A berlini Fal

Idén lesz 55 éve, hogy felépült egy fal, ami nem csak egy országot, egy várost, de szimbolikusan két világot választott el....

1961-et írunk. A második világháború 16 éve ért véget, Németország azonban még megosztott....A győztes hatalmak 1945-ben négy részre osztották az országot és a fővárost , Berlint. A háború befejeztével a győztesek azonnal egymás ellen fordultak - ha nem is látványosan - egyenlőre még a színfalak mögött. 1947-ig a nyugati szövetségesek fokozatosan egységesítették saját megszállási övezeteiket. A Szovjetuniónak azonban nem volt érdeke, hogy Európában újból egy egységes – immáron a nyugati szövetségi rendszerhez tartozó – Németország jelenjen meg, ezért saját megszállási övezetét elzárta a nyugati típusú változások elől. 1948 Júniusában a nyugati megszállási övezetekben bevezették a nyugatnémet márkát, erre válaszul a keletiek is előálltak a saját fizetőeszközükkel. Június 24.-én Nyugat Berlinben is bevezetésre került a Deutschmark, válaszul a szovjet hadvezetés blokád alá vette Nyugat Németország határait, amit csak 1949 májusában oldottak fel. Kelet-Berlinben 1949. október 7-én a szocialista országok diplomáciai testületei és újságírók előtt egy rendkívül visszafogott ceremónia keretében bemutatták az új állam nevét, alkotmányát, zászlaját és címerét. Az új állam fővárosaként Kelet-Berlint jelölték ki. Ezzel az aktussal a Német Demokratikus Köztársaság megalapíttatott, Németországot hivatalosan is két elkülönült államra osztották.

 Az egymás ellen való acsarkodásnak azonban itt még korántsem volt vége, sőt....Mivel az NDK-ban a szocializmus eszményét és "vívmányait" terjesztették, ha kellett elég nyomatékosan, a másik oldalon ott volt a "szabad" világ.... Az egyik oldalon a fejlődő ipar és a gazdaság jólétet biztosított, az emberek jó fizetést kaptak és jól éltek, a másik oldalon pedig ott volt a Stasi  - Ministerium für Staatssicherheit” - azaz az Állambiztonsági Minisztérium, a rossz gazdasági viszonyok, a politikai elnyomás és az alacsony életszínvonal. 1949 és 1961 közt 2,6 millió ember hagyta el NDK-t , ami komoly szakember -és munkaerőhiányt okozott, valamint kiváltotta a Szovjetunió nemtetszését is, mert hogy van az hogy a virágzó gazdag szocializmusból csak úgy lelépnek az emberek....1961-ben a népességvesztés már elérte a havi 3000 főt is. Hruscsov engedélyével a Keletnémet Munkáspárt vezetője Valter Ulbricht és közvetlen munkatársa Erich Honecker kidolgozott egy tervet, ami megakadályozza a népvándorlást. Ez volt az " Antifaschistischer Schutzwall", azaz Fasisztaellenes Védőfal....A szigorúan titkos tervet hónapokig készítették elő, és csak a megfelelő időpontra vártak.

1961 augusztus 12-ről 13-ra virradóra riadóztatták a keletnémet hadsereget és munkásőrséget. A katonai egységek hermetikusan lezárták a nyugati szektoroknak a szovjet szektorral, illetve az NDK területével érintkező határait. Az utcákon a szektorhatárok közvetlen közelében, azokkal párhuzamosan, de még NDK területen először szögesdróttekercseket húztak ki, amelyekkel a gyalogos- és járműforgalom nagy része számára elvágták az átjárás lehetőségét. A drótakadályok előtt pár méterrel árkot ástak keresztbe az utcákon, hogy a kordon autókkal való áttörését megakadályozzák. Ezt követően elsősorban az NDK vidéki területei és a nyugati szektorok között húzódó határszakaszon (a korábbi zónahatáron), de helyenként a város belterületén is könnyű betonoszlopokra feszített, kb. 2 méter magas fonatos drótkerítést is telepítettek, a vidékiesebb szakaszokon kettős kiépítésben. A 80 meglévő határátkelőhelyből 12-őt hagytak meg, elvágták a városi gyorsvasút  és a metró összeköttetéseit is. 

