Ugrás a fő tartalomra

Adria, Postojna és a Plitvicei tavak 4.nap





A Plitvicei Tavak


Fura hangokra ébredtünk reggel: olyan volt mintha valaki kárörvendően nevetett volna odakint… Először csak érdekes volt, később azonban már zavaró is. Mint kiderült a sirályok „hangjára” keltünk, akik a szálloda előtti villanyoszlopon megtelepedtek és ébresztőt fújtak. 

Az ébresztőóra :-)

A korai időpont ellenére Rijeka már mozgásban volt, a forgalom zaja már hallatszott. Reggeli után felcihelődtünk a buszra, és irány Plitvice !

Horvátország egyik legszebb természeti látványossága Rijekától jó kétórás buszozással érhető el.  A Plitvicei Nemzeti Parkban található tórendszert két folyó  a Bijela Rijeka és a Crna Rijeka táplálja, ezek vize itt-ott tóvá duzzad. A nemzeti park területe 20.000 hektár, ennek egy részét képezi a tórendszer, amely 636 méter tengerszint feletti magasságból 8 km hosszú bonyolult rendszerű tólépcsőzet által 133 m tengerszint feletti magasságig folyik le. 1949 óta Nemzeti Park, 1979 óta pedig az UNESCO Világörökségi listáján is szerepel. A délszláv háborúk idejében gyakorlatilag rommá lőtték a felek az egész területet, de a természet csodálatos módon újraépítette önmagát….

Amíg Rijekából a tavak felé utaztunk, több érdességre is felhívták a figyelmünket. Ez a hely nem úgy működik, mint ahogyan más, „normális” Nemzeti Park: az elmúlt években ugyanis olyan méretűre duzzadt a turisták létszáma, amit már nem igazán tudnak kezelni. Ezért elhatározták, hogy különböző korlátozásokat vezetnek be: a jegyvásárlást online felületre helyezték, a jegyeket néhány nappal előtte kell megvenni, mert a helyszínen vagy lehet venni vagy nem. Ha lehet is venni, minimum egy–két órát sorba kell állni érte. Ráadásul hogy elvegyék a turisták kedvét, jelentősen megemelték a belépők árát is, valamint a jegy érvényességének kezdete előtt egy órával meg kell jelenni és átvenni a jegyet, különben törlik a foglalást. A Park vezetősége napi 10.000 főben  maximálta a látogatók számát… De a turisták csak jöttek-jönnek továbbra is, tehát a személyzet is el lett igazítva, mert nem igazán segítőkészek: persze beszélnek angolul, de olyan unottan ácsorognak a helyükön, aztán vagy segítenek, vagy nem , ha a turistának valami nyűgje van.

A park térképe

Miután kora délelőtt begurultunk a parkolóba, már szembetűnő volt a tömeg. Az idegenvezetőt gyorsan le is csekkolta az egyik helyi alkalmazott és miután a foglalásunk előtt érkeztünk, kissé barátságosabb lett. A jegyek átvétele után egy kb. 10 perces sétával a kettes parkolóból indulva egy gyalogoshídon kell átkelni az út felett, majd egy kis erdei úton lehet eljutni a turistákat szállító panoráma szerelvény kiinduló pontjához. Na, itt kezdett érdekes lenni a dolog, ugyanis óriási tömeg várakozott arra, hogy felvigyék a tórendszer legmagasabb pontjához, hogy aztán onnan gyalog lesétáljon. Persze el lehet indulni gyalog is, több útvonal is választható…  Mivel a mi csoportunk jegye 12:00 –ra szólt, szép nyugodtan vártunk a sorunkra, míg ki nem derült, hogy az ott ácsorgó három csoportnak is déli 12-re szól a jegye… Felfelé egy panorámás, kisteherautó által vontatott  három vonatszerű  jármű szerelvénnyel lehet feljutni, ezek – ahogy ácsorgás közben megállapítottuk - ad-hoc jelleggel indulnak, mikor a sofőröknek kedve van. De a szerelvényre csak akkor lehet felszállni, ha a dolgozók egy kódleolvasóval lecsippantják a jegyet, természetesen, amikor mi szálltunk volna fel, még egy jegyet sem kezeltek, lett is belőle kapkodás, de nagy nehezen feljutottunk a szerelvényre. A tórendszer több útvonalon is bejárható, a miénk a H jelzésű volt, ami a felső tó mellől indul , idáig vitt fel a  járat. Gépesítve is volt vagy negyedóra-húsz perc mire felértünk, gyalogosan sokkal több és fárasztó, de ki hogy szereti…


