Ugrás a fő tartalomra

Egyéb Kategória : Eger - Felsőtárkány

Harmadik nap : Kisvasút - túra hegyen -völgyön át - majd egy kis ijedelem :-)


A harmadik reggel is a már megszokott svédasztalos reggelivel indult, jelentem a  felszolgált virsli mennyiség is rendben volt ! Kaja után gyors cuccolás és már ballagtunk is a kisvasút megállójához.
A Felsőtárkányi  Állami Erdei Vasút 1915 óta létezik, eredetileg a fakitermelés  és faanyagszállítás megkönnyítésére használták. A vonalat 1923-ban helyezték át arra a nyomvonalra, amellyel egészen megszűnéséig működött, és amelyet most a kerékpárút is követ, ennek kiváltó oka pedig az volt, hogy a mozdony nélkül, gravitációs módon továbbított vagonok tehéncsordát gázoltak, és a lakosság egy éjszaka alatt jelentős károkat okozott a falun áthaladó vonalban. 1954-ben aztán kiegészült a funkció a személyszállítással, amely Stimecz ház - Felnémet, illetőleg Berva-völgy-Felnémet között zajlott. .. Napjainkban nagy divat a retró, ez a kisvasút állapotán meg is látszik…a kocsik keskenyek, a 70-es években beszerelt fapadokon  ücsörög az utas, a mozdony füstje az utasok képébe csapódik és olyan érzése van az embernek, hogy bár igyekeznek  adni a látszatra, de olyan mostohagyereknek tűnik a vasút  a fenntartó számára. Viszont élménynek még mindig nagyszerű, főleg a gyerkőcöknek! Tehát ott tartottam, hogy a felsőtárkányi állomáson felcihelődtünk,  de ha 5 perccel később megyünk , már nem férünk fel, ugyanis a két kocsi megtelt….Jött a kalauz, jegyvásárlás majd éles mozdonyfütty és már zötyögtünk is felfelé…szó szerint. A dízel  és a vasútpálya minden más hangot elnyomott, maximum kiabálva lehetett a másikkal kommunikálni! A vonatunk eközben kizötyögött a faluból, néha-néha rándult egyet az erőlködéstöl majd felkúszott az erdőgazdasági megállóig ahol elhaladt egy kisebb állatsimogató mellett, majd újabb 10 perc csattogás az erdőben és már fel is értünk a Stimecz-házhoz, ami jelen esetben a végállomás. 
A szerelvény a Stimecz-háznál

A megálló környéke szépen karbantartott, de a Stimecz-ház… éppen csak össze nem dől! Az idő és néhány idióta kellően leamortizálta, az ablakai kitörve, a belseje lepusztult, itt-ott némi vizelet-és egyéb gyanús anyagmaradványok, a plafonról a deszkák lógnak… szóval nem egy turistabarát  pihenő! Ha ezt egy svájci vagy osztrák idegenforgalommal foglalkozó vendéglátós látná, sikítva szaladna világgá…
A Stimecz-ház...

...Távolról tényleg szép...

Van itt némileg távolabb egy hatalmas fedett pihenő, bográcsozó hely és egy kút is. Megkerestük a turistautak tábláját, majd elindultunk ismét a kék-fehér jelzésesen a Samassa ház felé. A turistaút végig árnyékos időnként emelkedik egy kicsit, de nagyon jól járható, és itt is lehetett az avarban gázolni rendesen.

Úton

Erre? Vagy arra?

Jó másfél órás, igen lassú séta után értünk el a Samassa menedékházhoz. A ház 1899-ben épült és ezzel a Bükk legrégebbi vendégházának számit, Felsőtárkánytól 7 kilométerre található.  A ház télen és nyáron is használható, de ott jártunkkor épp nem volt lakója.
A Samasssa menház

 Vizet a környéken nem találtunk,  bár volt kút csak le volt zárva…Sebaj , amatőr de annál lelkesebb túravezetőnk szerint a nem messze levő Imó kői forrásnál fel lehet tölteni a vizes palackokat, de  ehhez néhány meredek gerinc megmászása szükségeltetik. Kettéváltunk, néhányan, akik még éreztünk magunkban elég erőt és kalandvágyat neki is ugrottunk rögvest a hegyoldalnak. Emelkedett, egyre jobban,  a vége már-már kapaszkodós-négykézlábas volt a magamfajta alföldinek, de csak felértünk a tetőn levő keresztúthoz és turitsa táblához.
Itt már piszok meredek volt...

Irány hát az Imó-kő! Lefelé is meredek volt, de sokkal egyszerűbb, majd  leérve egy útelágazás után megint egy kicsit felfelé ballagtunk, és egy röpke fél óra után már az Imó-kőnél álltunk…és megdöbbenve tapasztaltuk, hogy csontszáraz!!! Víznek nyoma sincs….
Imó-kő, víz meg sehol...