A váratlan akció sokkolta a berlinieket. Családok szakadtak ketté, sokan a munkahelyeiken ragadtak, vagy nem tudtak hazamenni. a zárás első óráiban több kisebb konfliktus alakult ki, a fejetlenségben 85 német katona szökött át Nyugatra és sikerült még kb 800 embernek is átsurrannia A leghíresebb példája ennek Conrad Schumann, egy 19 éves keletnémet határőr, aki még a kihúzott szögesdrótakadályon átugorva jutott át az NSZK-ba. Szökését egy jókor jó helyen lévő fotós megörökítette, a fotó a hidegháború egyik ikonikus képe lett....

Conrad szökése

Augusztus 15.-én éjjel kezdték meg a tényleges - első generációs -  fal építését, katonai biztosítás mellett. 

Semmi nem számított,például  a Berneuer Strassén álló házak a francia szektorra néztek,  - s bár maga a ház a keleti oldalon állt, az ablakon kiugorva máris a nyugati részen találta magát az ember - , a házak ablakait befalazták, az ott lakókat pedig elköltözették. 1985-ben a határsávban álló Kiengesztelődés Templomát úgy ahogy volt felrobbantották,nem törődve a tiltakozásokkal...magát a robbantást pedig filmre vetették az elvtársak. 

Itt még áll a templom...

...itt pedig az értelmetlen pusztítás

 A Fal körbekerítette teljes Nyugat Berlint, és a határ azon szakaszait, amelyek érintkeztek az NDK-val, mintegy 160 kilométer hosszan. Az első időkben a keleti határőrök megpróbálták visszatartani a menekülőket, majd érvénybe lépett a tűzparancs: mindenkit, le kellett lőnie a határőröknek,  - legyen az gyerek, nő , idős , fiatal - aki megkísérelt átjutni a Falon, mert a rendszer szerint árulók voltak !   1980-ig folyamatosan fejlesztették, a kezdeti,betondarabokból épült kerítést folyamatosan egy modernebb, L-profilú. 3,6 méter magas betonelemből álló kerítés váltotta fel, melyet az állambiztonsági szervek hosszú tesztelés után javasoltak. A keleti oldal felől a határsávban először egy betonkerítést kellet leküzdeni , majd egy drótkerítésen kellett átjutni. A teljes határsáv ki volt világítva, az őrtornyok között helyenként  vezetőszáron őrkutyákat alkalmaztak, majd ott voltak az őrtornyok, egész pontosan 302 darab, melyek 10-15 méter magasak voltak, és teljes , 360 fokos kilátásban lehetett része az őröknek. A keletnémet határőrség járművei számára egy betonút húzódott a határsávban , az maradék területet pedig homokkal terítették be, ez volt az úgynevezett nyomsáv. A tényleges fal előtt egy sor gépjárműakadály volt felállítva,  Fal keleti oldalát a célzás megkönnyítése érdekében fehérre meszelték....

Igy nézett ki

Valamikor a nyolcvanas években

2014-ben megvilágitották a Fal helyét

Egy átlagos napon 2300 katona volt szolgálatban a fal mellett, jelentősebb események rossz idő vagy politikai krízishelyzet idején megerősített létszámú határőr lépett szolgálatba.... A nemzetközi politika és a szomszédos NSZK folyamatosan tiltakozott a Fal ellen, John F. Kennedy a berlini fal megépítése után két évvel, 1963. június 26-án érkezett Berlinbe, abban a kritikus történelmi pillanatban, amikor a nyugat-berliniek egy esetleges keleti megszállási kísérlettől és a Nyugat általi magukra hagyottságuktól féltek. Az amerikai elnök Schöneberg kerület tanácsházának (Rathaus) erkélyéről mondta el beszédét, amelyben kiállt a demokrácia értékei mellett, és élesen bírálta a kommunista rendszert. A beszéd "Ich bin ein Berliner" mondata a hidegháború egyik legjellemzőbb és legtöbbet idézett mondatává vált. Ahogy Kennedy, úgy 1987-ben az immár a Brandenburgi kapu előterében felszólaló Ronald Reagan beszédéből is elsősorban egy nagy hatású mondat égett bele a hidegháború utolsó éveibe. Reagan keményen nekiment Gorbacsovnak, és a nyugatot és a keletet elválasztó ideológiai különbségek metaforájaként használta fel beszédében a berlini falat, mely így hangzott : Mr. Gorbacsov, döntse le ezt a falat !!!