Az útvonalak

 Miután kiszálltunk, kis táblák segítenek eligazodni és már lehet is sétálni lefelé. A kiépített pallóútvonal stabil széles, viszont a már említett okokból csak libasorban totyogni lehet, néha még azt sem, ugyanis mindenki fotózkodik, amivel semmi baj nincs, azzal már annál inkább, amikor egy teljes kínai család leül a pallóra és négy fényképezővel illetve nyolc telefonnal lövik a szelfiket, mintegy tíz percig… Addig a többiek vagy állnak türelmesen vagy átugrálnak rajtuk…

Az is igaz hogy van mit nézni és fotózni. A felső tó mellől indulva a kristálytiszta víz, a természet, a harsogó zöld, illetve a legváratlanabb helyen előbukkanó patakok, vagy a víznyelők min-mind fotóért kiáltanak! A tórendszer tizenhat nagyobb és két kisebb lépcsőzetesen elhelyezkedő tavát 92 vízesés köti össze, a kisebb-nagyobb vízesések hálás fotótémák.






 A tavak közt – mint már írtam, több útvonal is ki van jelölve,  a H jelzésű , amin mi is gyalogoltunk  a Felső tavaktól indul, lemegy egészen a legnagyobb tó, a Kozljak partjáig, majd onnan két irányba is lehet menni:  az egyik, hogy a kis komphajóval átmegyünk a túlpartra, majd visszasétálunk a kiindulópontig, a másikon  viszont egy kis hajókázás után a tó legtávolabbi pontján köt ki a hajó, onnan kell elsétálni a kikötő érintésével a kiindulópontig. Óvatos becslések szerint ez a túra 4-5 óra….De a valóságban persze nem így néz ki. A zsúfoltság miatt nem lehet egyenletesen haladni, hol meglódul a sor, hol meg csak totyogni lehet, a vízesések és a természet azonban kárpótol mindenért… 

Csak szépen sorban...



 Fotózva és  a libasorban sétálással együtt szűk 3 óra kellett mire a Kozljak tó partjára leért a sor, itt el kellett dönteni, hogy nekivág –e a turista a még legalább ekkora túrának, ami már helyenként kaptatós emelkedős, vagy átmegy a túlparton álló , hívogató büfébe és enyhít a szomján az árnyékban … A csoport egy része ment a nagy túrára , a másik fele meg az árnyékba :-) 




Az útvonalak egyébként mindenhol jól láthatóan ki vannak jelölve, eltévedni művészet. A büfé méregdrága – szó szerint – egy jéghideg Ozujsko sörért a dupláját fizettem, mint lent a parkolóban :-(, viszont fagyit és jégkrémet rengeteg helyen árusítanak, de el is fogy a készlet a melegben.A parkoló mellett természetesen van lehetőség mindenféle, kisebb- nagyobb szuvenír megvásárlására, sőt enni , inni is van lehetőség.

Késő délutánra mindenki visszatért a buszhoz, hogy magunk mögött hagyva a természetet szállásunkra Korenicába buszozzunk. A falu (vagy talán kisváros) negyedórányi útra van a nemzeti parktól, és tartogatott egy jókora meglepetést. A szálloda halljában, amíg a kulcsokra vártunk feltűnt egy felirat a falon: Supermarket” és egy lefelé mutató nyíl. A mellénk csapódó sofőrünk akkor felvilágosított minket, hogy egy komplett ABC áruház van a pinceszinten kiépítve… Ilyen nincs, gondoltam, de mégis! A bőséges vacsora elfogyasztása után aztán lesétáltunk a lépcsőn és tényleg: egy közepes, itthon egy Spar áruháznak megfelelő méretű, mindennel felszerelt üzletbe léptünk be. Ha esetleg kérdés lett volna, hogy valami szuvenírt még nem vettünk, akkor itt ez is megoldódik :-)