Na most akkor  mi lesz? Hát szétnéztünk és csalódottan elindultunk vissza. Meredezek hegyoldalon fel, a túloldalon le, és máris visszaértünk, de a mi csalódottságunknál csak az ottmaradt társaság csalódottsága volt nagyobb, ugyanis a küldetés sikertelen volt, víz nélkül kullogtunk vissza…A maradék víz persze elég volt, csak a gyerkőcök ilyenkor lesznek nagyon szomjasak, amikor nem sok van belőle…Na mindegy , menni kellett a vonathoz vissza, így hát neki is indultunk. Kb. fél óra alatt a vasút megállójánál voltunk, és mit ad Isten  ott a kút, ami bár kissé el van rejtve, de nagyon tiszta és hideg forrásvize van J… A hátralevő kis időt a fedett szín alatt töltöttük, kellemes árnyékban. A vonat visszafelé is tele volt, sőt még egy kocsi simán elkelt volna! Az indulás érdekes volt…Füttyszó, majd a vonatvezető kiengedte a féket a szerelvény meg elindult lefelé….Környezetbarát, mert a motort nem kellett indítani, megoldotta a gravitáció! Az első váltónál aztán röpke technikai megállás, a szerelvény végéről az elejére állt a mozdony , majd gurultunk tovább lefelé. Majdnem a falu határáig így mentünk, ott kellett csak beindítani a dízelt. Kellemesen kifáradva mentünk vissza a szállásra. Kora este aztán vacsora, a tejfölös vadmalac leves a társaság szerint isteni volt, az általam elfogyasztott borjúvava Jóasszony módra gigantikus adag kaja, csak egy sör segítségével sikerült elpusztítani, de sikerült!

Borjújava Jóasszony módra! Remek !!!

 Kaja után jólesik a séta, irány a park, ahol egész sokáig elidőztünk.
Kis esti idill

Este aztán sikerült az egyik gyerkőcnek sikeres könnyűbúvár vizsgát is tennie J addig bohóckodtak ugyanis a tó kis kőhídja alatti vízátvezetőn, míg sikerül a kiscsajnak belepottyannia a tóba…  Persze ahogy beleesett azzal a lendülettel már jött is ki belőle, mert nem mély , meg úszni is tudott, de hát na  … az első  ijedelem után persze  a kedves beszólások és viccelődések sem maradhattak el, a felszolgáló hölgy már-már rezignáltan , majdhogynem unottan kérdezte, hogy „beleestél a tóba?” Persze azért a mosoly ott volt a szája szegletében J  Ezzel aztán az este alaphangulata is adott volt, késő este lett mire mindenki aludni ment…

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Sörözzünk !!! Az osztrák söripar remekei :-)

Az előző poszt végén írtam, egy kis helyi fesztiválról. Azt tudni kell, hogy Ausztriában, Svájcban és Németországban is az emberek minden lehetőséget megragadnak, hogyha szórakozásról van szó. De, ezt is ésszel teszik :   teszem azt, az egyik kis faluban szükség van a faluban található padok felújítására, akkor szerveznek egy jótékonysági estet, összeszalad a falu, a helyi vállalkozók kitelepszenek, sör, kolbász stb.     Az itt összegyűjtött adományokból pedig rendbe rakják a padokat,   aztán lesik a következő alkalmat, hogy szervezhessék a következő kis bulit… Igy megy ez… Az ilyen kis összejöveteleken de akár a nagyobb fesztiválokon aztán a helyi sörfőzdék igen kitesznek magukért. Ausztriában nagy hagyománya van a sörfőzésnek és a sörivásnak, erről szólna most ez a kis bejegyzés. Az osztrák sörök nagy része is a német tisztasági törvény alapján készül. Hogy mi is ez : 1516-ban Bajorországban bevezették az úgynevezett "tisztasági törvényt", amely a sörfőzéshez csak a négy

Schloss Hohenwerfen - Kémek a Sasfészekben

Schloss Hohenwerfen - Kémek a Sasfészekben  Salzburg és Bischofshofen közt az A10 jelű autópályán haladva pazar látvány tárul az utazó elé, ugyanis   kb.150 méter magasból egy gyönyörű vár   magasodik a völgy fölé. Ez a Schloss Hohenwerfen, s az impozáns vár sokaknak ismerős lehet: az épület Schloss Adler művésznéven a Kémek a Sasfészekben című, 1968-ban készül háborús remekmű díszleteként és helyszínenként szolgált. De ne rohanjunk előre ... A vár 1075-és 1078 között épült   Gebhard, salzburgi érsek megrendelésére, a környék védelmének céljából. A vár hosszú évszázadok át a salzburgi érsekek birtokában volt, és egy időben vadászkastélyként is funkcionált. A német parasztháborúk idején a felfegyverkezett bányászok és munkások 1525-1526-ban megtámadták, az ostrom után pedig porig égették. A lázadások leverése után aztán   - büntetésből -   nekiállhattak újra építeni. A renoválás során itáliai erőd-és várépítési   tapasztalatokat is felhasználtak. A harmincéves háború

A MILKA - Story : A lila tehén nyomában

H a azt mondom, MILKA, mindenkinek beugrik a lila tehén  és a finom alpesi csoki. De mitől lett ilyen népszerű a márka ? Ime a MILKA story.... Kezdjük az elején : Phillip Suchard  - aki  eme csodát megalkotta - svájci cukrászmester, 17 éves korában kezdett el gyakornokként dolgozni testvére berni cukrászdájában . Mint abban az időben sokan , a fiatal ember híres és sikeres szeretett volna lenni, erre lehetőséget pedig abban látott, hogy Amerika felé vegye az irányt. Svájci órákkal és nagy becsvággyal felpakolva vágott bele a nagy kalandba, ami aztán nem úgy sikerült ahogyan ő tervezte. Hazatérve Svájcba,  1825 novemberében Neuenburgban megnyitotta saját cukrászdáját,  ahová egy újszerű édesség,  az "au chocolat fin de sa fabrique",  vagyis a „finom házi készítésű csokoládé"-val igyekezett becsábítani az embereket. A valódi kézműves termékek hamar népszerűek lettek, azonban a lassú gyártás miatt hamarosan modernizálni kellett az üzemet. 1826-ban a szoms