A '70-es évek elejétől kezdve Willy Brandt NSZK-kancellár lépéseket tett a két német állam viszonyának javítása érdekében. Az új keleti politika keretében Brandt elérte, hogy az NDK enyhítsen a Nyugat-Berlint elszigetelő utazási korlátozásokon. A keletnémet állam nem aktív (főként nyugdíjas) polgárai számára lehetővé tette, hogy Nyugat-Berlinbe utazzanak. Enyhítettek a nyugat-berlinieket 1952 óta korlátozó szabályozásokon is: ettől kezdve látogatásokat tehettek Kelet-Berlinben és a város körül lakó rokonaiknál. Nemcsak az utazás lett könnyebb Nyugat-Berlin életében, hanem javulást hozott a kommunális hulladék elhelyezésének megoldása, illetve a város rákapcsolása az NDK ivóvízhálózatára és az elektromos rendszerek újbóli összekötése is. Az NDK-vezetés igyekezett országának jobbik arcát mutatni a kellemetlen szomszédnak. A Nyugat-Berlinből is látható utcaszakaszokon a házakat kifestették, az utcákat parkosították. Hiába volt azonban ezek a látszatintézkedések , a szökési kedv nem csökkent...A módszerek azonban egyre kifinomultabbak lettek :  a dezertőr határőr példáját már említettem, viszont Fal építése után néhány hónappal Harry Deterling, egy 27 éves mozdonyvezető felfedezte, hogy az egyik nyugatra tartó mellékvágány sínei épen megmaradtak. Egy este arra a vonalra kérte magát szolgálatba, ahonnan ez a mellékvágány volt,  A családját és jó néhány barátját felpakolta a vonatra, majd elindult „az utolsó járat a szabadságba”. Bár a drótakadályt kifeszítették, a szerelvény azonban gond nélkül átrobogott Nyugat Berlinbe...A mellékvágányt néhány napon belül felszámolták.....1963-ban Wolfgang Engels , aki határőrként szolgált, egy este elkötött egy kisebb tankot a kaszárnyából,majd nemes egyszerűséggel nekihajtott az akkor már megerősített Falnak. Az első betonkerítésen átjutott, a másodikon már nem , majd a tankból kiszállva át akarat mászni , amikor a határőrök megsebesítették, és beleakadt a Fal tetején húzódó drótkerítésbe. A nyugati oldalon a közeli bárban iszogatók a lövéseket hallva az utcára rohantak és  áthúzták a sérült katonát Nyugat Berlinbe. Engels később így mesélt az élményeiről: „Amikor magamhoz tértem, és elfordítottam a fejem, megláttam azt a rengeteg nyugati piát a polcon, akkor tudtam, hogy megcsináltam.”

Engels szökésének eredménye

Az egyik legpofátlanabb szökés egy négy tagú baráti társasághoz fűződik : egy lány szovjet egyenruhákat varrt három fiúnak, majd kocsiba ültek, a lány bemászott a műszerfal alá, é szépen átkocsikáztak Nyugat Berlinbe a buzgón tisztelgő NDK határőrök között....

Ingo Bethke és családja  többször is beírta magát a Fal történelemkönyvébe : a férfi, miután leszerelt a határőrségtől 1975-ben egy barátjával egy drótvágóval és két felfújható gumimatraccal felszerelkezve tért vissza egykori szolgálati helyére egy nyári éjszakán. Átvágták a drótkerítést, átkúsztak egy aknamezőn, majd a felfújt gumimatracokon átevickéltek az Elbán. A Kelet Berlinben maradt családot elkezdte zaklatni a Stasi a férfi eltűnése miatt. Ingo  bátyja, Holger tudta, hogy nem sok esélye maradt a nyugodt életre az NDK-ban. Képzett íjász lévén egy este keresett magának egy megfelelő épületet a határ keleti oldalán, felmászott a tetejére, majd átlőtt egy nyílhoz erősített kábelt nyugatra. Ott a várakozó Ingo a kocsijához erősítette a kötelet, Holger pedig átsuhant a Fal felett nyugatra.