Maga a hotel egyébként a kissé szocreál külső ellenére teljesen rendben van, tiszta, modern szobák, a kilátás a környékre és a távolban látható hegységre pazar, a kaja finom volt, szóval szavunk nem lehetett rá. A következő napunkon Zágráb várt még ránk és a hazaút…

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Sörözzünk !!! Az osztrák söripar remekei :-)

Az előző poszt végén írtam, egy kis helyi fesztiválról. Azt tudni kell, hogy Ausztriában, Svájcban és Németországban is az emberek minden lehetőséget megragadnak, hogyha szórakozásról van szó. De, ezt is ésszel teszik :   teszem azt, az egyik kis faluban szükség van a faluban található padok felújítására, akkor szerveznek egy jótékonysági estet, összeszalad a falu, a helyi vállalkozók kitelepszenek, sör, kolbász stb.     Az itt összegyűjtött adományokból pedig rendbe rakják a padokat,   aztán lesik a következő alkalmat, hogy szervezhessék a következő kis bulit… Igy megy ez… Az ilyen kis összejöveteleken de akár a nagyobb fesztiválokon aztán a helyi sörfőzdék igen kitesznek magukért. Ausztriában nagy hagyománya van a sörfőzésnek és a sörivásnak, erről szólna most ez a kis bejegyzés. Az osztrák sörök nagy része is a német tisztasági törvény alapján készül. Hogy mi is ez : 1516-ban Bajorországban bevezették az úgynevezett "tisztasági törvényt", amely a sörfőzéshez csak a négy

Schloss Hohenwerfen - Kémek a Sasfészekben

Schloss Hohenwerfen - Kémek a Sasfészekben  Salzburg és Bischofshofen közt az A10 jelű autópályán haladva pazar látvány tárul az utazó elé, ugyanis   kb.150 méter magasból egy gyönyörű vár   magasodik a völgy fölé. Ez a Schloss Hohenwerfen, s az impozáns vár sokaknak ismerős lehet: az épület Schloss Adler művésznéven a Kémek a Sasfészekben című, 1968-ban készül háborús remekmű díszleteként és helyszínenként szolgált. De ne rohanjunk előre ... A vár 1075-és 1078 között épült   Gebhard, salzburgi érsek megrendelésére, a környék védelmének céljából. A vár hosszú évszázadok át a salzburgi érsekek birtokában volt, és egy időben vadászkastélyként is funkcionált. A német parasztháborúk idején a felfegyverkezett bányászok és munkások 1525-1526-ban megtámadták, az ostrom után pedig porig égették. A lázadások leverése után aztán   - büntetésből -   nekiállhattak újra építeni. A renoválás során itáliai erőd-és várépítési   tapasztalatokat is felhasználtak. A harmincéves háború

A MILKA - Story : A lila tehén nyomában

H a azt mondom, MILKA, mindenkinek beugrik a lila tehén  és a finom alpesi csoki. De mitől lett ilyen népszerű a márka ? Ime a MILKA story.... Kezdjük az elején : Phillip Suchard  - aki  eme csodát megalkotta - svájci cukrászmester, 17 éves korában kezdett el gyakornokként dolgozni testvére berni cukrászdájában . Mint abban az időben sokan , a fiatal ember híres és sikeres szeretett volna lenni, erre lehetőséget pedig abban látott, hogy Amerika felé vegye az irányt. Svájci órákkal és nagy becsvággyal felpakolva vágott bele a nagy kalandba, ami aztán nem úgy sikerült ahogyan ő tervezte. Hazatérve Svájcba,  1825 novemberében Neuenburgban megnyitotta saját cukrászdáját,  ahová egy újszerű édesség,  az "au chocolat fin de sa fabrique",  vagyis a „finom házi készítésű csokoládé"-val igyekezett becsábítani az embereket. A valódi kézműves termékek hamar népszerűek lettek, azonban a lassú gyártás miatt hamarosan modernizálni kellett az üzemet. 1826-ban a szoms