egy kb. 10 perces sétával a kettes parkolóból indulva
egy gyalogoshídon kell átkelni az út felett, majd egy kis erdei úton lehet
eljutni a turistákat szállító panoráma szerelvény kiinduló pontjához. Na, itt
kezdett érdekes lenni a dolog, ugyanis óriási tömeg várakozott arra, hogy
felvigyék a tórendszer legmagasabb pontjához, hogy aztán onnan gyalog
lesétáljon. Persze el lehet indulni gyalog is, több útvonal is
választható… Mivel a mi csoportunk jegye
12:00 –ra szólt, szép nyugodtan vártunk a sorunkra, míg ki nem derült, hogy az
ott ácsorgó három csoportnak is déli 12-re szól a jegye… Felfelé egy panorámás,
kisteherautó által vontatott három vonatszerű jármű szerelvénnyel lehet feljutni, ezek –
ahogy ácsorgás közben megállapítottuk - ad-hoc jelleggel indulnak, mikor a
sofőröknek kedve van. De a szerelvényre csak akkor lehet felszállni, ha a
dolgozók egy kódleolvasóval lecsippantják a jegyet, természetesen, amikor mi
szálltunk volna fel, még egy jegyet sem kezeltek, lett is belőle kapkodás, de
nagy nehezen feljutottunk a szerelvényre. A tórendszer több útvonalon is
bejárható, a miénk a H jelzésű volt, ami a felső tó mellől indul , idáig vitt
fel a járat. Gépesítve is volt vagy
negyedóra-húsz perc mire felértünk, gyalogosan sokkal több és fárasztó, de ki
hogy szereti…
 |
| Az útvonalak |
Miután kiszálltunk, kis táblák segítenek eligazodni és már lehet is
sétálni lefelé. A kiépített pallóútvonal stabil széles, viszont a már említett
okokból csak libasorban totyogni lehet, néha még azt sem, ugyanis mindenki
fotózkodik, amivel semmi baj nincs, azzal már annál inkább, amikor egy teljes
kínai család leül a pallóra és négy fényképezővel illetve nyolc telefonnal
lövik a szelfiket, mintegy tíz percig… Addig a többiek vagy állnak türelmesen
vagy átugrálnak rajtuk…
Az is igaz hogy van mit nézni és fotózni. A felső tó mellől
indulva a kristálytiszta víz, a természet, a harsogó zöld, illetve a
legváratlanabb helyen előbukkanó patakok, vagy a víznyelők min-mind fotóért kiáltanak!
A tórendszer tizenhat nagyobb és két kisebb lépcsőzetesen elhelyezkedő tavát 92
vízesés köti össze, a kisebb-nagyobb vízesések hálás fotótémák.
A tavak közt –
mint már írtam, több útvonal is ki van jelölve,
a H jelzésű , amin mi is gyalogoltunk
a Felső tavaktól indul, lemegy egészen a legnagyobb tó, a Kozljak
partjáig, majd onnan két irányba is lehet menni: az egyik, hogy a kis komphajóval átmegyünk a
túlpartra, majd visszasétálunk a kiindulópontig, a másikon viszont egy kis hajókázás után a tó
legtávolabbi pontján köt ki a hajó, onnan kell elsétálni a kikötő érintésével a
kiindulópontig. Óvatos becslések szerint ez a túra 4-5 óra….De a valóságban
persze nem így néz ki. A zsúfoltság miatt nem lehet egyenletesen haladni, hol
meglódul a sor, hol meg csak totyogni lehet, a vízesések és a természet azonban
kárpótol mindenért…
 |
| Csak szépen sorban... |
Fotózva és a libasorban sétálással együtt szűk 3 óra kellett
mire a Kozljak tó partjára leért a sor, itt el kellett dönteni, hogy nekivág –e
a turista a még legalább ekkora túrának, ami már helyenként kaptatós emelkedős,
vagy átmegy a túlparton álló , hívogató büfébe és enyhít a szomján az árnyékban
… A csoport egy része ment a nagy túrára , a másik fele meg az árnyékba :-)
Az útvonalak egyébként
mindenhol jól láthatóan ki vannak jelölve, eltévedni művészet. A büfé
méregdrága – szó szerint – egy jéghideg Ozujsko sörért a dupláját fizettem,
mint lent a parkolóban :-(,
viszont fagyit és jégkrémet rengeteg helyen árusítanak, de el is fogy a készlet
a melegben.A parkoló mellett természetesen van lehetőség mindenféle, kisebb- nagyobb szuvenír megvásárlására, sőt enni , inni is van lehetőség.
Késő délutánra mindenki visszatért a buszhoz, hogy magunk
mögött hagyva a természetet szállásunkra Korenicába buszozzunk. A falu (vagy
talán kisváros) negyedórányi útra van a nemzeti parktól, és tartogatott egy
jókora meglepetést. A szálloda halljában, amíg a kulcsokra vártunk feltűnt egy
felirat a falon: Supermarket” és egy lefelé mutató nyíl. A mellénk csapódó
sofőrünk akkor felvilágosított minket, hogy egy komplett ABC áruház van a
pinceszinten kiépítve… Ilyen nincs, gondoltam, de mégis! A bőséges vacsora elfogyasztása
után aztán lesétáltunk a lépcsőn és tényleg: egy közepes, itthon egy Spar
áruháznak megfelelő méretű, mindennel felszerelt üzletbe léptünk be. Ha esetleg
kérdés lett volna, hogy valami szuvenírt még nem vettünk, akkor itt ez is
megoldódik :-)
Maga a hotel egyébként a kissé szocreál külső ellenére teljesen
rendben van, tiszta, modern szobák, a kilátás a környékre és a távolban látható
hegységre pazar, a kaja finom volt, szóval szavunk nem lehetett rá. A következő
napunkon Zágráb várt még ránk és a hazaút…
Megjegyzések
Megjegyzés küldése