Ingo és Holger Bethke

Legkisebb öccsüket, Egbertet már együtt, két ultrakönnyű kisrepülővel szöktették át 1989 májusában, szűk fél évvel a fal lebontása előtt. Megtévesztésül a gépekre a szovjet légierő jelzéseit festették, ők maguk pedig orosz katonai egyenruhát és sisakot húztak. Míg Ingo leszállt egy kelet-berlini parkban és felvette öccsét, Holger a magasban körözve figyelte a környéket, de senki sem vette észre őket.

Az egyik leghíresebb szökési kísérlet egy csapat nyugdíjashoz kötődik: 1962-ben 16 nap alatt ásták ki a közel két méter magas , 50 méter hosszú  "idős polgárok alagútját", majd feleségeikkel kényelmesen átsétáltak rajta. Miután átértek, megkérdezték tőlük, hogy miért fáradtak ennyit egy ekkora alagúttal, hiszen sokkal kevesebb ásással is megúszhatták volna ha egy kisebb járaton mennek át. Egyikük így felelt: „Kényelmesen akartunk a feleségeinkkel a szabadság földjére sétálni, nem pedig a fejünket lehajtva.”

Szökési kísérletekre nem csak Berlinben, de a két állam határán is akadt példa. A repülőmérnők Hans Peter Strelczyk, egy a televízióban látott, hőlégballonozásról szóló film hatására vágott bele a szökésbe. Barátjával,  Gunter Wetzel segítségével tervezte és építette meg a propán légmelegítőt, a feleségeik pedig műszálas ágyneműhuzatokból varrták meg a ballont. Nagyon óvatosnak kellett lenniük, mert nem lehetett csak úgy annyi anyagot vásárolni , amennyi a ballonhoz kellett, hanem apránként, különböző színű és mintázatú huzatokat szereztek be, melyből Európa legnagyobb hőlégballonja lett, hiszen két családot kellett elbírnia. Amikor a ballon a szökés éjszakáján a határ fölé ért, azonnal fényszórók sugarai szegeződtek rá, de a szökevényeknek sikerült 2600 méteres magasságba emelkedni, és átjutni az NSZK-ba.  28 év alatt mintegy ötezren jutottak át nyugatra, több ezer embert elfogtak szökés közben, és sokan életüket vesztették. Az áldozatok többségét lelőtték a keletnémet határrendőrök, mások vízbe fúltak, és voltak, akik a sikertelen szökés után a börtönben öngyilkosságot követtek el. A hivatalos adatok szerint  136 ember vesztette életét szökés közben. egyik legmegrázóbb szökési kísérlet, ami 1962. augusztus 17-én történt, áldozata Peter Fechter, aki barátjával Helmut Kulbeikkel próbált átszökni a falon, bő egysaroknyira a Zimmer strassei (a nyugatiak által csak Checkpoint Charlie-ként emlegetett) határátkelőtől. Míg Kulbeik átjutott, addig a falon éppen átmászó Fechterre tüzet nyitottak a keletnémet határőrök. Az alig 18 éves Fechter visszaesett a fal keleti oldalára, ahol több mint 50 percig könyörögve próbált segítséget kérni, de végül elvérzett, a határőrök már csak a holttestét hozták ki a határsávból. A szövetségi katonák nem mertek a keleti területre lépni, kénytelenek voltak a több sebből vérző, magára hagyott fiatalember halálát végignézni. 

Peter Fechter halála

Az utolsó áldozat, akit szökés közben lőttek le, az alig 20 éves mecklenburgi pincér, Chris Gueffroy volt, akit 1989. február 6-ra virradó éjszaka 10 lövés ért, amikor megpróbált nyugatra szökni a fal berlin-treptowi szakaszán ...

AZ 1980-as évek végére az NDK rendkívül nehéz gazdasági helyzetbe került, a romló életszínvonal és a politikai önkényuralom miatt mindennapossá váltak a tömegtüntetések, melyeken a fal lebontását és változásokat követeltek.  Magyarország 1989. szeptember 11-én 0 órától megnyitotta határait az NDK polgárai előtt, 1989. november 4-én Gorbacsov látogatást tett az NDK-ban. Viselkedése egyértelművé tette a keletnémet vezetés számára, hogy nem zárkózhat el a változtatások elől. Erich Honecker lemondott, az NDK vezetése pedig előre menekült. Csehszlovákia nyomására az NDK-államvezetés kidolgozta a nyugatra utazást szabályozó új javaslatokat. November 9.-én az új utazási törvény miatt ülést tartott a párt felső vezetése, melynek eredményeit aznap este Günter Schabowski sajtótájékoztatón ismertette. A könnyítésekről szóló intézkedések felolvasása után  a hamburgi Bild riportere  az intézkedések életbe lépésének idejéről érdeklődött, mivel Schabowski ekkorra már eltette a szemüvegét, így pár másodpercig tanácstalanul forgatta papírjait, majd a következő választ adta: "Ismereteim szerint ez érvénybe lép… igen, azonnal."

Schabowski bejelent

Na több se kellett.... A hír szélsebesen terjedt, a TV előtt ülő keletnémetek azonnal az átkelőkhöz siettek, és a bejelentés után alig egy órával a hatalmasra nőtt tömeg "visszajövünk, visszajövünk" felkiáltással követelte a határ megnyitását.A határőrséget ekkor még nem tájékoztatták, mivel a határozat csak másnap 4 órától lépett volna életbe,majd az este folyamán  utasították az átkelőhelyek parancsnokait, hogy a leghangosabban követelőzőket engedjék ki az NDK-ból, de igazolványukba tegyenek a visszatérést megtiltó pecsétet. A tömegnyomás azonban odáig fokozódott, hogy 23 órakor a Bornholmer strassei átkelőnél megszüntették az útlevelek ellenőrzését, felnyittatták a sorompókat és átengedték a tömeget Nyugat-Berlinbe. Pár nap elteltével a mindkét oldalról érkező németek vésővel, csákánnyal és puszta kézzel kezdtek hozzá a fal lerombolásához.

November 9.-e után az NDK vezetősége tanácstalanul állt, hogy mit is kezdjenek a fal maradványaival. A határőrizet még működött, de a következő hétvégén újabb 10 átkelőhelyet nyitottak. 1989 december 24.-étől a nyugat berliniek is beutazhattak Kelet Berlinbe. Akkorra már jelentősen lazult a határőrizet a keleti oldalon, megszűnt az ellenőrzés, és a határőrök nem avatkoztak közbe, amikor a berliniek a falat kezdték bontani.

 1990. július 1-jén, a német valutaunió életbe lépésének napján a határőrség hivatalosan is beszüntette tevékenységét a belnémet határ berlini szakaszán. Július 13-án a Bernauer Strassénál hivatalosan is megkezdődött a fal bontása. A munkálatokat az NDK határőrség 300 fős műszaki alakulata végezte és a belvárosi falszakasz bontásával november 30-án végeztek is. Mindössze 6 szakasz maradt meg, ezek emlékműként ma is állnak. A Berlin és Brandenburg határán fekvő műszaki zárat 1991 novemberére számolták fel véglegesen.

Napjainkra a Fal már csak egy rossz emlék... De a berliniek úgy gondolták, hogy nem szabad megfeledkezniük erről , az országot , várost, családot kettéválasztó emléktől...A Fal egykori nyomvonalát egy duplasor kockakő jelöli. 

Az egyik leghíresebb maradvány , a berlini Ostbahnhof közelében található a Mühlenstraße déli oldalán,ez a másfél kilométer hosszú East Side Gallery, melyen amatőr és művészi szintű grafittik is láthatóak.

 A Bernauer Strasse egy részén állófalat pedig meghagyták afféle múzeumként, itt egy toronyból megtekinthető, hogyan is nézett ki a Fal. A felrobbantott Kiengesztelődés Temploma helyén ma emlékkápolna van, illetve a falnál lelőtt emberek emlékére egy emlékhelyet hoztak létre, ahol a lelőtt emberek fényképe is látható. A leghíresebb  a Check Point Charlie átlépőpont, ami az egykori amerikai-szovjet zónahatáron áll a Friedrichstrassén.

A Check Point Charlie egykor...

...és ma

A határsáv megszűnésének azonban bármilyen hihetetlen, de vesztesei is akadtak : falak közötti gondozott fűben elszaporodott és szinte háborítatlanul élő nyulak... A lebontás után Nyugat-Berlinbe költöztek át. 2009-ben lengyel-német dokumentumfilm készült róluk.